AKTUÁLIS

Új kutatás indul a  hölgyek mióma kezelési lehetőségeivel kapcsolatos tájékozottságáról

Dr. Ráski Gergely mióma embolizációt végző főorvos (Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház, Jósa András Tagkórház Radiológiai Osztály Angiográfiás- és Intervenciós Radiológiai Részleg) vezetésével egy átfogó felmérésre kerül sor. Ezzel kapcsolatban hamarosan kutatási felhívást teszünk közzé

„Milyen forrásból tájékozódnak a tünetes mióma páciensek a lehetséges kezelési lehetőségekről?

Milyen forrásból származó információk alapján döntenek a betegek?” kérdésekre keresve a választ.

A kérdőív a mióma kezelési lehetőségeivel kapcsolatos ismereteket és döntési folyamatokat vizsgálja. Magyarországon még nem indult (kivéve pár évvel ezelőtt a FEME kutatása) eddig mióma érintettek körében zajló tudományos kutatás.  Bátran állítom hogy a kutatással nagy lépést teszünk előre a nőgyógyászati ellátás fejlesztéséért, a betegút rövídítéséért. Ráski főorvos úrral korábban zajlott megbeszélésünk alapján jött létre az a cikk, amelyben közérthetően fogalmaztuk meg a mióma angiográfia és mióma embolizációval összefüggő intervenciós radiológia szakkifejezések jelentését. Tudj meg többet itt:

Mióma embolizáció Nyíregyházán  – Mióma embolizáció itthon már öt városban

Fotó: Magnific.com

Kapacitásbővítés várható a Mióma Centrumban

Dr. Czébely Lénárt András a Semmelweis Egyetem Mióma Centrum munkatársától megtudtam, hogy a SOTE Üllői úti pénteki vizsgálati lehetőséget a miómás betegek számára felfüggesztik. Tehát korábbi információink szerint inkább ne menj oda random, mert fölösleges. Kapcsolódó bejegyzés: Hogyan juthatsz be időpontfoglalás nélkül a SOTE Mióma Központba?

Doktor úr jó híreket is megosztott velünk. A Mióma Centrum kibővíti működését olyan formában hogy a szakember gárda megújul. Egyes orvosok távoznak a klinikáról és újak érkeznek. Érdemes a honlapon megnézni mely orvosokat nem fogod megtalálni a korábbi gárdából (példa Dr. Vezér Márton).  Ami külön örömhír, a Baross utcai részlegen is lesz egy mióma betegek számára fenntartott nap ahol várhatóan több (lakóhelytől független) „vidéki” és budapesti beteget tudnak majd ellátni. Hogy melyik nap lesz a Baross utcai Nőgyógyászati Klinikán a „miómásoké” hamarosan ki fogom írni. Várlak vissza!

Fotó: Facebook.com

 

Mielőtt bárki a mióma kezelés legdrasztikusabb módja (méheltávolítás) mellett döntene, érdemes körülnézni és mérlegelni a lehetőségeket.

Mióma kezelési kisokos

„Étlapszerűen” a fokozatosságot szem előtt tartva, a könnyűtől a nehéz felé haladva felsorolom milyen mióma, (adenomiózis) kezelésekből választhatsz.
Van a gyógyszeres kezelés.
Van a hormontartalmú spirál.
Van a laparoszkópos mióma eltávolítás.
Van a hiszteroszkópos mióma eltávolítás.
Ezután jön a laparotómiás (hasi metszés) mióma eltávolítás.
Van a mióma embolizáció.
Van a (RFA) rádiófrekvenciás mióma eltávolítás (fizetős).
2026 szeptembertől lesz a mikrohullámú mióma abláció.
Mindezek mellett lehetőséged van még az alternatív gyógymódok, kínai, indiai ayurveda kipróbálására.  Életmódváltással, hormondiétával, kismedencei női tornával, fényterápiával, antioxidánsterápiával pedig hatással lehetsz a mióma stagnálásra, vagy zsugorításra.

Ha mindezeket mérlegelted, esetleg bármelyik kezelést kipróbáltad már, de az nem hozta meg a várt eredményt akkor következik utolsóként a sorban a méheltávolítások valamelyike. Ugyanis jelen állás szerint ebből is van háromféle.
A fent felsorolt bevatkozásokról részletes leírást találsz a mioma.hu Tudásbázisban.

Milyen kérdésekre találod meg a választ az egyes gyógymódok bemutatásánál?

Cikkeinkben választ nyújtunk arra a kérdésre, hogy az adott gyógymód a hölgyek mely csoportjának ajánlott. (Példa: Mióma embolizáció babavállalás előtt álló hölgyeknek kevésbé ajánlott, vagy méheltávolítás 45 év alatti hölgyeknek ritkán ajánlott gyógymód.)

Hogyan zajlik a beavatkozás?

Van-e rizikó vagy kizáró ok? (Kizáró ok lehet például gyógyszereknél a trombózisra való hajlam, egyes beavatkozásoknál a 8 cm feletti mióma nagyság, vagy mióma gazdag erezettsége) Lehet-e a beavatkozás mellett dolgozni, illetve műtét után mennyi idő a munkába állás, a teljes gyógyulás?

Fotó: Magnific.com

Ha tanácstalan vagy, úgy érzed elvesztél, esetleg kérdeznél, szívesen segítek eligazodni az információk dzsungelében és irányt mutatni merre indulj el. Itt tudsz velem kapcsolatba lépni

És most következik az örömhír.

Szeptembertől bővül a kíméletes mióma kezelések kínálata

A Semmelweis Egyetem intézményében elérhetővé válik a mikrohullámú mióma abláció
  • Nincs seb és hasi vágás, de altatásban végzik.
  • Milyen eljárás pontosan a mikrohullámú mióma abláció?
  • Kinél végezhető el?
  • Miben különbözik a rádiófrekvenciás mióma eltávolítástól?
  • Miben különbözik a mióma embolizációtól?
  • Melyik eljárás kinek ajánlott?
  • Hol érhető el?
  • Melyek a kezelés igénybe vételének feltételei?
  • Minden kérdésre megtalálod a választ a mioma.hu új bejegyzésben.

Egyben szeretnék köszönetet mondani Professzor Dr. Ács Nándor a Semmelweis Egyetem Szülészeti Nőgyógyászati Klinika igazgatójának a részletes tájékozatásért, Nagy Gabriella betegtársunknak aki az elsők között értesült az eljárásról és jelezte a közösségnek, valamint Fodor Réka a mikrohullámú mióma abláció technikai megvalósításában közreműködő cég az Izinta Kft. vezetőjének az anyag összeállításában nyújtott segítségért.

Remélem, hogy az új kezelés sok betegtársunknak fog segítséget nyújtani.

Illusztráció: https://www.izinta.hu/

Miért nem derül ki időben sok mióma?

A betegség gyakran évekig észrevétlen marad, mert a tünetek eleinte enyhék, vagy a mindennapi életben megszokott jelenségnek tűnnek. Tapasztalatok szerint Magyarországon a tünetek megjelenése és a diagnózis (a betegség felismerése)
között több év is eltelik. Mikor kell nőgyógyászhoz fordulni? Olvasd el itt a teljes cikket.

Fenti cikket egészítemém ki a segítségetekkel összegyűjtött információkkal.
Ritkán esik szó a kálváriáról, amit a beteg bejár addig, amíg megtalálja a számára megfelelő gyógymódot. Majd a kezelés és gyógyulás következik. A tünetek megjelenése és a diagnózis között eltelt időt diagnosztikai késésnek nevezik, amiről  itt olvashatsz:

A mióma típusától függő nőgyógyászati kezeléseket a gyógyszertől
a mióma eltávolításig ezen az oldalon szedtük össze. Görgess végig az oldalon, lehetséges hogy találsz olyan megoldást, amire még nem gondoltál. Két, hasi seb és vágás nélküli mióma kezelési lehetőségről a mióma embolizációról és rádiófrekvenciás mióma kezelésről  (RFA) pedig ezeken az oldalakon olvashatsz.

Te magad is tennél a mióma ellen? Változtass szokásaidon a Mioma Organic Life 3.0 életmódprogram segítségével. Hogyan csináld? Segítséget itt találsz. Milyen étrendet kövess miómával? Választ a Hormondiéta receptgyűjteményben találsz.

Fotó: Unsplash.com

mioma.hu nőgyógyászati életmódblog

Orvosi bravúr: a kulcslyuksebészet

Hét cm-es miómáig

Hüvelybe fecskendezett folyadék

Mit gondolsz? Te kipróbálod?

Már nem kell kétszáz km-t utazni Budapestig

Mióma embolizáció a Nyírségben

Mióma perimenopauzában

mint a tüszőrepedés nélküli ciklusok következményes

Adókedvezmény igényelhető 2025-ben is

bizonyos női betegségek után

Figyeld a menstruációs vért!

Miómáról / adenomiózisról árulkodik a vérszín

Cseppnyi természet

Tíz hormonbarát gasztroajándék

Unod a sötétséget?

Segít a fényterápia!

Hogyan változik a közérzet méheltávolítás után?

MIOMA ORGANIC LIFE ÉLETMÓDPROGRAM INGYENES KIADVÁNYA

 

Rendeld meg most életminőségjavító termékeink valamelyikét ezen a linken!

Cserháti Gabi

Cserháti Gabi

nőgyógyászati életmódblog 38+


A mioma.hu szelíd nőgyógyászat 38+ blog bejegyzéseivel kapcsolatos észrevételeket a bejegyzések alatti Hozzászólások segítségével juttasd el részünkre. Egyéb kérdések esetén írj az info(kukac}mioma pont hu e-mal címre.

Bejelentkezés



Regisztráció      Elfelejtett jelszó
Legutóbbi hozzászólások
Archívum
Kövess a Facebookon!
JOOBLE Állások

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás