Egy halogatott mióma műtét története

Egy mioma.hu olvasó története 2017. május 20-án. Olvassátok!

.
Ahogy történetem címe is mutatja, arra kérek minden kedves miómával küszködő sorstársat, ha a műtét gondolata felvetődik, azt félelemből ne halogassátok! Az idő húzásával a mióma sokkal több panaszt okozhat és sokkal kockázatosabb műtétre lesz szükség.

2015

32 évesen lett miómám, ami egy rutin nőgyógyászati vizsgálat során derült ki. Panaszt nem okozott, akkor 2 x 2 cm volt. Az orvos tanácsa szerint nem foglalkoztam vele. Félévente jártam kontrollra.

 

2016 – egy év múlva

Egy év múlva a Tihanyi Apátságban nyaralásom közepén elöntött a vér. Miután hazajöttem kontrollra mentem, ekkor a mióma mérete már 6 x 7 cm! Az egyik orvos műteni akart, a másik az Esmya gyógyszert ajánlgatta figyelmen kívül hagyva öröklött véralvadási betegségem. Emiatt semmilyen hormontartalmú gyógyszert nem szedhetek.. én pedig féltem minden megoldástól. Csak húztam-halasztottam a dolgot reménykedve, hogy a következő menstruációm már talán problémamentes lesz. Így megint eltelt egy év. Előre rettegtem amikor tudtam hogy meg fog jönni. Iszonyatos görcsök, 2 hétig tartó menstruáció, hatalmas vérveszteség, plusz hatalmas alvadt vérdarabok. Ez jellemezte minden menzeszemet.

 

Menstruációhoz igazított élet

Majd történt valami. Már egy hete menstruáltam, azt hittem hogy ezt megúszom különösebb gond nélkül, amikor vezetés közben úgy elöntött a vér hogy bokáig áztam. Szó szerint dőlt belőlem iszonyatos görcsök kíséretében. Na éreztem, hogy ez így nem mehet tovább hiszen nincs normális életem nem merek elmenni sehova, attól félve vajon mikor önt el a vér. Az egész életem a menzeszemhez volt igazítva.
Önszántamból bementem az ügyeletre hogy csináljanak velem valamit. Megvizsgáltak, vizsgálat közben kiszedtek a méhnyaknál egy férfi ujjnyi vastagságú alvadt vér tömlőt, ami nem tudott távozni, ezért a vér sem. Ez okozott görcsöket. Utána 3 nap kórházi megfigyelés, infúzió és még ennyi vérzés után is 1 cm volt a méhnyálka hártyám! A mióma 10 x 11 cm-re növekedett, szétfeszítve a méhemet. Az orvos a miómától az ultrahangon nem látta a petefészkeimet. A kórházban csodájára jártak a méretes miómámnak.

 

Döntöttem: mióma műtét minél hamarabb!

Rögtön hívtam az orvosomat és elmondtam mi történt. Azt mondta, egy hét múlva műtét. Előtte kötelező vizsgálatok. Kiderült, hogy a hosszan tartó bő vérzések miatt a Hemoglobinom 80-ra süllyedt. 70-nél már transzfúziót adnak. Vitaminokkal tömtem magam, Ferrlecit vasinjekciót kaptam. Próbáltam magam a műtétre minél jobb formába hozni.

Fotó: trumpfmedical.com

Mióma műtét előtt

A műtét előtti vasárnap befeküdtem a kórházba, ahol béltisztítást végeztek. Déltől nem ehettem, éjféltől nem ihattam. Hétfőn reggel én voltam az első. 8.30-kor kezdődött a műtét. Előtte kaptam egy „bátorság szurit” ami teljesen ellazított. Jött a műtős fiú. Fel kellett feküdni egy ágyra, betolt a műtőbe. Ott nagyon kedvesek voltak, még nézelődtem, majd elaludtam. Másfél órás laparotómia (hasi vágás) műtétem volt a 10 x 11 cm mióma miatt. Ezután az intenzíven voltam megfigyelésen 24 órán keresztül. Katéter, vérnyomás-mérés, EKG, stb. Ott másnap reggel fel kell kelni. Nagyon sok fájdalomcsillapítót kaptam, hiszen vágták a hasamat és a méhemet is.

Mióma műtét után

A műtétet követő napon, kedden reggel a nőgyógyászati osztályra visszakerültem, délután már sétáltam. Először nehéz ülni, állni bármit csinálni. De sétálni kell, akkor hamarabb gyógyulsz.
A kórházból csütörtökön elengedtek. Ehhez nekem társult egy nagyon csúnya meghűlés úgy köhögtem, hogy közben fogtam a frissen vágott hasamat. Nem volt egyszerű. De most már jobban érzem magam.
Arra bíztatok mindenkit: ne húzzátok az időt! Ha én sem kerestem volna kifogásokat, akkor korábban még meg tudtak volna műteni laparoszkópiával, ami után csak pár nap a gyógyulás. Ezzel szemben a hasi vágásos műtét jóval hosszabb 6 hét gyógyulási idővel jár.
Belegondolva az elmúlt 2 év küzdelme és fájdalma rosszabb volt, mint ezen a műtéten átesni. Remélem a mióma nem fog vissza nőni.
A történethez hozzá tartozik hogy még nincs gyerekem. Kétséges volt hogy menthető-e a méhem. Hála a csodálatos orvosoknak, a méh megmentése sikerült!

