Terhesség és teherbeesési esélyek mióma mellett

A méh belsejében elhelyezkedő mióma

Sok fiatal nőtől hallani hogy miómája van, de babát szeretne. Mit kell figyelembe venni meglévő mióma és babatervezés esetében?

Várandósság alatt a hormonműködés fokozódik, ennek következtében előfordul, hogy a mióma növekszik. A mióma terhességre gyakorolt hatása a méretétől és elhelyezkedésétől függ. Kérdés hogy a mióma méhűr belseje felé, a hasüreg felé, a méh külső felszínén, vagy a méhfalba ágyazódva növekszik? A miómák a terhesség után kissé összezsugorodnak majd az életmódtól függően a méretük újra növekedésnek indul vagy éppen tovább zsugorodnak.  Az is köztudott, hogy a miómák változó kor után elsorvadnak, visszafejlődnek. 1-2 cm-es kifelé növő mióma mellett könnyen teherbe lehet esni. Nem okoz problémát terhesség alatt. Ha ennél nagyobb és befelé nő a daganat jobb időben megoperálni. (Lásd a Mióma kezelése menüpontot.)

A befelé növő mióma gátolja a teherbeesést, terhesség esetén pedig bevérzéseket, problémás terhességet, vetélést eredményez.  A méh alakjának, belső felszínének torzulásai is akadályozhatják a megtermékenyített petesejt beágyazódását vagy károsíthatják a petevezetők ivarsejttovábbító képességét. A mióma zavarja a méhnyálkahártya vérellátását, így könnyen lehet hogy az anyának kisebb súlyú babája születik.

A terhesség alatti miómák okai

1. A hölgyek későbbi életkorban vállalnak gyermeket.

2. A nőgyógyászati diagnosztikai eszközök korszerűbbek, ezért több esetet, miómát fedeznek fel.

A miómák csoportosan fordulnak elő, akár 4-5 darab is található egymás mellett, ilyenkor a teherbeesés esélye kisebb. Akinek hajlama van a miómára, ott előfordulhat, hogy az eltávolított mióma visszanő. Sőt! Azt mondják, ha egyszer már volt mióma, akkor mindig is lesz. Sokszor előfordul hogy húszas éveiben járó gyermekre vágyó fiatal nőknél több befelé növő miómát találnak. Mióma műtét után érdemes az életmódban is gyökeres változást végrehajtani, a mióma visszanövés hátráltatása érdekében. A vélemények megoszlanak arról, hogy a kisebb méretű miómát, a tervezett terhesség előtt ki kell-e vetetni, vagy nem? Az orvos döntése előtt több tényezőt számításba vesz, például a kismama kora, korábbi betegségei, általános egészségi állapota.

A terhes hölgyek 70 százalékánál a mióma nem okoz problémát

A már bekövetkezett terhességek nagyrészénél nem okoz panaszt a mióma. Ha mégis, ezek a következők:

  • nyomásérzékenység a hasban
  • vizelettartási zavarok (a daganat és a baba miatt nagyobb nyomás keletkezik a hasban, ez nyomja a környező szerveket, a húgyhólyagot)
  • bélmozgási nehézségek
  • fokozódó fáradékonyság
  • terhességi emésztési zavarok, fokozott teltségérzet, nehézség érzése a gyomorban, gyomorégés, gyomorsav túltermelődés, savas felböfögés.

A baba és a mióma küzdenek a helyükért a méhben, előfordul hogy a mióma miatt a magzat elmarad a növekedésben. De már 4-5 cm nagyságú miómákkal is hordtak ki egészséges babákat. A szakirodalom miómákkal kihordott ikerterhességről is beszámol, amelynek végén egészséges normál súlyú babák születtek. Ha sikerül kihordani a babát legalább a 36. hétig, fel kell készülni a szülésre.

