Kiújulhat-e a mióma?

Egy olvasó vegyes érzésekkel teli írást juttatott el hozzánk. Története még 2006-ban kezdődött.  Az eltelt időben miómáit kétszer távolították el. Egyik alkalommal hasi műtéttel,  másik alkalommal pedig mióma embolizációval zsugorították a daganatot.  A két beavatkozás között gyógyszerrel is kezelték.  Majd pár év elteltével az éves nőgyógyászati vizsgálaton újra miómát fedeztek fel.

Betegtársunk történetén keresztül szeretném bemutatni a mióma kiújulásának történetét.

Mennyi idő elteltével újul ki a mióma?

És mennyi az esély a kiújulásra?

A mióma bármikor kiújulhat, de egy adott beavatkozás (mióma eltávolítás, mióma embolizáció) után általában egy-két évig nem keletkezik újra.  Ebben az esetben nem tudjuk, hogy az embolizált mióma kezdett el újra növekedni vagy az eltávolított helyén, esetleg a méh másik pontján keletkezett újabb.

Tudjuk, hogy egy darab miómával  rendelkező páciensnél ritkábban alakul ki új góc, mint több kisebb miómával rendelkező betegnél.

Olvasd el a miómák kiújulásának történetét.

Kiújuló miómák

2018 januárban  volt esedékes az éves nőgyógyászati kontroll, amelyen az ultrahang  újra miómákat mutatott. Gondolhatjátok mennyire el voltam keseredve.  Előzményként 2006-ban hasi vágással távolítottak el egy öt cm-es daganatot. Akkori mióma tüneteim vese felőli  belső szúrás, állandó vizelési  inger és WC-re járás voltak.

2006 évi műtétem után  a mióma három év elteltével 2009-ben újra felbukkant. Speciális gyógyszert kaptam, ami nekem nem vált be. A gyógyszer szedése közben nem éreztem jól magam, így ezt abbahagytam. Ezután orvosom javaslata szerint a kiváltó okok megszüntetésén dolgoztunk, ami az ösztrogén dominancia csökkentését a hormonegyensúly helyreállítását célozta meg.  Mesterséges progeszteron terápiával folytattam a próbálkozásokat. Hezitáltam, kitegyem-e a szervezetem újabb hormonhatásnak. Végül  bár a Proverát kiváltottam nem szedtem be, a tabletták maradtak a dobozban.  Sajnos nekem sem a mióma kezelésére fejlesztett gyógyszer, sem pedig  a mesterséges progeszteron tabletta nem vált be. 

 

Út a mióma embolizációig

Tovább tájékozódtam a mióma kezelés típusairól, így jutottam el a mióma embolizációig. A mióma embolizációt megismerve úgy gondoltam ez lesz számomra a biztos megoldás.  2016 májusban Pécsen történt a beavatkozás. Megnyugodtam. Bíztam az embolizációt  végző neves professzor tudásában.  Azt hittem,  végre magam mögött hagyhatom  a problémát örökre. De sajnos csalódnom kellett. Két év sem telt el. 2018 -ban az éves nőgyógyászati vizsgálaton újabb miómákat fedeztek fel a méhemben. 

Kiújuló miómák

Újra 1-2 cm nagyságú miómák jelentek meg a méhfalban.

Tizenkét év miómával

Tapasztalatom  szerint a miómák néhány év elteltével kiújulnak. Egyszerűen nem akarom elhinni hogy nincs végleges megoldás a mióma ellen. A miómáknak kell  hogy legyen valami oka. Ezt az okot kell megtalálni és megszüntetni. Tovább folytatom az utam életmódváltással, mert amíg  a szervezetemet érő  káros hatásokat nem  csökkentem miniálisra,  újra ki fognak újulni. Most ezen az úton haladok. Hamarosan beszámolok, mire jutottam. 

Mióma hajlamosító tényezők és a mióma kialakulásának okai

Bár az orvostudomány még nem ismeri teljes mértékben a miómák kialakulásának okait, feltételezésekre támaszkodhatunk. Tájékozódj orvosodnál az életviteli hajlamosító tényezőkről.  Elkerülésükkel Te magad is sokat tehetsz a kiújulása ellen.  Segítséget itt találsz.

 

mióma jelemióma okaorvosi eljárások a mióma kezelésbenszervmegtartó műtétek
Comments (2)
Add Comment
  • Kristina

    33 éves leszek a nyáron. Eddig sajnos már kétszer műtöttek a miómák miatt először 2014-ben, majd tavaly 2018-ban. A két időpont közt volt egy terhességem. A terhesség alatt is voltak miomáim a méhen belől és kivül is… ezeket 2018 májusában kiszedték. Eddig tünetmentes voltam, azt hittem, megszabadultam a miómáktól.
    De mint a héten orvosi vizsgálat alatt kiderült, a doki újra talált 2 pici miómát.
    Tavaly novembertől próbálkozunk újra a párommal, hogy állapotos legyek, eddig sajnos nem sikerült….
    Így is már nagyon frusztrált, hogy nem jön össze, de most hogy újra itt vannak a miomak, nagyon magam alákerültem.
    Nagyon sok vitamint szedek és gyógyteákat iszom. Szeretném hogy sikerüljön a baba.
    Szeretném megrendelni a Mioma Organic Life 2.0-t érdekelne, hogy postáznak e kulfoldre,
    vagy PDF formátumban elküld mindent e-mailben?

    • Kati

      Szia, tudnátok mióma specilaista orvost ajánlani, a poén az hogy MR vizsgálat július 17-én
      2 miomat és 1 db 2 cm cisztata mért a jobb petefészken.
      Augusztus 2-án rá 2 hétre az ultrahang 3 db mioma 5 cm ciszta jobb olda l2 cm ciszta bal oldal.
      Az ultrahang egy miómával többet és jóval nagyobb cisztákat mért. Melyik az igazi érték? Nektek is volt ilyen?