 

Életmód a mióma keletkezése előtt és a műtét után

34 éves vagyok. A mióma mérete most volt 10 x 11 cm.
Amikor a mióma kisebb méretű volt, soványabb voltam.
Jöttek a párkapcsolati és munkahelyi problémák, amivel együtt nagyfokú hízás járt. Kiderült az inzulinrezisztenciám, laktóz- és glutén érzékenységem.
Úgy gondolom: a mióma gyors növekedéséhez a stresszesé vált életem és a gyors hízás hozzájárulhatott.
Már két hónapja diétázom. Próbálom kerülni a nagyipari előállítású, mesterséges élelmiszereket.
Gyógyulás után irány az endokrinológus, teljes hormonpanel vizsgálatot végeztetek. Érzem hogy hormonálisan semmi sincs rendben. És azt sem szeretném hogy a mióma visszanőjön.

Alvadt vérdarabok menstruáció során mióma-ra hívják fel a figyelmet. (szerk)
Mellékelve küldök néhány fotót a menstruációs alvadt vér darabokról, ezek tették pokollá a menzeszemet.

Amikor bizonytalan voltam, ez segített a rendellenes vérzés meghatározásában:

8 kérdés, amely segít eldönteni rendellenes-e a menstruációs vérzésed?

A vérzéscsillapításban ez segített:

3 otthoni tipp az erős menstruációs vérzés kezelése érdekében

 

További tippek és fortélyok, természetes eszközök, életmód a méh és petefészek egészsége érdekében:

Mioma Organic Life 2.0.

Táplálkozás, receptek, házi módszerek a hormonegyensúly helyreállítása érdekében:

Hormondiéta

Kapcsolódó bejegyzések:

Egy egészségügyi dolgozó sikeres életmódváltása

A mióma üzenete: a lelki konfliktusok 5 típusa 

Egy sikeres méheltávolító mióma műtét

 

mióma tünetenőgyógyászatszervmegtartó műtétek
Comments (4)
Add Comment
  • Márti

    Sziasztok, a segítő információknak hála ma eljutottam a SOTE II. Mióma Centrumba.
    A tapasztalatom a következő, nekem úgy tűnt van egy kis káosz!
    1. A betegfelvétel előtt sorszámot kell húzni, ez csak oda kell.
    2. A Mióma Ambulancia a nőgyógyászati szakrendelés mellett megy, ha megérkezett az orvos és van szabad vizsgáló.
    3. 1-1,5 órás csúszással kell számolni, mert klinika lévén minden ottani más elsőbbséget élvez, szabad rendelő híján a műtéteti megbeszéléses páciensek kerültek előre, utána az, akinek vizsgálat is kell.
    4. Érdemes előre fejben rögzíteni a szakorvosok internetes fotót, le kell szólítani őket, hogy az ember ténylegesen sorra kerüljön, bár elvileg név szerint szólítanak.
    Szóval működik, a szakértelem, jóindulat megvan a korlátok mellett! Türelmet és kitartást minden sorstársnak!

    • Lívia

      Én múlt hét szerdán 11:40re mentem és minden teljesen flottul ment. 11:42kor már hívtak is be és engem hívtak be a konzultációsok előtt. Nem kellett leszólítanom se az orvost, mert jöttek és kérdezték ki vár a mióma ambulanciára. Két hét múlva megyek vissza műtéti konzultációra, valószínűleg augusztusra lesz műtéti időpontom.

    • Kriszta

      Amikor voltam, akkor mondta a doki, hogy orvoshiány van… (hol nem, a 7. kerületből 11 nőgyógyász ment el, most egy van az egész kerületre, az új tavalyi törvénynek hála)

  • Dia

    Sziasztok! Hosszú és kanyargós előzmények után október 20-én műtött meg laparoszkópiával dr. Fülöp István a TritonLife Róbert Magánkórházban. Egy kb 4,5 cm méhüreg felé növő myomám volt. A kórházban reggel 6:20-kor kellett megjelenni, megkaptam az ágyamat és a beöntést, utána a várakozás következett, 11 órára voltam kiírva. Ezalatt volt egy uh vizsgálat a doktor úrnál és utána bekötötték az infúziót. Kb 10 órakor megkaptam a koktélt, utána még aludtam is egy kicsit. 11 előtt megérkezett értem Béla, aki felvitt a műtőbe, nagyon kedves és tapintatos volt, külön megkérdezte fázós vagyok-e és rám tette a saját takarómat is. A műtőben azután felgyorsultak az események, szinte észre se vettem es már aludtam is. A szobámban ébredtem, nem volt se hányinger, se hidegrázás, doktor úr bejött és elmesélte mit talált odabent: nem egy, hanem két myoma volt szorosan egymás mellett és talált egy kis endot a húgyhólyagomon. Két csővel voltam gazdagabb: egy katéterrel es egy drainnel. Aznap csak kekszet es vizet kaptam. Este felé már felállítottak és amikor már nem szédültem meg, kivették a katétert. Másnap már jött a teljes menü: glutén- es laktóz érzékeny vagyok, ennek figyelembe vételével kaptam. 11 körül ismét meglátogatott a doktor úr es eltávolította a drain csövet, rá egy órára már le is zuhanyozhattam. Szerencsém volt, mert egyedül voltam a szobában, így a műtéti gázok távozása sem volt ciki. Saját tv, fürdőszoba, gyakorlatilag szanatórium. A hasam nyilván extra érzékeny volt (es most is az), de megtanítanak viszonylag fájdalommentesen felülni, es az ágy is állítható. A műtétet követő második napon távozhattam is a kórházból. A nővérek nagyon-nagyon kedvesek es segítőkészek, Fülöp doktor úrról is csak jókat mondhatok. Köszöm az oldal működtetéjének a bátorító tanácsokat.