Palástfű a terhesség megtartása érdekében

A mióma tünetek enyhítésére ajánlott gyógynövények egyike a „legnőiesebb” gyógynövényként ismert palástfű. A vetélésre, koraszülésre hajlamos nőknél a palástfű segít a terhesség megtartásban, a méhszalagok erősítésében. A terhesség harmadik hónapjától minden hölgynek palástfűteát kellene innia. Egyetemes gyógyhatása van az összes nőgyógyászati panaszra. Egy svájci természetgyógyász állítja, hogy „nőgyógyászati műtétek csaknem kétharmada feleslegessé válna ha idejében és hosszabb ideig alkalmaznák a gyógyfüvet.” Minden altesti gyulladást gyógyít, a mióma visszahúzódását segíti. A palástfűről az erős menstruációt csillapító gyógynövények bejegyzésben is olvashatsz.

Szülés miómával

A mióma-val a méhfal rugalmatlanabb, ezért szülésnél a tágulás, összehúzódás folyamata elhúzódik. A mióma növelheti az idő előtti burokrepedés és lepényleválás kockázatát, amely koraszüléshez vezet. Ha mióma műtét miatt a korábbiakban át lett metszve a méhfal, az orvosok császármetszést javasolnak. Természetes, nem császáros szülésnél, fiatalabb anyukák gyengébb fájástevékenységet, a baba megszületése után erősebb vérzést, lázat, más szövődményeket okozhat. A szülés utáni hormonális változások következtében a mióma zsugorodhat, akár teljesen vissza is fejlődhet.

Szülés vízben

Mivel a víznek van egy nyugtató, lazító hatása, alternatív lehetőség lehet a vízben szülés.  A relaxált nő nem éli meg annyira kellemetlenül a vajúdással kapcsolatos fájdalmakat. A víz felhajtó ereje miatt csökken a vízben a ‘nehézség érzés’. A fertőzések száma nem emelkedik a vízben történő vajúdás közben. Az anya és magzat állapota egy vízálló észlelőrendszeren keresztül folyamatosan ellenőrizhető.

Ez a módszer azonban nagyon gyerekcipőben jár, talán Magyarországon egy-két csúcsklinikát kivéve nincsenek meg a feltételei a vízben szülésnek. Budapesten elsőként a Szent László Kórház Szülészeti, Nőgyógyászati Osztályán nyílt lehetőség vízben szülésre.

Mióma és szülés 36 év felett

Magasabb életkorban testünk veszít rugalmasságából, merevebbé válnak az izmok. Ha a kismamának miómája van és 36 év feletti, a kettő együtt duplájára emeli a méh rugalmatlanságát. A 36 év feletti szüléseknél császármetszést javasolnak.

Hasznos olvasnivaló

 Mi a mióma? Melyek a mióma tünetei? Melyek a mióma kialakulásának okai? Vashiány, vérszegénység kérdései a miómával kapcsolatban. Nőgyógyászok, nőgyógyászat Mióma és meddőség Miért jön létre a méhedben mióma?

26 hozzászólás
  1. Luca megjegyzése

    Sziasztok!Májusban műtöttek, laparoszkóppal vettek ki egy alma méretű hátsófali miómát.
    Ha minden jól megy novemberben visszatérhetünk a babás terveinkhez.
    Kérdésem az, hogy aki hasonló helyzetben van/volt milyen vitamint, étrendkiegészítőt ajánl, ami segít a méhemet egy kellemes kis kuckóvá alakítani egy babának.
    UI.: a rendszeresen sportolok. Köszönöm.

    1. Cserháti Gabi megjegyzése

      Szia Luca, a fagyöngytea, maca készítmények és minden ami természetes, vegyszermentes, élőanyagban, E-vitaminban gazdag táplálkozás segíthet.

  2. Judit megjegyzése

    Mioma melletti terhesség szándék esetén folsavat meg sok vitamint erdemes kiprobalni szedni valamint gyogyteakat inni. Vagyont koltottem a vitaminokra. Nekem doki azt mondta eloszor h nincs tennivaló mioma mellett, havonta kontroll bar nem mondta ki lattam h az ott volt h ki kell venni hamarosan a mehem. Masfelhonap telt es jott a baba. A teak, vitaminok megtizedeltek a gorcsoket es verzest….. Szoval az h azt mondja az orvosod, mioma mellett nincs teendo nem ertek ezzel egyet teljesen.

