Milyen tünetek utalnak miómára?

A mióma jóindulatú daganat, tehát az első apró jeleknél  nem kell rögtön pánikolni. Jó hír, hogy eredményesen kezelhető. Gyógyszeres, műtéti, radiológiai módszerek és alternatív lehetőségek széles skálájából választhatsz. Hölgyek tapasztalatai alapján állítottam össze a legmarkánsabb tünetek listáját.  

A mióma tünetei a daganat mérete és méhen belüli elhelyezkedése szerint változnak

Már kisebb mióma is panaszt okozhat.  De az biztos, hogy a mióma növekedésével  a panaszok száma és erőssége változik. Többnyire a kisebb 2-3 centiméteres még nem okoz problémát, a négy centi feletti csoportos miómák már igen. Deformálják az eredetileg csúcsára állított körte alakú méhet. Többen „szeder-szerű” vagy „krumplis zsák” alakú méhről számolnak be.

Méhen belüli elhelyezkedés

Sok esetben a méh falában található kisebb nagyobb daganatok következtében a méhfal rugalmatlanná válik, ezért menstruációs problémák jelentkeznek. A nem megfelelő vérellátással rendelkező jóindulatú méhizom daganat (mióma) erős alhasi fájdalmat vált ki.

Másodlagos átalakulás

A mióma tünetei nem csupán a mérettel és elhelyezkedéssel, hanem a másodlagos átalakulással is összefüggésben állnak. A miómák képesek másodlagosan degenerálódni, amit vérellátási zavar vált ki.
Példál lehet cisztikus elfajulású (folyadék halmozódik fel bennük) elmeszesedő (ilyenkor megkeményednek),
vagy lehetnek ödémás nekrotikus elhalt szöveteket felhalmozott szerkezetű miómák is.  Forrás: Dr. Vezér Márton szülész-nőgyógyász klinikai főorvos

8+2 kérdés amely segít eldönteni rendellenes-e a menstruációs vérzésed?    Miómák elhelyezkedése  Miómák mérete és terhességi komplikációk

Az egyik legjellemzőbb tünet a normálistól eltérő menstruáció

Gyakran okoz erős vagy a kelleténél hosszabb menstruációt, alvadt „csirkemáj-szerű” vérdarabok megjelenésével. A daganat nyomhatja a környező szerveket, ezért nyomás-érzés, alhasi, deréktáji, csípő fájdalom jelentkezik. A mióma miatti fájdalom nem csak menzesz idején, hanem középidőben is előfordul. A betegek gyakori vizelési ingerről, „azonnal bepisilek” érzésről számolnak be. A miómat kiváltó hormonegyensúlyvesztés miatt hasi puffadás, hízás, a végtagokban ösztrogénfüggő vízvisszatartás jelentkezhet.

Az ösztrogén dominancia megváltoztatja a menstruációs vér színét

A mióma növekedését kiváltó ösztrogéndominancia megvastagodott mehnyálkahártya következményeként sötét vörös, alvadékos, fekete áfonyalére hasonlít a menstruációs vér színe.

Erős menstruáció következménye a vérszegénység

Az erős menstruációs vérzés következménye a vérszegénység. Mióma betegek körében gyakori a súlyos vérszegényég, amely gyengeséget, fáradékonyságot, indokolatlan fázást, koncentráció zavart, szomorúságot, depressziót vált ki.

Más egészségügyi problémákkal is összefüggésbe hozható.

Ezek további tünetekhez vezetnek. Például, ösztrogén dominancia, progeszteron hiány, anyagcsere problémák, pajzsmirigy alulműködés, inzulinrezisztencia, premenopauza, klimax, változókori tünetek.

A diagnózishoz keress fel mihamarabb nőgyógyász, endokrinológus szakorvost.

Kérhetsz másodvéleményt.

Tíz (10) hölgy meséli el tapasztalatait

Tünde
„Basszus majdnem mindig bepisilek!” Úgy érzem a húgyhólyagom tele van, de a vizelet cseppekben jön.
A mióma rajta fekszik a hólyagon, az éjszakát nem lehet végigaludni, mert fel kell kelni pisilni.

Bea
Nálam sajnos a mióma vizeletelakadást is okozott. A végén már két óránként keltem este is pisilni. Szörnyű volt.
Hátra hajló méhem van. A hátsó falán van egy 8-9 cm mióma, ami pont nyomja a beleimet.  Ez azt jelenti, hogy a hólyagom ahogy telik, azonnal „basszus, bepisilek” érzésem támadt. A beleimet is nyomja. Ezért ha tartalmasabbat eszem, szinte szülési fájdalmaim vannak, amíg a bél ki nem ürül. Görcsök, szúró érzéssel kombinálva.  Az enyhe bélgyulladás sem ritka, akkor már a gyomrom sem az igazi, puffadok mindentől, gyakori a hasmenés is. A vizelési ingerrel nem tudok mit kezdeni, de az étkezésre oda tudok figyelni. Sok zöldséget eszem magában, köretnek, főzeléknek, levesnek. Béltisztításra baromi jó a búzafű kapszula, de sok ételbe teszek lenmagot is. Az íze jó, hurutoldó hatású. Szóval toroktól „kijáratig” karbantart. Kevesebb hús, kevesebb pékárú. Nálam ez a megoldás.

Zita
Nekem mióma miatt megnagyobbodott a méhem és a húgyhólyagot is nyomta. Állandó feszítő nyomást éreztem bent a hasamban.

Ági
Nekem sajnos mar évek óta vizelettartási zavarom van, szinte ez az egyetlen tünetem, de csak erősödik. Már itthon is Tena Lady betét kell.

Zorka
Menstruáció után még kb 1-2 hétig mintha víz folyna a hüvelyemből, ilyenkor betét is kell.  Hat cm-es miómám van es valószinűleg ez valami azzal összefüggó hormonális tünet. Vagy lehet hogy inkább a progeszteron és ösztrogén szinttel függ össze?

Mária
4,5 cm hátsó fali miómám van. A legutóbbi menstruációnál a vérzés nem akart elállni. Eddig öt napig véreztem ebből egy nap volt nagyon húzós és utána egy vízszerű akármi. Az utolsó menstruációm 13 napig tartott és abból három nap volt húzós.

Edit
Nálam a vizes folyás a miómával volt összefüggésben, mióta nincs miómám nem tapasztalom a vizes folyást.

Juli
Nekem már durvának mondható tüneteim vannak, ovuláció környékén késszúrásszerű fájdalmak köldöknél, petevezetéknél. Nagyon erős deréktáji fájdalom. Illetve ami nagyon rossz, hogy kilenc napig tartó extrém erős vérzésem van (kelyhezem, több deci vér elmegy) Eddig a nőgyógyász annyit mondott hogy én ilyen típus vagyok. Ezek miatt vérszegény vagyok, a Hashimotom sem tud gyógyulni. Ezen kìvül még menstruáció előtt nagyon fájnak a melleim, viszketnek is (ez mindig van) és a lábaim is elkezdtek dagadni (ez új tünet).

Márti
Én  négy  centis miómával éveken keresztül egy hónapban minimum 20 napot véreztem. Volt hogy 3-4 hónapig folyamatosan. Kaptam vérzéscsillapítókat.

Gabi

Nekem hányingerem volt a mióma műtétem előtt. Minden napom ezzel kezdődött, aztán napközben többnyire elmúlt. Reflux , émelygés, hányinger…egy nagyobb mióma, és egy jobb oldali petefészek cisztám van.

Felismered a tüneteket? Ne félj, jó hírem van.

Mint minden betegség esetében, mióma esetén is a hajlamosító tényező az életvitel. Változtass életmódot,  alakítsd át szokásaidat. csökkentsd a tünetek erősségét, állítsd meg a mióma növekedését természetes  módon. Ebben segít a Mioma Organic Life 3.0 + Hormondiéta és  Női Egészségtorna hármas.

G.Tünde a Mioma Organic Life-ról

A Mioma Organic Life 2.0 szerint élek már két éve. A miómám mérete fél év alatt 7.5 centiről 2 centire zsugorodott, amely azóta nem változott. A hasam nem puffad, a menstruációs panaszaim megszüntek. Ha tudsz változtatni, megéri kipróbálni. Nekem a gyógyszer nem segített. Barátnőmnek műtét után visszanőtt.

#mioma #mioma tunet  #mioma tunete #mioma panasz #eros menstruacio #eros menstruacios verzes

Hivatkozások

https://de.wikipedia.org/wiki/Uterusmyom

https://en.wikipedia.org/wiki/Uterine_fibroid

https://www.mayoclinic.org/diseases-conditions/uterine-fibroids/symptoms-causes/syc-20354288

https://www.mayoclinic.org/diseases-conditions/uterine-fibroids/diagnosis-treatment/drc-20354294

https://www.medicalnewstoday.com/articles/323280

139 hozzászólás
  1. Zita megjegyzése

    A mióma kezelés típusa miatt fontos tudni a jóindulatú daganat erezettségéről, ami a fájdalom erősségét is meghatározza. Azt olvastam, a nem megfelelő vérellátással rendelkező jóindulatú méhizom daganat (mióma) erős alhasi fájdalmat vált ki. Akkor ezzel ellentétben a jó vérellátású miómák kevesebb fájdalmat okoznak? Meg tudjátok mondani?

    1. Cserháti Gabi megjegyzése

      Zita türelmedet kérem, a mióma erezettsége és fájdalom kérdésre talán Bérczy professzor a SOTE II. Radiológiai Klinikán tud megfelelő választ adni. Mivel elég elfoglalt, pici időt kérek.

      1. Dóra megjegyzése

        Legalább 10 éve vannak menstruációs panaszok. Erős, nagyon darabos vérzés erős hasi görcsökkel kísérve.
        Félidőtől véres folyásom van menstruációig.
        3 hónappal ezelőtt kezdtem az életmódváltást, most úgy tűnik sokkal jobban vagyok.

        1. Bea megjegyzése

          Úgy érzem, a méh reagál minden lelki dologra. Akár boldog vagy, akár szomorú, akár ideges. Ilyenkor összehúzódik-visszaenged, összehúzódik-visszaenged. Ha mióma van a méhben, akkor nem tudja rendesen csinálni ezt a pulzálást. Ez is okozhat fájdalmat az alhasban.

          1. Mónika megjegyzése

            Az okozhat fájdalmat, ha nem jó a mióma vérellátása. Ha nem kap elég vért elfolyósodhat. Ezt más nem normális okból is megteheti, de az enyém 1 pontból nő (fészkes szerkezetű), ami a jóindulatot támasztja alá.

          2. Tímea megjegyzése

            Sziasztok! Tudtok mioma specialistát Budapesten vagy környékén (aki nem akar méhet kivenni azonnal) ? A Nőgyógyászati Klinikára szerintetek érdemes bejelentkezni? Köszi

          3. Cserháti Gabi megjegyzése

            Igen van több szuper szakember is. Kérlek írj az info@mioma.hu címre és válaszban elküldöm.

          4. Erzsi megjegyzése

            Tegnap voltam orvosnál megvizsgált, majd azt mondta alma nagyságú miómám van.
            Eddig miért nem vettem észre? Mi a tünete?
            Volt már, hogy 3 hónapig nem jött meg. Ha megjön sokáig tart és sok. Ez miómára utal?
            Vasam 4. Holnap megyek korházba egéségügyi kaparásra időpontért.
            Van itt olyan akinek műtét nélkül vissza zsugorodott? Ilyen vassal megműtenek?

          5. Zsu megjegyzése

            Nem nézték nálam a vasat műtét előtt pedig 2 volt. A hemoglobint nézik ami 73 volt és csak azután mütöttek hogy felvitték infúzióval 100 fölé.

          6. Cserháti Gabi megjegyzése

            Ha elvégzik a kürete ha minden jól megy, nem fogsz annyira vérezni. Kezdj el szedni vasat, de szerintem a vényköteleset irasd fel. Amit vény nélkül adnak a patikában az nem hatásos ilyen vashiánynál.

          7. Beáta megjegyzése

            Sziasztok, volt valakinek hát vagy láb fájdalma mióma miatt?

          8. Gabica megjegyzése

            nekem a dekeram szakad le minden menzesz előtt. 5 darab kisebb miómám van a méhfalban.

          9. Csilla megjegyzése

            Persze. Nekem már szinte állandóan nagyon fájt a derekam, rendszeresen jártam nőgyógyászhoz aki nem vette észre a miómám. Mint kiderült olyan helyen van hogy nem lehet észrevenni. Gerinc vizsgálat miatt az MR mutatta ki, hátsófali mióma volt, akkor már 7 cm.

          10. Aranka megjegyzése

            Igen. Nekem gyakori alhasi és derék fájdalom, sokszor combokba is kisugárzik.

          11. Szűcs Rita megjegyzése

            Sziasztok! Megkérdezném a következőt. 5 cm miómát állapítottak meg nálam múlt héten! Eléggé meglepődtem, hiszen egy éve még nem volt.
            Más problémám nincs csak az, hogy ovulációkor hasfájás és ovuláció napján enyhe vérzés
            ami előtte soha nem fordult elő! Valakinek volt ilyen tünete? Ez a mióma miatt van?

          12. Andi megjegyzése

            nekem is van ilyen tünetem, azt mondta az orvosom, ez normális és ne foglalkozzak vele.

          13. Zsu megjegyzése

            Szia nekem áprilisban láttak egy közel hét centist! Szeptember elején már csak fele volt s novemberre az egész eltűnt!!!Panaszom nekem sem volt!!

          14. Cserháti Gabi megjegyzése

            nekem 4 cm-es miomám van. De nem okoz különösebb tünetet.

          15. Pócs Dorottya megjegyzése

            Sziasztok, Két miómám van, pillanatnyilag nem okoz tünetet, de lassan nő.
            Az orvosok mondogatják, hogy méhkivétel lesz a vége,
            mert rossz helyen, a méhnyaknál van.
            Olvasgatok minden félét, de még mindig nem világos számomra,
            hogy tehetek-e bármit annak érdekében, hogy megálljon a növekedése ?
            Vagy akár kisebbedjen. Életmód? Lelki ok? Vagy valamit a hormonjaimmal kell csinálni ? Várom tanácsaitokat

          16. B.né Katalin megjegyzése

            A hormonháztartásod biztos hogy fölborult. A megemelkedett ösztrogén szint
            növeszti” a miómát. Ha lehet, kérj hormon vizsgálatot.
            Nekem 1700 fölött volt az ösztradiol szintem, Most gyógyszert is szedek, és antiösztrogén diétát (hormondiéta) csinálok
            azóta 120 alá ment le ez az érték, ami nagyon jó.
            Nem mindegy, hogy a ciklusho melyik szakaszban vesznek vért hormonvizsgálatra.
            Nekem hátsó fali miómám volt, 8 cm-es mégis kivette az orvosom.

          17. Cserháti Gabi megjegyzése

            Igen, életmód, lelki okok, stressz a sok vegyszer, gyógyszerek, ösztrogén hatású vegyületek mind hozzájárulhatnak a mióma növekedését tápláló ösztrogén dominanciához. Mindig több orvosi véleményt kell kikérni. Addig kell menni, amíg meg nem találod a számodra legmegfelelőbb orvost. A méhnyaknál fekvő miómát is el lehet távolítani, csak meg kell találni a szakembert hozzá. Szakértői listát a mioma.hu Fb zárt csoportban találsz. https://www.facebook.com/szelidnogyogyaszat/ Még több info a Tudásbázisban. https://mioma.hu/tudasbazis/ és életmód kiadványaink között: https://mioma.hu/kezeles-termeszetes-modon/mioma-organic-life/

          18. Renáta megjegyzése

            Sziasztok. Mióma tünete lehet ingerlékenység levertség állandó fáradtság?

          19. Szilvi megjegyzése

            Nekem ezek voltak az elso tunetek,azt hittem tulhajszoltam magamat. A miomarol nem tudtam,utana hirtelen hatalmasta nott a hasam,mintha terhes lennek.Amugy minden rendben nalam,csak itt ez a 10 cm-es mioma.(Levertsegre nekem jol jott a D vitamin, amit a Mioma Organic Life 2.0-ban olvastam),elotte sohasem szedtem vitaminokat. Itt Forumon is lattam, nekem segit, es ha csak tehetem a napon vagyok, az egészséges napozásról itt olvashatsz https://mioma.hu/d-vitamin-es-mioma/ https://mioma.hu/mioma-organic-life-2-0/

          20. Andi megjegyzése

            Nekem voltak ezek. Nem is gondoltam, hogy ez az oka, de az embolizáció óta elmúlt a fáradtság, a gyakori fejfájással együtt, persze a táplálkozásomon is sokat változtattam a Hormondiéta szerint. https://mioma.hu/hormondieta/ Ég és föld a korábbi és mostani közérzetem.

          21. Márti megjegyzése

            Röviden a panaszaim, 6 éve fennállò nagyon erős havi
            (dupla védelem legnagyobb kivitelben max 1- 1 1/2 òra, volt hogy fél òra,
            mioma 12 mm, adenomòzis, pm alulműködésem van. Hormonok adása eredménytelen (hormonspirál, bogyòk). Vérszegénység.
            A panaszaim nem csökkennek. A végső megoldás van kilátásba (méheltávítás) Mit tennétek a helyemben?

          22. Edina megjegyzése

            Sziasztok! Előfordult már olyan Veletek, hogy a 21. Napon is jelentkezik vérzés ami tiszta, tart akár 3-4 napig (nem sok) majd 1-2 nap szünet és utána újra a “rendes” ciklus szerint megjön? Van spirálom és egy 3×3,5 cm-es méhfalban fekvő miomám. 4 hónapja van ez a “dupla” vérezgetés nálam, orvosilag elvileg rendben vagyok. Ennyire ingadoznak a hormonok? Ilyen tünetről még nem olvastam sehol. Ki tapasztalt ilyent?

  2. Titanilla megjegyzése

    Az egyik ismerösőmnek borzalmas menstruációs időszakai voltak, rossz tünetekkel. Neki ezt a betétet ajánlották és azóta jobban viseli a menstruációs időszakot: https://havasilotuszbetet.hu/termek/victoria-secret-havasi-lotusz-betet-doboz/?v=35b5282113b8 Olvassatok utána szerintem egy próbát megér.

    1. Terka megjegyzése

      Sziasztok! A miomam 2,5 cm – es volt, ami fél év alatt 5 centisre nőtt, a húgyhólyagot nyomja, szaladgáltam a WC-re óránként, a hasi fájdalmaim durvák voltak… ilyenkor alig tudtam menni. Műtétem lesz 3 hét múlva, de 4 hónapja gyógyteákat iszok, méhpempőt eszek. A fájdalom szinte eltűnt. Mégis úgy döntöttem elmegyek mióma műtétre mert nem szeretnék úgy élni, hogy várom mikor leszek újra rosszul…

      1. Nagy Andrea megjegyzése

        Üdvözletem. Segítséget szeretnék kérni.
        A nőgyógyász miómát tálalt nálam. Ösztrogén túlsúlyra, korai valtozókorra gondol.
        Megvastagodót mehnyalkahartya és állandó medencei gyulladásom van. Gyakran erzek deréktáji fajdalmat.
        Tanácsot szeretnék kérni mivel, hogyan lehetne kezelni ezt a problémát. Köszönöm a segítséget előre is.

        1. Cserháti Gabi megjegyzése

          A mióma ösztrogénfüggő daganat. Jó lenne elkerülni az ösztrogén dominanciát előidéző ételeket és előnyben részesíteni a progeszteron hatásúakat. Több fitoösztrogén segít a hormonegyensúly helyreállításában. Példa a gyökérzöldségek:fekete retek, nyers cékla lereszelve együtt salátának. Ez ráadásul egy gyulladáscsökkentő hatású kombináció. Kerüld a feldolgozott húsféléket, mint szalámi, kolbász, virsli és a tejet, tejtermékeket. stb….részletesen a Mioma Organic Life kiadványokban írtuk le a tennivalókat.

  3. Magdi megjegyzése

    Sziasztok!
    Nekem is hasonló tüneteim vannak, mint a fenti leírásokban olvasható: hosszan tartó, erős vérzés, erőtlenség, fáradtság, dekoncentráció, pánikbetegség, hasi görcsök, felfúvódás szinte mindentől, (ezért a munkahelyemen már alig merek enni valamit-laktóz intoleranciát már kimutatták), folyamatos feszültség, idegesség, fázékonyság. Kb 2 hónapja nőgyógyászati vizsgálaton, majd hüvelyi ultrahangon is 7cm-es mióma meglétét állapították meg, amire azt mondta a doki, hogy a menopauza(54 éves vagyok) után visszahúzódik. A háziorvosom vasat írt fel, amit szedek is, de a tünetek nem változtak. A természetes megoldások híve vagyok, ezért én az erős vérzés csillapítására pásztortáska és cickafark teát szoktam inni, amit én is gyűjtök be. Az árvacsalán ilyetén felhasználásáról még nem hallottam, ezt hogy kell használni? Ezen kívül olvastam, hogy a barátcserje kivonat(krém és kapszula formájában) normalizálja a hormonokat, ez jó lehet a mióma szempontjából?
    Laborvizsgálaton még pajzsmirigy alulműködést is kimutattak, ahogy utána olvastam ez is okozhat ösztrogén dominanciát. Már félek a háziorvosomnak említeni, mert biztos elküld endokrinológushoz.
    Sajnos mind a munkahelyi, mind a családi életem elég stresszes, gondolom ez sem használ az általános egészségi állapotomnak.
    Üdv:Magdi

    1. Kati megjegyzése

      Sziasztok, nálam a következő a helyzet: 2011 (0,10 mm) óta fejlődik a méhben egy mióma, ami 2017 februárra 4,4×4,7 cm lett. Az utolsó 4 hónapban nőtt 1 cm-t. 2016 októberben ugyanis még 3,2×3,8 cm méretű volt. Ezt nagyon nagy felbontású pontos géppel állapították meg.
      Kérdéseim a következő: 41 vagyok idén 42 leszek. Bejelentkeztünk lombikra,de csak a korom miatt, áprilisban indulnánk a hormonokkal. Ott elfogadták hogy nem akarom magam megműttetni előtte. Illetve papírt irattak alá, hogy így is elkezdhetem. Akkor még úgy tudtam 3,2×3,8 cm a miómám. És panaszt sem okozott kisebb nyomás érzésen kívűl. Azt is csak ritkán. Ciklusaim 24-29 nap, de legtöbbször 26-28. Azóta a normális menzeszem(24. nap) utàn a 9. napon újra megjött, minimális, fehérneműig sem jutott minimális 3 napos vérzés volt. Megilyedtem. Nem volt ilyen még. Stresszesebb is voltam az előtte lévő hétben, melegvizes fürdőben is voltam meg egy aviva tornát is csináltam. Nem tudom mindezek összefüggnek-e. Mindenesetre megnézettem a miómám, és hát nagyobb lett.
      Segítsetek eldönteni laparoszkópiás műtétre menjek? Illetve mit tehetek a miómam csökkentéséért ami esetleg gyors megoldàs, de mégsem műtét. Kérlek jelezd mikor tudnàm igénybevenni a skype konzultációt, beszélni szeretnék olyannal aki átélt már ilyet. Várom visszajelzésed.

