Az indiai ayurveda ajánlása mióma esetén I.

A nyugati orvostudomány mellett nézzünk körül a világban. A többezer éves múltra visszatekintő keleti gyógymódok egyike az indiai ayurveda. Nézzük mit ajánl mióma, menstruációs panaszok, a menstruáció kimaradása, változókori problémákra.

A siker kulcsa minden területen az együttműködés. Így talán számunkra is a nyugati orvoslás és az ősi keleti gyógymódok együttese fogja nyújtani a legjobb eredményeket.

A keleti gyógyítók az ember egészét vizsgálva figyelembe vesznek a nyugatiak számára jelentéktelen jelzéseket. A keleti gyógyítók testfelépítés, hang, hangszín, testtartás, a bőr és haj állapota, a test kipárolgása, illata alapján is gyűjtenek a betegségekre vonatkozó információkat.

Az ayurveda India több mint 5000 éves ősi, holisztikus orvostudománya. Ismereteit világszerte alkalmazzák, az USA-ban és Nyugat-Európában több százra tehető az ayurvedikus orvosok száma.

Az ayurveda és a nyugati orvoslás

Az ayurveda (hagyományos kínai gyógyászathoz hasonlóan) nem betegséget, nem szerveket, testrészeket és nem is tüneteket, hanem szervezetünk egészét vizsgálja. Az ayurvéda a szervezet öngyógyító folyamatait kívánja „feléleszteni”. Az ayurveda nem általánosságban vizsgál, az egyéni érzékenységet mindig figyelembe veszi.

Ayurveda alternatív eszközei

  • egyéni alkathoz igazított étrend
  • gyógynövények, gyógyteák
  • méregtelenítő olajmasszázs
  • meditáció
  • jóga
  • légzés
  • gyógyító hangok és zenék
  • színek
  • illatok

Ayurveda tanácsai mióma, ösztrogén dominancia, perimenopauza panaszok enyhítése érdekében

  • Menstruáció előtt 2-3 nappal igyál több folyadékot, mivel szöveti folyadék képződik az elfogyasztott italból. Ez megkönnyíti a menstruációt.
  • Fogyassz több folyékony meleg levest, híg főzeléket. A menstruációs fájdalom és hangulatingadozás enyhül ezek hatására. Óránként fogyassz egy pohár meleg vizet vagy langyos gyógyteát.
  • Fogyassz több édesítő nélküli natur gyümölcs és zöldséglevet, zöldturmixot, tisztító-  hormonegyensúly gyógyteákat. Menstruációkor lassul az emésztés, csökken az étvágy, ezért kizárólag könnyű ételek ajánlottak.
  • Menstruáció idején vegyél ki 1-2 szabadnapot. Csak délig dolgozz. Menstruáció előtt és alatt szervezetünknek nyugalomra van szüksége. Feküdj le, lazíts, teremtsd meg a belső békét. Hatására a menstruáció mennyisége kevesebb lesz, a fájdalom enyhül. Kapcsolódó bejegyzés: Fizetett menstruációs szabadság
  • Kerüld a megerőltető tevékenységeket, a stresszt.
  • 2-4 napig mellőzd a megerőltető testmozgást, felerősítik a panaszokat.
  • Menstruáció alatt kerüld a vérkeringésserkentő növényeket mint ginszeng, gyömbér, ginkgo biloba, kurkuma.
  • Öt napig tilos a serkentő hatású élelmiszerek, kávé, alkohol fogyasztása.
  • Menstruáció előtt és alatt tusolj, kerüld a forró fürdőt, erősíti a vérzést.
  • Menstruáció ideje alatt nem szabad szaunázni.
  • Menstruáció idején kerüld az olajos masszázst.

Az ayurveda ajánlása mióma esetén

Első lépés a szervezet alapos méregtelenítése mély-tisztító terápiák, ayurvedikus olajos masszázsok, izzasztó eljárások az elzáródott testcsatornák megnyitása révén. A mióma, ösztrogén dominancia természetes kezeléshez életmódváltás szükséges.

Milyen tanácsokat kövessünk az ayurveda szerint kimaradó menstruáció esetén? Melyek az ayurveda további tanácsai mióma esetén?

Erről olvashatsz az Ayurveda ajánlása mióma esetén II. részben.

Forrás:

http://www.hazipatika.com/eletmod/termeszetes_gyogymodok/cikkek/osi_kinai_gyogymodok_magyarorszagon/20050407142100

http://ayurvedika.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=625%3Aa-mioma-kezelese-ayurvedaval&catid=86%3Agyogytanacsok&Itemid=123&lang=hu

http://ayurveda.hu/

http://mammy.uw.hu/egs/ayur.html

https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81jurv%C3%A9da

http://szabadonebredok.info/az-ajurveda-novenyei-3-shatawari-a-noiseg-tonikuma/

http://www.vegafuszeray.hu/termek/shatavari/

http://www.vegafuszeray.hu/termek/shatavari/

http://ayurvedika.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=625%3Aa-mioma-kezelese-ayurvedaval&catid=86%3Agyogytanacsok&Itemid=123&lang=hu

 

alternatív gyógymódok
Comments (5)
Add Comment
  • Ágnes Pochnerné Herczeg

    Üdvözlöm!
    Miomàval ès pajzsmirigy alulműködèssel küszködöm màr 3 ève, ami egyre rosszabb! A miomara kapott esmya hormon gyogyszer felboritotta az összes hormon egyensúlyomat, ami azota foglazulasokat, hizàst, cukorbetegsèg kezdetèt, gyomor puffadàst, rossz emèsztèst, rossz anyagcserèt, ès sok sok màs rossz tünetet eredmènyez! Az orvosok felületesen kezelnek, mert hiába mondom mik a tünetek, nem veszik figyelembe, miközben èn a 3 èv alatt teljes leèpülèsen, átalakuláson, ès eltorzulàson mentem át! Nem akarom elhinni, hogy aki addig egèszsèges volt, az most 47 èves koràra egy roncs legyen, főleg úgy hogy odafigyeltem mindig is magamra, ès soha nem hanyagoltam el az orcosok tanàcsàt sem! Hol találhatnèk egy olyan szakembert az ayurvèda területèn, aki tudna segiteni bajomon, ès helyre tudnà àllitani egèszsègemet? Mennyibe kerül egy ilyen vizsgàlat ès tanàxsadàs? Tisztelettel Ági

    • Cserháti Gabi

      Az Indiai Nagykövetségen (http://elojegyzes.maharishiajurveda.hu/vagy a természetgyógyász.hu) érdemes érdeklődni holisztikus szemléletű orvos iránt. A gyógyszerek inkább tüneti kezelést nyújtanak, elnyomják a betegség valódi okát. Véleményem szerint gyógyszerekre bizonyos esetben igenis szükség van, úgy 10-ből 3-4 esetben. Valószínűleg neked nem gyógyszerre van szükséged!

      • Ágnes Pochnerné Herczeg

        Kedves Gabi!
        Köszönöm szépen válaszát! ???

      • Molnár Virág

        Olvastam, miszerint Amerikában végeztek egy kísérletet. Miómával küszködő nöknek zöldtea kivonatot adtak, hogy lássák, hogyan hat (a kontroll csoport placebót kapott). Eredmény: kb.3 hónap alatt a miómák mérete csökkent, jelentös állapotjavulás következett be. A cikk azt javasolja, hogy napi két csészével fogyasszunk a teából (vagy szedjünk kivonatot).

        • Ági

          Ricinust nem szabad a hasra kötni mióma mellett menstruáció előtt és közben. Erősebb vérzést okoz és a méregtelenítő hatása ilyenkor jobban meggyötörhet. Melyeik olajat használod?