    1. B Krisztina megjegyzése

      Érdeklődnék, hogy ajánlott-e a Hormondiéta elkezdése lombikprogram megkezdése előtt? Pár éve több apró miomat találtak nalam melyek nem műthetőek a méretük miatt. A baba megtapadasanal viszont problémát jelent. Jelenleg hormonkeszítmenyt kapok mellyel várják a miomak méretének csökkenését. Első konzeliumra megyunk a párommal feb 20 an ! Szeretnek mindent megtenni, hogy sikeres legyen a lombikunk!

      1. Cserháti Gabi megjegyzése

        örülök érdeklődő levelednek.

        A Hormondiéta hormonegyensúly-diéta lombikprogram előtt is ajánlott, hiszen válogatott alapanyagokból összeállított természetes ételleírásokat tartalmaz.
        Progeszteron hatással bíró ételek, a baba megtapadását elősegíthetik. Lombik előtt az erős, fűszeres ételeket kell a diétából kiiktatni. Remélem sikerrel jársz, nagyon drukkolok!

  3. Timea megjegyzése

    Szia.Tavaly novemberben mioma műtétem volt,3 darabot távolitottak el,a legnagyobb 6 cm volt.A műtét után két hónappal már 4 miómám volt,amik azóta is megvannak.Már több orvost is megjártam,de műtéten kivül senki nem ajánl mást.Gyógynövényes teákat iszom,minimális fehér lisztet fogyasztok,húst egyeltalán nem eszek,előtte sem ettem.Egy hónapja barátcserje kapszulát szedek.Az eddigi vérzéseim 10 naposak voltak,az első öt nap barna valami,azután öt nap rendes vérzés.Most viszont hat nappal előbb jött és az első két napban ismét az a barnasság,utana három napig nagyon kevés rózsaszines vérzésnek nem nevezném valami…Ez most lehet a barátcserjétől??Ez jó vagy ezután már csak rosszabbat várjak?????

  4. Mónika megjegyzése

    Sziasztok!
    Évek óta küzdök miómákkal. Volt két embolizációs műtétem, ezek után sikerült teherbe esnem, és született egy egészséges lányom. Terhesség alatt is volt több miómám, de nem okoztak semmi problémát. Szülés után nagyon erős vérzéseim voltak, hasi műtéttel kivettek 8 miómát. Ez egy éve volt. Most ismét van sok apró, és egy 4 cm-es. Szeretnénk még egy gyermeket, de a nőgyógyászok méhkivételt javasolnak. Segítsetek mit tegyek.
    Köszönöm!
    Mónika

  5. Veres Melinda megjegyzése

    Sziasztok! Én 39.évesen estem teherbe,a második terhességem lett volna.a kilencedik héten derült,hogy miomám van,és ,hogy elhalt a terhességem is,abortuszt kell elvégezni,rajtam,5cm-es miomám miatt elhalt bennem a magzat.kérdésem az lenne,hogy természetes úton küzdjek a mioma ellen,vagy gyogyszeresen,vagy természetes életmód váltással?

    1. Gabi megjegyzése

      Szia,

      3-4 cm-es miómát még kicsinek mondanak az orvosok, ezeket még lehet természetes módon csökkenteni a tüneteket enyhíteni. Az öt centis határeset.
      Egy párhónapos tisztítókúrát érdemes lenne csinálni, tejet, húst elhagyni. Helyes életmóddal teljesen meg tudod szüntetni a mióma növekedését, sőt összezsugorodik.
      Kérdés hogy nálad milyen egyéb tünetek jelentkeztek még?
      Gabi

    2. Sós Ági megjegyzése

      Szia Gabi!
      Május 24-én megszületett kislányunk, Janka, teljesen egészségesen, 10/10-es Apgarral, 3100 g-mal és 51 cm-rel. 🙂 🙂 Nagyon boldogok vagyunk, imádunk vele lenni mi is, meg a két nagyobb tesó is! 🙂 🙂
      A myomáim kb. 22 hetes terhes koromig nőttek keveset, utána nem nőttek tovább, és semmi problémát nem okoztak a terhességem során.
      Császárral szültem, mert két myoma a méhszáj közelében volt, de az is teljesen simán lezajlott.
      Azóta már menstruálok, és a myomák miatt elég erősek a vérzéseim, de ha Pusztai dr. visszajön szabiról, akkor folytatjuk tovább a terhességem előtt megkezdett terápiát.
      És néhány kép a szemünk fényéről… 🙂
      Köszi mindent!
      Szeretettel
      Ági

      1. Reni megjegyzése

        Kedves Ági!

