Mióma terápia: tudni vagy nem tudni?

A pácines akkor válhat az orvos partnerévé a nőgyógyászati betegségekkel szembeni közös küzdelemben, ha kellően tájékozott.
0
Mióma beteg
Véleményem szerint egy tájékozott páciens az orvos partnerévé válhat a nőgyógyászati betegségekkel szembeni közös küzdelemben.

Talán el sem hiszitek, de sokan úgy tartják, értelmetlen, sőt egyenesen káros, ha a beteg maga is igyekszik saját betegségéről tájékozódni, aktívan közreműködni a gyógyítás folyamatában. Ennek az álláspontnak a hívei azzal érvelnek, hogy a gyógyítás feladata kizárólag az arra hivatott, professzionális felkészültségű orvosoké, akiknek a munkáját csak zavarja, esetenként kifejezetten akadályozza a tudálékos, „kiművelt” páciens.

Az ideális mióma beteg

Az ideális beteg – mondják az említett táborba tartozók – jószándékú laikus, aki rábízza az ügyet az orvosra, egyetlen dolga, hogy betartsa majd végrehajtsa annak utasításait. Ha a beteg felületes ismeretei birtokában konzultálni – netán vitatkozni –  próbál az orvossal, abból csak baj származik. Feleslegesen köti le az orvos energiáját, megrontja a gyógyítás-gyógyulás folyamatában oly fontos bizalmi viszonyt. Szóval: Ne okoskodjunk!

A tájékozott mióma beteg

A Focus/Gesundheit német online portálon nemrégiben megjelent cikk  írója merőben más véleményen van. A szerző úgy látja, a beteg akkor jár el helyesen, ha igyekszik a lehető legtöbbet megtudni saját betegségéről. A páciensnek nemcsak joga, hanem egyenesen kötelessége minél alaposabban tájékozódni: helyes-e a diagnózis, milyen kilátásokkal kecsegtet a javasolt (előírt) terápia. A cikkíró szerint az orvosi gyakorlat alapproblémája, hogy az egyes gyógyító eljárások nem igazán testre szabottak. Tényleges hatásuk legfeljebb általánosságban tekinthető tudományosan megalapozottnak, az egyes betegek szintjén a terápiát valójában az orvos személyes tapasztalata és preferenciái határozzák meg.

A kezelés módját az orvos személyes tapasztalata és preferenciái határozzák meg

Ezt a nézetet látszik alátámasztani a következő olvasói levél:

„Azt látom, nem csak a miómával kapcsolatban, hanem más egészségügyi problémán keresztül is, hogy egyik orvos így, a másik orvos úgy, a harmadik meg amúgy nyilatkozik ugyanarról az esetről. Talán ez a természetes??!!!! Nem tudom. Egyik orvos a méhemmel együtt kapásból kivette volna a miómát, másik a hasfalamat vágva csak a miómát szedte volna a ki, a harmadik pedig laparoszkópiával csak a miómát „bántotta” volna. Így, hogy az ember amúgy nem orvos, nehéz kiigazodni a lehetőségek között.

Négy nőgyógyásznál jártam már, négyen négyféleképpen vélekednek ugyanarról az állapotról. S ez eléggé elbizonytalanít engem, hiszen én nem vagyok orvos. Mégis melyik orvosnak lehet elhinni a verzióját?”

Tájékozódás és konzultáció után közös döntés születik

Ilyen körülmények között – fejtegeti a Focus/Gesundheit cikkírója – az a leghasznosabb metódus, ha a beteg és az orvos közösen beszéli meg a teendőket, ehhez viszont mindenképpen szükség van a páciens valamilyen szintű tájékozottságára az adott betegséget (mióma, ösztrogén dominancia)  illetően. A páciens csak akkor válhat az orvos partnerévé a betegséggel szembeni közös küzdelemben, ha átlátja saját állapotát. A mióma beteg legyen tisztában az alkalmazható gyógymódokkal, alternatív terápiákkal, a táplálkozás és életmód jelentőségével. A mióma beteg legyen képes felmérni az egyes kezelési típusok várható hatását, eredményességét. Nem a beteg irányítja a gyógyítást, de felelősen részt vesz benne!

Nem könnyű döntenünk! Vajon milyen tudás birtokában és milyen határig szólhatunk bele orvosunk gyógyító munkájába? Szükséges-e egyáltalán beleszólnunk, vagy bízzuk rá a dolgot és inkább maradjunk meg a boldog tudatlanság állapotában?

Komoly dilemma, végülis a mi bőrünkről van szó!

Saját vélemény

Magam a tájékozott, „aktív” páciensek pártján állok. Manapság már nem jelenthet igazi problémát, hogyan szerezzük meg a betegségünkkel kapcsolatos – legalább alapvető – tudást, amit a Focus cikkírója szükségesnek tart.  Nem kell vaskos orvosi szakkönyveket átrágnunk. A világhálón olyan mennyiségű – és ami talán még fontosabb: naprakész –  információhoz juthatunk, amely alkalmassá tehet bennünket arra, hogy orvosunkkal partnerként beszélhessünk a betegségünkről. Sokat segíthet a hasonló betegséggel küzdők, vagy a mióma panaszokból szerencsésen meggyógyultak véleménye. Ezekkel a mióma sorstársakkal szintén az interneten kerülhetünk kapcsolatba. Tudásuk, megélt tapasztalataik gyakran értékesebbek és hasznosabbak lehetnek, mint egy kevésbé gyakorlott, a mióma témában és gyógyításában kevésbé jártas orvos javaslatai.

Ti hogyan látjátok ezt a kérdést? Várom véleményeteket, tapasztalataitokat!

Forrás:

Gyógyítás vagy testi sértés?

Mióma méheltávolítás:Gyógyítás vagy testi sértés? II.

http://www.focus.de/gesundheit/

Írjon választ!

Emailcíme mások számára nem látható

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás