Vérszegénység, ahogy én látom

A vérszegénység megállapítása otthon

Vérszegénységre utalhat a feltűnően sápadt bőr és a szemfehérje élénk rózsaszín helyett fehér, sárgás színe. Egy másik népi megfigyelés szerint, ha a fülcimpát két újjal összeszorítod, majd elengeded és a fülcimpa színe fehér marad, vérszegénység alakult ki a szervezetben. A hajhullás, a vékonyka hajszálak, töredező, papírvékony körmök szintén vérszegénységre utaló jelek.

Vérszegénység szakorvosi diagnózis

A vérszegénységről (anémia) vérvizsgálattal győződhetsz meg. A vérvizsgálati lapon a vas, (iron) ferritin szerum és hemoglobin értékek nyújtanak információt a vérszegénység mértékéről. Mióma (vagy más méhbetegség például adenomiózis) következtében erős menstruációval rendlkező hölgyek többsége súlyos vérszegénységről számol be. Előfordul, hogy vérszegénység miatt mióma műtétet  későbbi időpontra halasztanak. A vérszegénység megszüntetése után kerülhet sor a műtétre.

Kapcsolódó: Vérvétel után, vérszegénységre utaló értékek   8+2 kérdés amely segít eldönteni rendellenes-e a menstruációs vérzésed?

Vérszegénység otthon

A vérszegénység bár nem halálos kór és még csak nem is betegség, a mindennapi teendők végzését, hangulatunkat hátrányosan befolyásoló állapot. Vérszegényen úgy érezheted magad, mintha a nap 24 órájában egy hegyet kellene cipelni. Lassít, álmosít, ólmosít, télen, nyáron dideregsz. A szervezet működését hátráltatja, hiszen a vér alacsony vas és hemoglobin szintje miatt nem jut a sejtekhez elegendő oxigén. A fáradtság miatt, tíz évvel korábbi teljesítményemhez képest ötödannyi munkát végeztem. A vérszegénység lassan, észrevétlenül, évek alatt alakul ki. Magas lázzal, sérüléssel járó betegséggel azonnal orvoshoz megyünk, míg a vérszegénységet hosszabb idő után fedezzük fel. Vérszegénység mellett gyakran lehetsz szomorú és rosszkedvű, ami a párkapcsolatra és családi életre is rányomja a bélyegét.

Vérszegényen a munkahelyen

A vérszegénység a gondolkodást és szervezőkészséget is hátráltatja, Úgy éreztem kolléganőim után mindig lemaradva, az ötödik lépcsőn ballagok. Munkahelyi megbeszélésen míg a többiek rég megértették a feladatot, én még vagy háromszor rákérdeztem. A feladatmegoldásban önkéntelenül maradnak ki lépések. Előfordult hogy összecsaptam munkákat, mivel alig vártam hogy haza menjek pihenni. A vérszegények nem bírják a terhelést. Ma már tudom, ezek is a hiányos oxigénellátottság jelei. Vérszegénységben az agy sem jut elegendő oxigénhez. Hogyan is lehetne így jó munkát végezni?  Vérszegénységben az intelligencia terén is gyengébb leszel, nem vérszegény társaidhoz képest. Nekem megoldásként az élénkítő kávé mutatkozott, úgy kétóránként egy. A sok kávé azonban vízhajtóként működik, amely méginkább ásványi anyag és vitaminhiányt eredményez, ezzel súlyosbítva a vérszegénységet. Ördögi kör!

Vérszegény nő az iskolában

Minden erőfeszítés és szorgalom ellenére a tanulás lassan megy. Míg másnak 20 perc megtanulni a tananyagot, a vérszegénynek ugyanez egy órába telik. Lassú a felfogásod. Ez a legtalálóbb kifejezés. A vérszegények a vizsgákon átlagosan egy jeggyel rosszabbul teljesítenek.

Vérszegény nő a sportban

Jómagam nem csak erős menzesz mellett hanem már jóval korábban is vérszegény voltam, csak enyhébb mértékben. Állítólag hajlam kérdése is lehet. (anyukám és az öcsém is vérszegény) Nem tudom mekkora hülyeség ez, de vérszegénységem súyosbodásában a sok-sok tejivás is szerepet játszhatott. Évek elteltével jöttem rá, ha elhagyom a tejet már az sokat segíthet. Szóval, úgy 30 évvel ezelőtt már feltűnő volt a futás közbeni lihegésem. A mozgás közbeni levegő utáni kapkodás, zihálás, nehéz légzés, lépcsőmászási nehézség mind-mind vérszegénységre hívják fel a figyelmet.

Három változtatás, amivel akár 50 %-al is javíthatod a vérképed és a közérzeted

  • hagyd el teljes mértékben a tej és tejtermékeket
  • fogyassz minden nap vérzéscsillapító hatású gyógynövény teákat naponta 2-3 citrommal együtt
  • változtasd meg étrended a Hormondiéta szerint

Ajánlott bejegyzés: 13 tipp, mire ügyelj ha vasat szedsz!

Kapcsolódó bejegyzések:

Vérvétel után:vérszegénységre utaló értékek

Őszi céklakúra és vasban gazdag céklaketchup recept

A vérszegénység kezelése házilag

8+2 kérdés amely segít eldönteni rendellenes-e a menstruációs vérzésed? 

Vastabletták helyett  

Korunk betegségei: mióma, endometriózis

Mi a megoldás?

A vérszegénység okának kiderítése, az erős menstruációs vérzés megszüntetése, majd a vas és tápanyag hasznosulást elősegítő étrend és táplálkozás. Ennek kialakításában itt találsz segítséget: Mioma Organic Life életmód és Hormondiéta egyben