        Milyen terápiát alkalmaztatok a terhesség előtt a miómák kezelésére? A párommal babát szeretnénk, de a legutóbbi szűrésen kiderült, hogy miómáim vannak. Több nőgyógyásszal konzultáltam van aki gyógyszeres kezelést (Esmya) javasol a terhesség előtt, hogy csökkentsük a méretüket, más pedig embólizációs műtétet. Teljesen tanácstalan vagyok mit válasszak.

        Köszönöm!

        1. Ditke megjegyzése

          Ugyanebben a cipőben járok most. Megkérdezhetem, hogy mi lett a szülés előtti Esmya kúra eredménye, zsugorodott a mióma, és mennyit? A 3 hónapos kúra után mennyivel állt vissza a menstruációd? Illetve a 3 hónapos kúra után mennyivel javasolták a teherbe esést?
          Köszönet!

          1. Cserháti Gabi megjegyzése

            Kedves Ditke,

            örülök hozzászólásodnak a mioma.hu-n.

            Én végül nem szedtem be az Esmyát. Állítólag felpuhítja a miómát. Konkrét tapasztalatról itt olvashatsz: https://mioma.hu/a-mioma-gyogyszeres-kezelese/
            Én nagyon nagy dózisú vitaminkúrába kezdtem és életmódváltást csináltam. Az összes mesterséges élelmiszert elhagytam és csak természetes élelmiszereket fogyasztottam, pl. hidegen sajtolt olajokat, zöld leveleket, barnarizst rengeteget. 41 éves koromban született szuper, makkegészséges gyermekem. (első gyerek), amikor már az összes orvos rég lemondott rólam.
            Drukkolok, remélem neked is sikerülni fog!

          2. Zsuzsi megjegyzése

            Zsuzsa vagyok 7-8 hetes mióma-val rendelkező kismama. Kedd délután beszéltünk telefonon, egy 2 napos tapasztalatot szeretnék megosztani veled.
            A Mióma, Hormondiéta szerint lecseréltem itthon a kenyeret(rozs- illetve barna kenyeret fogyasztottunk) tönkölykenyérre.
            Már MÁSNAP valami megváltozott!
            Az állandó non-stop hányingerem, rossz közérzetem megszűnt, vagy nagyon-nagyon lecsökkent!
            Ez szuper!
            Ma voltam az új dokinál UH-n.
            A mióma a korábbi, 3 héttel ezelőtti méréshez képest nem változott. (előtte néhány hét alatt cm-eket növekedett) Igaz ez másik UH gép volt, de a doki szerint +/-3 mm a tűréshatár. A baba viszont sokat nőtt. Erős 170-es szívhangja volt. 🙂
            Nagyon sokat segítettél! Jelzek majd a továbbiakban is! Zsuzsi

          3. Dia megjegyzése

            28 éves állapotos nő vagyok. Héthetesen jelentkeztem az orvosomnál. Azt mondta, legalább tizenegy hetes terhes vagyok. Az ultrahangvizsgálat és amit az orvos tapintott, az nemcsak a baba volt, hanem még egy két centiméteres mióma is. Végül az orvos tájékoztatott, a terhességemmel nincs semmi baj, bár a miómák a terhesség alatt általában növekednek. Problémám később lesz vele, amikor nagymama leszek. Engem persze a jelen nyugtalanít Lehet babát szülni mióma-val? Nem zavarja a terhességet? Természetesen a baba egészsége miatt aggódom. Mit tehetek hogy a mióma ne, csak a baba növekedjen?

          4. Zsófi megjegyzése

            Kedves Szakértő!
            18 hetes kismama vagyok. A történetem: férjemmel több mint egy évig próbálkoztunk, de nem jött össze a baba. Nagyon el voltam keseredve. Vègül a barátnőm javasolta, menjek el ahhoz a nőgyógyászhoz, akihez ő jár. Elmentem májusban egy pénteki napon, megállapította, hogy 3 miómám van. 2 kicsi, viszont van egy nagyobb, kb 3,5 cm-es, ami a jobb oldali petevezetéknél van, és valószinűleg emiatt nem tudok teherbe esni. Laparoszkópiát javasolt, amit a rákövetkező héten meg is csinált. Ezt az egyet vette ki laparoszkópiával, másik kettő benn maradt. Nagyon megszenvedtem a műtétet, sokáig tartott a felépülés. Viszont műtét után egy menstruációm volt júniusban, és utána teherbe estem. Tehát viszonylag hamar a műtét után 2 hónapon belül. Most a 18. hét végén vagyok. Amikor kiderült, hogy terhes vagyok, a bennem lévő 2 mióma közül az egyik elkezdett növekedni, a másik eltűnt. Nőgyógyászom azt mondta, a terhesség végéig folyamatosan nőni fog. Kiirt veszélyeztetett terhesre, sokat kell pihennem, nem nagyon mozoghatok. A 12 hetes uh-n kicsit nagyobb, mint 4 cm-es volt a miómám. Nagyon el voltam keseredve, orvos közölte hogy ebből császár lesz. Elkezdtem inni a palástfű teát, gondoltam ezzel segítek a helyzeten. ÉS TEGNAP VOLTAM MEGINT A NŐGYÓGYÁSZNÁL, ÉS CSAK 3 CM-EST MÉRT A MIÓMA-RA! Szóval összement 4 hét alatt a teának meg a pihenésnek köszönhetően 1 centit. Az lenne a kérdésem, ha ezt így folytatom tovább, iszom a gyógynövény teát, akkor zsugorodhat-e még a mióma? Illetve lehet normál úton szülni? Nagyon nem szeretnék császárt. A mióma a hátsó falon helyezkedik el, idáig nem zavarja a babát a fejlődésben.

          5. Renati megjegyzése

            2015. februárjában nagy hasi műtét során távolítottak el 6 db miómát a méhemből, amelyeknek a méretei 2.5 cm és 8 cm közöttiek voltak. A műtét sikeresen a méh megtartásával végződött. Idén sikerült teherbe esnem. Komplikációmentes terhesség után, október elején császármetszéssel megszületett a kislányom. Azért szerettem volna elmondani ezt a történetet, mert rengeteget segített az oldal abban hogy mióma műtét után teherbe estem. Most pedig én magam szolgálhatok pozitív például.

          6. Melinda megjegyzése

            Nézegetem az oldalt, rengeteg hasznos dolgot olvastam itt,ennek nagyon örülök !! A problémam 8 éve van miómam mi mára már 4cm re tornázta fel magát… de ez a 4 cm már 2 éve igy ,2 év alatt semmit sem nőt! Tegnap voltam ujra nőgyogyásznal es azt tanácsolta műtessem meg… pedig mi épp baba előtt állunk, most szerettuk volna elkezdeni… a méhem hátso falán található es befele növő ha nő, de mondom 2 éve semmit sem nőt és problémat sem okoz, nincsenek különösebb vérzéseim akár 2 menszesz között. Annyi h néha erős a vérzés ,ugye darabos es fájdalmasabb is ,de ez nem minden honapban… elnézést ha rossz helyre irtam itt, ami érdekelne természetes alternativa létezik-e rá, mert szivesen probálnám ki, mint a mióma műtétet..? bár most picit tanácstalan vagyok…köszönöm a válaszát!

          7. Adrienn megjegyzése

            Kérdésem a következő lenne;10 hetes kismama vagyok 39 éves, 8,6 cm miómával a méh külső falában.Az 1 évvel ezelőtti vizsgálatkor 4cm-es volt,az akkori orvosom szó szerint azt mondta,ezzel nincs mit tenni.Panaszt sosem okozott.Akkor elhagytam a cukor és tejtermék fogyasztását illetve sportolni kezdtem.
            Már szinte mindent átolvastam,várandósság alatt majdnem semmilyen gyógynövényt és teát illetve szinte semmi készítményt fogyasztani nem lehet.
            Olvastam a jódról, a jódos pakolás esetleg alkalmazható lenne? Célom a kisbaba kihordása illetve a görcsök elkerülése volna-ami ugye vetéléshez vezethet.

          8. Cserháti Gabi megjegyzése

            Igen a jód (is) megoldás lehet. Kérlek vedd fel a Jódpótlás tudományosan zárt csoporttal a kapcsolatot, ott épp terhes kismamákkal készített interjút láttam, a jód állítólag nekik is segít. https://www.facebook.com/groups/palejod/

          9. B. Maria megjegyzése

            Nálam pici miómát fedeztek fel februárban de azt mondták nem kell vele foglalkozni.Babát szeretnénk és tartok attol hogy gátolni fogja a teherbeesés esélyét.Azt mondták szedjek Femibiont…elevitet teherbeesés előtt mert az segít. 2 orvosnál voltam mind2ő azt mondta hogy hagyjam nem csinálnak semmit mert nem kell.Ebben az esetbe tudna e tanácsot adni.Babát szeretnénk. B.M.

          10. Cserháti Gabi megjegyzése

            Marika, attól függ hol helyezkedik el a méhben a mióma. Ezt vajon lehet tudni? Segítség a kérdéshez: https://mioma.hu/a-miomak-elhelyezkedese/Nagyon sok nő mióma mellett esik teherbe és gond nélkül hordja ki a kisbabáját. Az ajánlott vitaminok és megfelelő káros anyagmentes táplálkozás csak segíthet.

          11. Szilvi megjegyzése

            A méh belseje felé növő miómám van, babát várok. Volt valaki mostanában így? Okozott gondot? Nőni fog terhesség alatt? Minden választ megköszönök.

          12. Cserháti Gabi megjegyzése

            A baba szempontjából semmilyen gondot nem okoz a befelé növő mióma. Terhesség alatt csekély mértékben az is növekedhet. A nagyobb méh miatt nem csak a terhesség első felében, hanem végig többször kell majd „pisilned”, esetleg fáradékonyabb lehetsz. Több pihenés mellett érdemes időt szakítani heti 3 alkalommal 20 perc kismama tornára, gyaloglásra, úszásra. (a több pihenés és szelíd mozgásformák nem zárják ki egymást) Ha a mióma belülről nyom egy eret, nagyobb az esély trombózis kialakulására. A mióma terhesség után visszahúzódik.

          13. Mariann megjegyzése

            Olyan segitsegert fordulok Önökhöz,hogy 4 evvel ezelott 2014-ben sargatest elegtelenseg miatt kezeltek,akkor decemberben elkezdtem kismedencei tornázni normalizalodott is a progesteronom, 2016 marcius elejen megtudtam,hogy babat varok, aprilis vegen jott a hidegviz,hogy nem fejlodott a babam ? egy evig probalkoztunk es semmi, utana elkezdett a dokim vizsgalodni,trombozis hajlamot orokoltem,a petevezetek folyadekkal atnyomodott,szoval kicsit el volt zarodva,es semmi. 2018marciusaban mentem vissza dokimhoz,es mèhnyalkahartyam igen vekony volt,mikor ezzel nem volt gond eddig, sot menzesz 3.napi vervetel eredmenyet kaptam meg tegnap csak az asszisztenstol es a prolaktiv ami eddig egy evvel ezelotti hormonosba jo volt,most 649lett a 491 helyett,es 5honapja faj a mellem nagyon menzesz elott ? es azt mondta asszisztens,hogy tsh kicsit magas 1.9,es hogy ferfi hormonokat termel a szervezetem tobbet,mert a tesztoszteron 1.7 lett es 1.7ig jo.
            Eddig ezekkel semmi gondom nem volt,most miert valtozhatott ekkorat egy ev alatt?
            Nem biztos,hogy jo-helyre irtam,de ha esetleg van ilyen csoport Facebookon,kerem irja meg

          14. Cserháti Gabi megjegyzése

            Melinda, javaslom a Budai Endokrin Központ felkeresését, mert a leírt értékek endokrinológiai kivizsgálást tesznek szükségessé. https://www.endokrinkozpont.hu/ Az FB-n van egy Jódpótlás tudományosan zárt FB csoport, érdemes lenni ott is körülnézni. https://www.facebook.com/groups/palejod/

Válasz Luca számára
Mégsem

Emailcíme mások számára nem látható

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás