Nagymama tippjei vérszegénység ellen

Mióma gyakran okoz erős alvadékos vérzést, ami vérszegénységhez vezet. Bár a hölgyek jelentős része mióma nélkül is vérszegény, amire harminc évvel ezelőtti történetem a bizonyíték. Húsz éves koromban jó volt a közérzetem, energikusnak éreztem magam, nem volt miómám, sem menstruációs gondjaim.

Véradás előtti vizsgálat

Ezért eldöntöttem, hogy véradással szeretnék segíteni más embereken. El is mentem lakóhelyemen Egerben található véradó állomásra. Meglepődve tapasztaltam hogy a véradás szigorú szabályok szerint történik.  Adminisztráció, kérdőívek kitöltése, rövid egészségügyi vizsgálat után döntik el hogy a jelentkező egyáltalán alkalmas-e véradásra. Mielőtt élesben levennék a vért, vérmintát vesznek. Kiszűrik a véradásra egészségügyi szempontból alkalmatlan személyeket. Kizáró tényezők bizonyos betegségek, például a HIV. Vérminta vizsgálat után a hematológus főorvosnő a következő kérdést tette fel:

Gabi, a vas és hemoglobin szintje a referenciaérték alsó határához közelít, magának inkább vért kellene kapnia, mint adnia.  Ennek tudatában még mindig szeretne vért adni?  Ezt válaszoltam:

„Elhatároztam hogy véradással segítek, hiszen olyan sok középkorú hölgy, idős ember és beteg gyermek szorul vérkészítményre, ezért  mindenképpen  szeretnék vért adni. A levett vért  pedig  táplálkozással gyorsan pótolni. fogom.”  

Véradás

Elszántan és büszkén ültem a véradó fotelbe. Kaptam a felkarhajlati vénámba egy tűt, és negyven perc alatt három deciliter vér csöpögött le szép lassan egy tartályba.  Amikor felálltam a fotelből kissé megszédültem. Azonnal éreztem hogy az energiám megcsappant. Akkoriban rendszeresen futottam. Másnap következett a hat kilométeres táv. Amit ekkor tapasztaltam megdöbbentő volt számomra. Három deciliter vérrel kevesebb keringett az ereimben, hihetetlenül lelassított. Lihegve, zihálva futottam, a kitűzött táv felét teljesítettem. Történt mindez 1986-ban elsős főiskolás koromban.  Ennek már több mint harminc éve.  Az eltelt idő alatt, majd a mióma, adenomiózis mellett egyre vérszegényebb lettem, ezért ez volt életem első és utolsó véradása.  Akkoriban még élt az én drága nagymamám (neve Ella volt, ezért lettem én Gabriella), aki a véradás utáni gyenge erőnlétemet látva, a  hiányzó vér mielőbbi pótlására a következő tradicionális tanácsokkal látott el.

Tapasztalatom szerint,  a szakemberek ritkán látnak el vérszegénység étrendi ajánlással (Hormondiéta 2.0 receptgyűjteményben hamarosan megtalálod), jó esetben vasinjekciót, vastablettát írnak fel. De sokszor még ezért is küzdeni kell. Ha valaki kíváncsi, a neten széles választékban talál vaskészítményeket.

Freepik.com

Nézzük meg mit javasolt nagymamám a vérszegénység kezelésére. Úgy gondolom a hagyományos gyógymódokat egy betegségnél sem szabad figyelmen kívül hagyni.  Kapcsolódó bejegyzések:  13+1 tipp: mire ügyelj, ha vasat szedsz.

Jó tudni: Erős menstruáció (mióma, adenomiózis) okozta súlyos vérszegénységnél a vérkép rendezése 
kitartást igényel. Egyik legfontosabb feladat ilyen esetben az erős menstruáció normális mederbe 
terelése, kezelése. A vas lassan épül be, ezért nem ritka hogy egy év is szükséges lehet.

Ezeket a módszereket használták nagymamáink vérszegénység ellen

Fémszöges alma

Reggelente ébredés után fogyassz el egy előző este fémszögekkel megtűzdelt, majd fogyasztás előtt szögektől megszabadított almát.  Öt-hat megtisztított nagyméretű vasszöget szúrj az almába. Csináld két héten át. 

„Keserű” ételek

Ügyelni kell az élelmiszerek összetételére. Vasban, B12 vitaminban, folsavban gazdag zöldségféléket  fogyassz nagy mennyiségben nyersen. Legalkalmasabbak a  keserű, savanyú zöldségek, például a káposzta (savanyú káposzta) sárgarépa, cékla, zeller, karalábé, hagymafélék, vízi torma, retek. Gyümölcsök: alma, áfonya, földi eper, vörös szőlő, mogyoró, búzacsíra, dió.  Vasban gazdag menű előtt fontos a C-vitamin bevitel, ezért igyál étkezés előtt és után három deciliter citromos limonádét.  Nyírfacukorral fél citrom kifacsart levével készítsd el.

Aszalt szilva, aszalt áfonya

Aszalt szilva, aszalt áfonya és préselt leveik szintén gazdagok vasban és a vas biologiai hasznosulását elősegítő ásványi anyagokban. Komolyabb vérszegénységnél ( vas a referencia tartomány alsó értéke alatt) egyél minden nap tízóraira öt dkg aszalt szilvát, áfonyát fél éven keresztül.

Gyógybor szirup

Ősi népi gyógymód a vasban gazdag gyógybor.  Akár Te magad is elkésztheted. Íme a vérszegénység elleni gyógybor szirup recept.

Elkészítés

Fél liter házi vörösborba tegyél előzőleg alaposan megmosott vasszeget, vasreszeléket. Egy liter borhoz egy marék szög szükséges. Tárold egy hétig hűvös helyen. Óvatosan szűrd át a bort. Étkezések előtt, naponta háromszor igyál meg egy kis pohárral. A borban (akárcsak a korábban említett szöges almában) található szerves savak redukálják a három vegyértékű vasat könnyen felszívódó két vegyértékű vassá. A gyógyborszirup legalább olyan hatékony vaspótló készítmény, mint a bioboltokban  kapható vasszirupok.

Hagymabor szirup

A hagymabor szirupról szintén nagymamámtól hallottam.

Elkészítés

Negyven dkg vörös hagymát vágj apróra. Keverd össze tíz dkg mézzel, fél liter vörösborral. Tegyél rá fedőt. Hagyd állni egy napig, időnként keverd össze. Másnap szűrd át, töltsd üvegekbe. Tedd hűtőszekrénybe. Adagolás étkezések előtt egy evőkanál.  Csinálj végig egy három hetes kúrát. Ezután tarts két hét szünetet, majd a három hetet ismételd meg.

Csalánsaláta, csalánturmix

A csalán fenti friss hajtását használd zöldturmixba, salátába.

Nagymamám a közeli „Nagy-parton” (ma méhlegelőnek nyilvánított domboldal a Szépasszony-völgyhöz közel) friss csalánleveleket gyűjtött.  Rendszeresn használta a konyhában. Például a csalánleveleket almaecetes fejes salátába keverte. Tőle tudtam meg azt is, hogy jó a csalántea, csak éppen nem túl hatékony. Hő hatására megsemmisülhetnek a tápanyagok. Célravezetőbb a csalánleveleket nyersen enni. A csalánnak több fajtája van. Különböztesd meg a nagy csalánt és az árva csalánt. Vérszegénység kezelésében a nagy csalánt használjuk.  Kreativitásodnak semmi ne szabjon határt. Készíts szezonális gyümölcsökből, gyógynövényekből epres, citromos zöldturmixot, dobj bele csalánlevelet.

Ella mama három extra tippje

Vérszegénység kezelésében használható három extra tipp a céklás almasaláta, mák és natúr paradicsomlé fogyasztása.

Céklás alma saláta

Csupán három hozzávaló szükséges: egy db cékla, két alma, két sárgarépa. Lereszeled, almaecettel vagy friss citrom levével meglocsolod. Kapcsolódó bejegyzés:  13+1 tudnivaló ha vasat szedsz

Vapótlás erős idegzetűeknek :)))

Ma már nem divat belsőséget enni, csak a tiszta, csont nélküli színhús a menő. Ezzel megy szembe a hagyományos étrendi tanács, mely szerint vérszegényeknek nem lehet kihagyni a belsőséget. A vas hasznosulása többszöröse a növényi vaspótláshoz képest. A belsőségek több olyan nyomelemet is tartalmaznak amelyeket a növények nem. Ilyen például a réz vagy a B12 vitamin.  Rézben és B12 vitaminban gazdag élemiszerek a májfélék. Nézzünk kettő hagyományos májas receptet. És már meg is találtam az okát, ciki vagy nem ciki, miért kívánom meg rendszeresen a májas ételeket.

Hagymás vér

A nagymamám véradás után többször készített hagymás vért nekem. Ma már ezen biztosan sokan megbotránkoznak. A régi időkben disznóölések alkalmával mindig volt friss sült vér az asztalon. Nagymamám máskor is készített hagymás vért reggelire. A hagymás vér olyasmi, mint a resztelt máj, amelyet sok-sok hagymával és majorannával készítenek. Nem tudom honnan szerzett a nagymamám vért, de rendszeresen készített hagymás vért reggelire.

Pirított máj

Vérszegénység esetén időnként megengedhetünk magunknak májas ételeket. Ezek egyike a pirított máj. Magas a vastartalma. Főleg a borjúmáj, amely bőségesen tartalmaz vasat és B12-vitamint. Mindkettőt olyan formában, hogy képes könnyen hasznosulni a szervezetben, főleg nyersen. Ma már senki nem eszi meg a májat nyersen, de olivaolajban hagymával, pici borssal, majorannával átsütve finom. Fontos hogy a májat csak a végén sózd meg. Ha pirított májat fogyasztasz igyál egy nagy pohár 100 %-os narancslevet. A májban lévő vas sokkal jobban felszívódik.

Kapcsolódó bejegyzés: Vészes vérszegénység? Nem bűn ha a májat kívánod!   

Kapcsolódó termék:

Életmódprogram a méh és petefészek egészsége érdekében: Mioma Organic Life 3.0

Forrás:

életmódvashiányvérszegénység
Comments (0)
Add Comment