Hat érv a „mióma torna” mellett

A mioma.hu olvasói nap mint nap új témaötletekkel segítenek.
A méhmióma tünetei között nem ritka az alhasi nyomás érzés. Valaki ezt úgy jellemezte a mióma kitapintható kőszerű képződmény az alhasban.

Milyen testmozgást válassz „egy kővel” a hasadban?

Felnőttek 58 százaléka még 2020-ban sem sportolt eleget

Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint világszerte 17 százalék a fizikailag inaktív felnőttek aránya. Míg azok, akik mozognak ugyan, de nem eleget 41 százalék. Forrás: semmelweis.hu

Heti ötször harminc perc mérsékelt testmozgás

WHO ajánlás szerint a betegség kialakulásának kockázatát csökkentheti, illetve már kialakult betegség esetén is jelentősen hozzájárulhat a felépüléshez a heti öt legalább 30 percnyi mérsékelt testmozgás.
A rendszeres mozgás előnyös hatása azoknál is kimutatható, akiknél már kialakult valamilyen betegség.

Ne legyen rázkódás

Mióma, ösztrogéndominancia, változókori problémák esetén a közepes vagy enyhe intenzitású mozgásformák jöhetnek szóba például a gyorsléptű gyaloglás, az úszás, a kerékpározás és az évszaktól függetlenül végezhető Női Egészségtorna.

Hat érv a szelíd Női Egészségtorna mellett

1. Gyógyír a mióma, változókori hangulatingadozásra

A fizikai aktivitást végző hölgyek változókori hangulatingadozása, depressziós hajlama enyhébb, mint testmozgást nem végzők társaiknál. Már öt – tíz perc elteltével a boldogságérzésért felelős hormonok, endorfinok termelődnek szervezetedben. Az endorfinok hangulatfokozó hatása a gyógyszerekhez hasonló függőséget okozhat.  Talán nem kell tovább érvelni az antidepresszáns függőség  testmozgás függőségre cserélése mellett. Válj Te is testmozgás függővé!

2. Javítja az anyagcserét

A rendszeres testmozgás serkenti a belek összehúzódását, gyorsul az emésztés. Az ösztrogén hatású mérgek kevesebb időt töltenek a bélcsatornában, amivel megelőzhető a székrekedés. A rendszeres torna serkenti a szervezet szennyvízelvezető rendszere, a nyirokkeringés működését.

3. „Amikor tornázom jól alszom.”

Enikő

Enikő szavait idézem, hiszen a rossz alvás szerintem nem más mint mozgás és friss levegő hiány.  Amikor megvan a napi egy óra torna, nincs alvásproblémám.  Ha nem tornázom, aludni sem tudok. A testmozgás megszünteti az alvásproblémát.

4. Csontritkulás

A testmozgás és hormonegyensúly teremtő fitoösztrogénekben gazdag táplálkozás együtt lassítja a csontritkulás folyamatát.

5. Szex

Testmozgás hatására a külső és belső nemi szervek vérellátása, a petefészkek hormontermelése fokozódik. Feszes lesz a testünk,  vonzó a megjelenésünk, önbizalmat, kisugárzást ad. A hölgyek libidója emelkedik. A vágyfokozást nem étrendkiegészítő kapszulákkal, hanem bizonyos zöldségfélékkel érheted el.  Kapcsolódó termék: Mioma Organic Life 3.0 életmódprogram. 

Női Egészségtorna a hormonegyensúly érdekében Fotó: pixabay.com

6. A testzsír izommá alakul

Testmozgás hatására a testzsír izommá alakul. A testzsír olvadásával az ösztrogéndominancia csökkenhet, hiszen a testzsír is termel valamennyi ösztrogént. Ezzel máris egy újabb lépést tettünk a hormonegyensúly felé. Másrészt az izom fenntartása több kalóriát igényel, mint a zsíré. Egy izmos test több kalória-bevitelt engedhet meg magának.

Az izom és zsír súlya

Torna hatására végbemenő változás nem vezet feltétlenül testsúlycsökkenéshez. Az izom tömege sűrűbb mint a zsíré. Ez a kijelentés induló testsúlytól függ hiszen egy 90 kg-os hölgy a tornával fogyhat, amíg egy 58 kg-os hölgy az izomtömeg növelésével hatvan kilóra „hízhat”.  Az izom nyugalmi állapotban is több kalóriát éget el, mint a zsír.

Tornázz Te is a 

Női Egészségtornával!

27 perc digitális kismedencei torna

a hormonegyensúly elérése,

a mióma zsugorítása érdekében

 

mióma kezelés természetesenmióma megelőző életmódNői Egészségtornaszervmegtartás
Comments (2)
Add Comment
  • Eszter

    Kedves Gabi! Befizettem a kismedencei Női egészségtornára bő egy hónapja (és a teljes Mioma Organic Life 3.0 életmód programra, Hormondiéta receptgyüjteményre is). A tornát is nagyon élvezem, heti 2-3x csinálom, és úgy érzem nagyon jó hatással van rám.Nekem eléggé rövid a ciklusom (21-26 nap közötti, de inkább a 21 felé közelebbi), és egy hétig tart a menszeszem, aminek az eső három napja pirosas és több, utána meg kevés és barnább. A két menszesz között kb. 2 hét van „tisztán”. A tornát nem szabad mensi alatt csinálni, ez világos. De így eléggé megszakad a folyamat (bár remélem a torna végzésével be fog állni 28 naposra újra.(még van 1 db 1 cm alatti / körüli miómám és 1 db ugyanekkora polip a méhben)Ezek a kérdések merültek fel bennem. Mennyire szigorúan kell venni a torna szüneteltetését a menszesz alatt? 1. Csak a mensi elején kell vigyázni, amíg sok, vagy amíg van „valami”? 2. A teljes tornára vonatkozik ez, vagy csak bizonyos részeire, pl. fordított testhelyzetek: a falnál lévő gyakorlat? A választ előre is köszönöm! A weboldal is fantasztikus!

    • Cserháti Gabi

      Kedves Eszter! Örülök érdeklődésednek és nagyon szépen köszönöm az elismerő szavakat. A ciklus rendezésében a fehér árvacsalántea https://mioma.hu/a-rovidulo-menstruacios-ciklus-mi-a-megoldas/ ligetszépe olaj kúra, a torna mellett határozottan segíthet. Javaslom a menzesz „light” napjain (első két-3 nap, utolsó két-3 nap) a torna könnyebb gyakorlatait végezni, azt követően fél óra sétával a szabadban. (D-vitamin bevitel nagyon fontos).
      Remélem segítségedre lehetek. Szép napot és jó egészséget kívánok!