Eltűnhet-e a méhből a mióma?

9

Hogyan tudnám eltüntetni a miómát?

Ez az egyik mindenkit leginkább foglalkoztató kérdés a csoportban.  Kábé olyan gyakran hallom, mint azt hogy  a miómából válhat-e rosszindulatú daganat (megsúgom nem, az arány  nagyon alacsony egy az ezerhez)

Kapcsolódó bejegyzés: Milyen vizsgálat igazolja hogy a mióma jóindulatú daganat?

Egy gyakori félreértést szeretnék tisztázni, illetve megkérdezni az olvasót, kinek mi ezzel kapcsolatban a tapasztalata.

Félreértés

Sok hölgy  irreális célként tűzi ki maga elé a miómával kapcsolatban, hogy annak el kell tűnnie, fel kell szívódnia, meg kell semmisülnie.  Félreértés, ha azt hiszed hogy a mióma eltűnhet.
Különböző kezelesek (gyógyszeres, lézeres, RFA kezelés, mióma embolizáció, mióma alternatív kezelése) hatására  a mióma méretének csökkenése, a kockázati tényezőknek kitettség  (közérzetjavulás) illetve a tünetek mérséklése érhető el.  Szerencsés esetben, kemény munkának köszönhetően a tünetmentesség is megvalósulhat.
Bérczi professzor  (csoportunkban ismerős név, aki a SOTE Képalkotó Klinika Radiológia Tanszéken egyetemi tanár) egyszer azt mondta, a mióma nem tűnik el, maximum a mérete csökkenthető, a mióma panaszok megszűnhetnek. Mióma csak méheltávolítással „tűnik el” véglegesen.

Előfordulhat, hogy ultrahang vizsgálaton nem látszik egy korábbi mióma, de ez nem nyomtalan eltűnést jelent.
Többnyire kicsire zsugorodik, elmeszesedik, ezért másképp látható az ultrahangon.

Reális cél

Bár laparoszkópos, hiszteroszkópos sebészeti műtéttel eltávolítják a miómákat, az arra hajlamosaknál visszanőhetnek. Az új módszerrel a rádiófrekvenciós mióma ablációval szintén csupán méretcsökkenés (65 százalék) érhető el, a hiedelmekkel ellentétben. További információ: https://mioma.hu/mioma-radiofrekvencias-ablacios-kezelese/

 

Fotó: https://www.chantallowryphysio.com/

Eltűnhet-e a műtéttel eltávolított mióma teljes mértékben?

Laparoszkópos és hiszteroszkópos eljárásnál a miómát eltávolítják. Sajnos az a tapasztalat hogy néhány év elteltével a miómák „visszanőnek”.  Akinek újra lesz miómája, annak nem „ugyanaz” a mióma nő vissza, nem (feltétlenül) ugyanazon a helyen, hanem egyszerűen újabb és újabb miómák „keletkeznek”.  Embolizációnál jó esetben a méretük felére csökken.  Akinek kicsi a miómája, annak embolizáció hatására „szinte” eltűnik. De szerintem ez a kifejezés minden esetben túlzás.

Egy vagy több?

Akinek egy miómája van, annak kisebb az esélye, hogy eltávolítás után újra nő. Akinek több volt, annál nagyobb az esély a visszanövésre. Az embolizációs tájékozatón ez áll: mióma csak méheltávolítással tűnik el. Ha szeretnéd segíteni orvosod munkáját a magad módján, változtass életviteled egy-két pontján. Már néhány dolog is sokat segíthet.
A méhmióma kockázatát csökkentő tizenhét életmódtipp: https://mioma.hu/17-modszer-amivel-a-mioma-kockazata…/

https://www.chantallowryphysio.com/post/how-hormonal-changes-during-perimenopause-and-menopause-affect-your-pelvic-health

9 hozzászólás
  1. Anita megjegyzése

    Sziasztok! Azt szeretném megkérdezni, szerintetek van olyan hogy eltünik a mióma? Mert volt olyan akinek elmúlt. És lehet a miómát diètával, teával kezelni?

    1. Zita megjegyzése

      Ezt èn is szeretnèm tudni :)))))

    2. Dalma megjegyzése

      Szia! Nekem már szinte semmit nem lehet ennem, van egy 5 cm-es miómán és IR-es is vagyok. De, ha valamivel meg lehet szabadulni tőle, akkor bármilyen kajától megválok.

      1. Judit megjegyzése

        Szia! Csak szárnyast ehetünk. Jó a kókuszolaj, kacsazsír, avokadóolaj, szezámmagolaj. Kerülendőek a magolajak. A reggelit vagy a vacsit jó ha kihagyjuk, időszakos böjt. Dr. Schwab Richárdnak sok jó gondolata van a táplálkozással kapcsolatban. Sós jódos gyógyfürdő nagyon hatásos. Itt részletesen le van írva a vitamin, tea, èletmód javaslatok:https://holgyitea.hu/eletmod-tanacsok-mit-tehetnek-a-holgyek-ciszta-mioma-endometriozis-eseten/Hozzátenném még a négyhetes béltisztítást. Ha ezt megcsinálod, akkor kerül olyan állapotba a bél, hogy fel tud szívódni a vitamin és tea.

        1. Cserháti Gabi megjegyzése

          Igen van. Pl zöldtea, D-vitamin párosa B6 vitaminnal, étrendi átálással, amit a Hormondiéta receptgyűjtemény tartalmaz.Próbáld ki. Semmit nem veszíthetsz.https://mioma.hu/zold-tea-kivonat-es-d-vitamin-a-mioma-kezelesben/Eltűnni nem fog, de zsugorodhat. Nézzétek meg az Ács professzorral készített interjút, a mioma.hu YouTube csatornán.

          1. Ági megjegyzése

            Epsom sós fürdő a legjobb ami egyúttal màjtisztító is.Én 3 napig fürödtem napi összesen kb. 2 órát sós jódos fürdőben és 2 cm-rel kisebb lett a miómám.

          2. . megjegyzése

            Mindig a májat kell tisztítani a dokim szerint mivel a testet holisztikusan kell kezelni. Ha nőgyógyászati probléma van akkor biztos a bèlproblèma is. A máj funkció hiába jó a vérképben, de a rossz bélműködés miatt a máj nem tud hormonokat termelni ilyenkor a hormonegyensúly felbomlik. Az epsom sőt csak külsőleg szabad. Nálam a lábfürdő csökkenti a fájdalmat és a jobb alvást is segiti. Minden hormonzavarnál az első a máj méregtelenítése. Szükséges, mert a májon keresztül tudjuk kiüríteni a feleslegesen felhalmozódott szintetikus ösztrogén hormonokat. Itt ürülnek azok a káros vegyületeket is, amik gátolják a normál hormontermelésünket vagy hormonjaink megfelelő működését.

          3. . megjegyzése

            Mivel lehet tisztítani a màjat?

          4. Réka megjegyzése

            Amikor elviselhetetlen fájdalmaim voltak: osztrák zeolit port használtam 3 hónapig majd pár hónap múlva calcium-d-glükatot.

Írjon választ!

Emailcíme mások számára nem látható

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás