Az én mióma történetem

Sokan nem is gondoljátok hogy a hangulatváltozások, rossz közérzet, gyengeség, levertség és életminőség romlás hátterében betegség húzódik.

Cserháti Gabi orvosi segítséggel valamint antiösztrogén életmódváltással, diétával tíz év után szabadult meg a kínzó nőgyógyászati panaszoktól, miómától. Közérzetében jelentős javulás következett be, az ösztrogén dominancia okozta tünetek megszűntek.

Állítólag a nők 90 %-ka küzd a hormonháztartás felborulásának problémájával.

mióma tünetek miatt kialakult panaszaim 2003-ban kezdődtek. Abbahagytam az éveken át tartó fogamzásgátló-tabletta szedést, majd három hónap múlva észrevettem, hogy menzeszkor eddig még nem tapasztalt módon fáj, görcsöl a hasam, borús hangulat lett úrrá rajtam.

Hogyan jelentkeztek a mióma tünetek?

Erőtlen voltam, feszült, és bezárkózva ültem a szobában. Igen, ezek már a kezdődő mióma-tünetek voltak, csak akkor még nem tudtam, hogy nekem is jóindulatú daganatom van. Az egyre súlyosabbá váló állapot oka elsősorban az volt, hogy a panaszaimról nem vettem tudomást. Tipikus esete voltam annak, amikor a fenyegető veszély ellenére a strucc a homokba dugja a fejét.

Nem kell minden aprósággal orvoshoz szaladgálni. Épp elég sokan vannak a hipochonderek, az önsajnáltatók vagy életcélok nélkül betegségbe menekülő páciensek. Egyébként pedig nem vagyok már 20 éves,  idővel itt-ott fájni kezd!„  gondoltam.

A gyógyulás útján? Vagy mégsem?

Próbáltam magam könyvekből gyógyítani, elkezdtem fájdalomcsillapítókat szedni. Menstruációs panaszokra cickafark, majd méregtelenítő, vérképjavító csalán és antioxidáns hatású zöld teát inni. Fájdalomcsillapítók közül az Aspyrinnel kezdtem, amit havi rendszerességgel szedtem. Egy külföldi út során tűnt fel októberben, amikor a hőmérséklet 15-17 fok körül volt, mégis nagyon fázott az alhasam és a lábam, kőszerű, nyomó érzést éreztem a hasamban. Közel 20 fokban a nadrágom alá harisnyát kellett húznom, így enyhült a fájdalmam. Egyszer a munkahelyem által szervezett egészségügyi szűrésen kiderült, a véreredményem vas és hemoglobin értékei az alsó határértéken mozognak. Itt volt az újabb figyelmeztető jel… A menzeszkor jelentkező erősödő fájdalomra következett a Nospa, Merisitin, Algoflex-M, Algopyrin, Voltaren, Flector, a hirtelen hangulatváltozásra, a levertségre, gyengeségre próbálkoztam kedély- és hangulatjavító gyógyszerekkel. Sosem felejtem el. Egy továbbképzésen voltam. Menzeszem volt, a fájdalmamra már bekaptam akkor épp két Algopyrint. 40 perc múlva éreztem, hogy mennem kell a mosdóba. Sajnos már késő volt. Felálltam és vértócsa volt alattam. A WC-ig szaladva véres csíkot húztam magam után.

Nagyon ciki volt !!!! Soha ne járj így!

Fiam született!

Miómás életem pozitív állomása, hogy 41 éves koromban a terhesség 37.  hetében fiam született. Ha miómád vagy endometriózisod van, és még akarsz gyereket, szeretnék hitet és reményt adni, hogy ez 40 felett is lehetséges. A fiam egyéves lett. A terhesség és szoptatás alatt közel 1 évig nem voltak miómás panaszaim, a gyerek egyéves korától annál inkább kiújultak. A korábbiakhoz képest jobban fájt a hasam menzeszkor. Lerövidült ciklussal 21-23 nap, egyre erősebben és most már darabosan véreztem. Annyira rosszul voltam és annyira fájt a hasam, hogy három napig rendszerint alig csináltam valamit. Ha volt rá lehetőségem, feküdtem. Az erőm egyre inkább elhagyott. Szívdobogást, légszomjat, nyugtalanságot éreztem és mintha egyre nagyobb terhet kellene magammal cipelnem. Rendszeresen szedtem az egyik legerősebb fájdalomcsillapítót, a Cataflamot. A derekam is egyre inkább fájt már nem csak menzeszkor, hanem középidőben is. Éreztem hogy valami nagyon nincs rendben, de sehol nem tudtam beazonosítani például a normális és rendellenes vérzésfogalmát sem. Egyre többször azon kaptam magam, arra gondoltam, mikor lesz már vége… Végül egy megfázással mentem el a körzeti orvoshoz. Azonnal vérvételre küldött. A diagnózis vashiányos vérszegénység, azaz anémia, annak is a súlyos formája. Azonnal beutaltak a kórházba és vért kaptam. Ekkor, 10 évvel a hasi görcseim megjelenése után határoztam el, hogy a panaszaim okát és nem csak a tüneteket kell megszüntetni.

A betegség kialakulásában magam is szerepet játszottam

Elhatároztam hogy életmódot váltok. Az elmúlt években már rengeteg anyagot gyűjtöttem a miómáról, legalább 1000 helyen néztem utána, hogy mi ez a betegség és mi az oka? Nem csak magyar, hanem külföldi főleg német nyelvű természetgyógyászati magazinokat, nőgyógyászati blogokat is olvastam. Azt tapasztaltam hogy külföldön egyre inkább vizsgálják a hormonális problémák, nőgyógyászati betegségek és a környezeti hatások összefüggéseit. Jó néhány orvos szakember foglalkozik a témával tudományos szinten. Ma is rendszeresen olvasom az egyik heidelbergi szülész-nőgyógyász, természetgyógyász szakorvos, környezet-orvostan szakértő (németül: Umweltmedizin) professzor asszony Prof. Dr.  Med. Ingrid Gerhard hírlevelét. A professzor asszony a “Női egészségért” információs hálózat létrehozója és vezető tanácsadója Németországban. Honlap: http://www.netzwerk-frauengesundheit.com/.

Ma azt gondolom, hogy én magam vagyok a felelős a kialakult helyzetért és a mióma kialakulásának okát, a rosszulléteimet a helytelen életmódomnak köszönhetem. Elkezdtem gyűjteni a hormonális problémák hátterében rejlő kiváltó okok magyarázatát és a gyógyításra tett javaslatokat.  Az anyagokat nemcsak rendszereztem, hanem az így szerzett tudást elkezdtem napi rendszerességgel alkalmazni, az életem részévé tenni. Az információgyűjtés és az életmódváltás mellett azonban szükség volt orvosi beavatkozásra is. Sokat gondolok arra, hogy ha “időben léptem volna” és tudtam volna korábban amit ma már tudok, nem került volna sor a mióma műtétre.

Döntöttem, most már tényleg meggyógyulok!

Elindultam és felkerestem néhány nőgyógyászati klinikát. Általában miómát diagnosztizáltak, miómára akartak kezelni, vagy laparoszkóppal megműteni. Végül a SOTE II. számú Szülészeti, Nőgyógyászati Klinikára, az egyik legjobban felszerelt klinikára kerültem, ahol megállapították hogy adenomyosisom van.

Az adenomyosis a méh belső nyálkahártyájának burjánzása, megvastagodása, az endometriózis és mióma keveréke, azok speciális formája. A betegség azt jelenti, hogy a megvastagodott méhfalban több mióma góc is található.

 

Adenomyosis a méhben

Adenomyosis a méhben

Azt olvastam erről a betegségről hogy az adenomyosis 90 %-a felderítetlen marad. Hogy lehet ez? Mivel az adenomyosis ultrahangos képe a miómára hasonlít, átlagosan felszerelt kórházakban mióma diagnózist állapítottak meg. Elég sok utánajárást követően tudták végérvényesen megállapítani mi is a betegségem valójában és hogyan lehet kezelni? 10 év fájdalmakkal töltött idő után, 2012 szeptemberében műtöttek meg. A műtét után félévvel úgy érzem új életet kaptam. A 2012 januári vértranszfúzió után nagyon megijedtem akkor kezdtem el az életmódom gyökeres megváltoztatását. A csaknem két éve tartó ‘új életvitelemnek” és az orvosi beavatkozásnak köszönhetően a panaszaim, amelyet a „kornak” tudtam be, teljesen elmúltak, megszűntek. Visszatért az életerőm, a jókedvem, az életemet pedig ott kezdtem újra, ahol 10 éve abbahagytam. Tíz évig fájdalomcsillapítókat szedtem, 2012 októbertől egyet sem kellett bevennem.

Ha a fenti történet egyes részeiből egy kicsit is magadra ismersz azt tanácsolom menj el orvoshoz, ha kell több kórházba, klinikára. Emellett kezdd el az életmódváltást még MA!!!

A fájdalmas menzesz, derékfájás, erős vérzés nem a felettünk szálló idő, hanem a környezeti hatások, a helytelen életmód következményeként kialakuló betegség jele.

Sokat tehetsz önmagadért! Kezdd el a változtatást MA!

Meg fogsz gyógyulni!

Cserháti Gabi