      1. Cserháti Gabi megjegyzése

        Szia Kati, kérlek egyeztessünk időpontot e-mailen. Telefonszám:+36 203305083, a Skype, Messenger (cserhatigabi) is tökéletes. Megbeszélésünkig javaslom a következő bejegyzések tanulmányozását:
        https://mioma.hu/elfelejtett-osztrogenlebonto-modszer/
        https://mioma.hu/a-karos-osztrogenek-lebontasa/
        https://mioma.hu/az-osztrogen-dominancia-csokkentese-i/
        https://mioma.hu/mire-jok-a-fitoosztrogenek/
        https://mioma.hu/kave-beontes-mioma-eseten/

    2. Joli megjegyzése

      Koszonom ezeket a fontos informaciokat. Engem eddig mar ketszer mutottek ,,Mehpolyppal” tudom, hogy a Mioma es a Polyp nem ugyanaz de van kozos megelozo eletmod valtoztatas. Szuper kis anyag, most kicsit le vagyok törve, úgyhogy pont egy ilyen összeszedett dolog hiányzott. 🙂

      1. Éva megjegyzése

        Nekem is van miómám, valószínűleg évek óta , ” de el van magának, nem növekszik ” a női dokim észre se vette !!!!! Nekem volt egyszer egy érzésem h valami van, és felkerestem egy másik női orvost ő egyből észre vette !

        1. Anita megjegyzése

          Nekem pár éve komoly panaszokat okozott a mióma, de kb egy éve tünetmentes vagyok. a mióma nem tűnt el, de kisebb, de most már nem okoz problémát, elvan az ott csendben,korábban zsibbadásig nyomott,elvéreztem minden hónapban és nőtt. Műtétet nem szeretnék,keresem a kíméletes megoldást.Gond,hogy az életvitelem full stressz, reggeltől sokszor estig meló, van hogy 9-re esek be otthon. Váltások, kimaradnak a megnyugtató dolgok az életemből, nem marad rá időm.

          1. Csilla megjegyzése

            Tanácstalan vagyok, segítséget szeretnék kérni. 2 évvel ezelőtt miómát állapítottak meg nálam. Kb egy fél éve a jobb oldalon a hasam aljában nyomó érzést érzek mintha egy kő lenne ott.Elmentem hasi uh-ra ahol megállapították,hogy a jobb vesémen cysta van és a vizeletemben sok a fehérvérsejt. Az UH-os papíromon így van leírva:Vesica urinaria kp.telt,echomentes,fala vastagabb 6mm,echodús. Az uterus norm nagyságú kissé inhomogén szerkezetű.Azt szeretném megtudni,hogy mit jelent ez pontosan ad aggodalomra okot?

          2. Cserháti Gabi megjegyzése

            Csilla, a mióma, nőgyógyászati ‘lelet’ értelmezése szakorvosi kompetencia. A mioma.hu-n saját vélemény, tapasztalatok megosztásával segítünk egymásnak.

          3. Zsuzsa megjegyzése

            Véleményem szerint jobb megijedni, és nagyon alaposan áttanulmányozni a kérdést, a mióma olyan komoly vashiányos anémiat alakíthat ki, rövid időn belül, ami csak komoly orvosi felügyelettel orvosolható! Minél előbb történik megfelelő beavatkozás annál nagyobb esély lehet, az életmódváltással koordinált, teljes élet élésére.

          4. Vera megjegyzése

            Azért elbagatellizálni nem érdemes. Az enyém havonta fél centit nőtt, ez negyven éves koromban. Ha a változó korig vártam volna a kezelésével, emberfej nagyságú méretet ért volna el, ami már létfontosságú szerveket is nyom. Kezelni kell, gyorsan!

          5. Magdi megjegyzése

            Az elmúlt pár napban folyamatosan olvasom a honlapot. Csecsemőfőnyi miómám van, és méheltávolító műtétet javasolnak az orvosok. Mi viszont szeretnénk egy harmadik gyermeket és amíg tudok kitartok a méhem mellett. Kérlek javasoljatok orvosokat, akik elkötelezettek a méhmegtartás mellett! Jelenleg Kőszegen lakunk, de az ország bármely területére elmegyek, ha kell. Előre is köszönöm!

          6. Cserháti Gabi megjegyzése

            Az oldalon ritkán közlünk valós neveket és reklámot sem helyezünk el. Orvosajánlás egymás között privátban. Egy korábbi olvasói levél mióma műtét méhmegtartással:https://mioma.hu/mioma-mutet-uj/

  4. Kriszti megjegyzése

    Sziasztok! Mindig vissza-visszaolvasok írásaitokba. Sok hasznot infót gyűjtögetek. 45 éves vagyok és immár 7 éve küzdök a miómákkal. Eggyel indult -18 mm,aztán lett pár évre 2 -18 és 28 mm. Esmya hatására zsugorodtak szépen,mert most a 28 mm-es 17 mm és a kisebbiket nem látja a doki az UH-on. Na de ettől függetlenül amikor jó pár éve kiderült iszonyatosan erősen véreztem és vérszegény is lettem. Akkor jött a vastabletta, Norcolut-kúra. De ideig-óráig volt jó. Az Esmya szedése 8 hónapig tartott és utána a „doki” másnap szedette velem a Livialt, ami ugye ösztrogént ad a szervezetbe. Jött egy eü.kaparás és utána egy 27 napos és egy 21 napos ciklus erős vérzéssel. Mellé Exacyl vérzéscsillapító. Most hogy leálltam mindenféle hormonnal 3 hónapja, kaptam Norcolutot 3 hónapra. De nekem 3 hete puffadásom van, olyan vagyok mint egy kismama. A Norcolutot 1 hete szedem csak,tehát már előtte kezdődtek ezek a panaszok. 2 doki is ultrahangozott (hüvelyit) és nem láttak sem a méhben.sem a petefészkekben elváltozást. A méhnyálkahártya volt ciklus 15.napján 11 mm. Kérlek,írjatok tapasztalatokat vagy ötleteket, hogy mitől lehet ez a puffadás? Klimax miatt? Hormonok? Köszi,várom!

  5. Cinthya megjegyzése

    Sziasztok! Végigolvastam a miómáról szóló cikket és eléggé megijedtem, mivel sok tünetet magamon is észleltem. Például a jéghideg végtagokat (most is hideg a kezem, lábam, mintha -10 fokban ülnék), a fáradékonyságot, nyugtalanságot és a menzeszem is elég rendszertelenné vált az utóbbi időben. De nekem nem rövidültek a ciklusok, hanem hosszabbodtak. (átlagosan 26 nap volt), hogy 8 napot is késett, múlt hónapban meg teljesen ki is maradt, május elsején viszont megjött, de a szokottól eltérő volt… A párommal szeretnénk babát, így mikor a méheltávolításról szóló részhez értem, szinte sokkot kaptam… Van-e esetleg valakinek valamilyen ötlet, hogy ezt hogyan lehetne elkerülni, esetleg valaki, akinek hasonlóak a tünetei? Nagyon megköszönném a segítséget….

    1. Cserháti Gabi megjegyzése

      Cintia, a mióma orvosi kezelése menüben, valamint a mióma műtét kategória és cimke alatt számos megoldást találsz a szervmegtartó beavatkozásokról. De első lépésként keresd fel a nőgyógyászod, hogy megállapítsa mi valójában a probléma.

      1. Tünde megjegyzése

        Fájdalmas menstruáció alatt kibírhatatlan az első két nap: késszúrás szerű fájdalom, fáradékonyabb vagyok, nincs energiám, sokszor az emésztésemet is befolyásolja, hasmenés, puffadás, gázok. Mióta követem a mióma étrendet sokat javult a helyzet. De az első két napi fájdalom az megvan. Sajnos a munkahelyem nem tolerálja a hiányzásokat. Nem szedek fájdalomcsillapítókat, mit tegyek hogy kibírjam az első két napot?

        1. Cserháti Gabi megjegyzése

          Próbáld ki ezeket: https://mioma.hu/3-otthoni-tipp-az-eros-menstruacios-verzes-kezelese-erdekeben/ https://mioma.hu/menstruaciot-csillapito-gyogynovenyek/ A gyulladás és fájdalomcsillapító hatású táplálkozás csökkenti az erős menstruációs fájdalmat.

          1. Ildikó megjegyzése

            Sziasztok, a napokban voltam hormonvizsgálaton. Úgy néz ki, hogy ösztrogén többlettel és progeszteron hiánnyal küzdök. Ma állapították meg, hogy a méh ürege felé növő miómám van. Ildikó

          2. Emese megjegyzése

            Nem tudom, hogy problémámmal fordulhatok e önökhöz? 46 vagyok, január elején volt méheltávolító műtétem. Csak a méhet vették ki. 8 hét után begyulladtak a ciszták a mellemben , azok már előtte is voltak. Mastydonon cseppeket kaptam, három napja szedem, a mellem jobb, de fáj a derekam és vizelet után az alhasam kicsit.Pár kiló is felment egy hét alatt.Ez természetes ilyenkor? Mi le lenne a teendőm ? Hízás ellen hogyan tudnék védekezni? Mióma volt a méhemben 5 darab , azért volt szükség a műtétre.Köszönöm válaszát. Emese

          3. Poráczky Gabriella megjegyzése

            Sziasztok, 43 éves vagyok, egy gyermek édesanyja, több szülést nem tervezek. Lehet, már későn kérek tanácsot, de így alakult…16x15x10 cm-es miómám van, a ciklusom megtartott, vérzésem bőséges, darabos hosszú évek óta. Laborvizsgálat során derült ki vérszegénységem (bár tüneteim alapján eddig is tisztában voltam vele), haemoglobin 7 körül, vas 1,6. Nőgyógyásznál is jártam, természetesen két megoldás került szóba: hormonkezelés (félek tőle, nem bízom benne), valamint a méheltávolítás. Jövő hét folyamán egészségügyi “kaparásom” lesz, majd megbeszéljük a méheltávolítás részleteit! Félek, illetve nem tudom, mit tegyek, segítsetek, van e más lehetőség, ami szóba jöhet! Szeretném megtudni, Ön által forgalmazott program alkalmas-e 16 cm-es mióma „zsugorítására”, mellett mennyi idő alatt jelentkezik a változás ?! Üdvözlettel: P.G (Poráczki Gabriella)

          4. Cserháti Gabi megjegyzése

            Kérlek ne ess kétségbe, hiszen mindenképpen van megnyugató megoldás. A legvégső a méheltávolítás. Sok hölgynél mégis megkönnyebülést nyújt, és az is végig fut egy program a fejükben, miért nem végeztették el korábban? Nem mindegy azonban a méheltávolítás módja, van ugyanis jónéhány variáció. A hosszabb távon jelentkező szövődményeket mindenképpen meg kell ismerni és azután döntést hozni.
            A Mioma Organic Life 2.0 életmód 4-5 cm mióma esetén nyújt megoldást a növekedés megfékezésében. Ehhez kitartó munka, háztartásszervezés szükséges, akinek családja, kisgyerek van nem biztos h meg tudja csinálni. Az életkörülmények sokat számítanak.
            Büszke vagyok egy berekfürdői hölgyre, aki a program segítségével a gyermekfej méretű miómáját felére zsugorította egy év alatt. Orvosa azt mondta egy év után hogy a műtétet „megúszta”. Ilyenre is van példa.
            Gabi, a döntés a Te kezedben van. Bízom mihamarabbi gyógyulásodban!

          5. Ildikó megjegyzése

            28 éves vagyok tavaly októberben vérezgetés és görcsös méh fájdalom kapcsán fedezték fel UH-on a cseresznye méretű intramurális miomat. Azóta nőtt sajnos, a fájdalmak is erősődtek és intenzívebbé váltak. Pl. tegnap is nap közben 3 alkalommal voltak fájdalmaim (algopirint nospaval szedek ilyenkor).
            Nem menstruációkor fáj legjobban, hanem közte bármikor, előfordul havonta 5-6 alk, de van hogy naponta akár. A magánnőgyógyász doki Apranaxot javasolt, meg adott szintén magán úton endometriozis specialista orvos elérhetőséget.Eddig 3 magán nőgyógyásznál voltam, sajnos nem sok eredménnyel. Érdemben nem tudtak segíteni, javasolták a mioma műtétet, gyógyszert a fájdalomra, esetleg másik orvost.
            Ilyet még nem hallottak, hogy ilyen fiatalon ennyire fájjon a mioma, a mióma embolizációt is megkérdeztem, csak nagyobb méret esetén végzik, stb.
            Szerintem nem természetes, hogy havonta 10-15 szem algopirin tablettát kell nospaval szednem.
            Érdeklődnék hormonegyensúlyspecialista iránt.Tudtok valakit javasolni?

          6. Kriszta Bene megjegyzése

            Múlt hét pénteken derült ki a kb alma nagyságú mioma. Holnap megyek újra vizsgálatra hogy pontosan mekkora is és
            milyen kezelésre számithatok? Sajnos pár hete minden nap fáj a hasam és barnás, rózsaszínes vérzésem is van.

          7. Ági megjegyzése

            Remélem a mai vizsgálaton kapsz mioma kezelési alternatívákat, elküldenek hormonszint vizsgálatra, vérvételre.
            Mivel nem mindig ez a gyakorlat, kérdezz rá, vesd fel. Legtöbbször azonnal felírják az Esmyat. A gyógyszer hatására nálam nem csökkent a méret, ezért most újra műteni akarnak. Amire csak lehet kérdezz rá. Az sem mindegy, hol helyezkedik el a mioma. A zárt Facebook csoportban is olvastam, létezik embolizációs eljáràs, laparoszkópos műtét és más lehetőségek. Kérdezz rá ezekre is.

          8. Era megjegyzése

            Nálam méhkaparást és biopsziat akartak, állitolag anélkül nem adhato az Esmya.
            Nem mentem bele. Most a mioma 7×5 cm. Kisebb panaszaim vannak. Még nem voltam hormonvizsgálaton, pedig
            jo lenne tudni hogy az ösztrogén szint hol áll a progeszteronhoz képest.
            Most ugy döntöttem a synlabba kifizetem inkább és ugy megyek azzal dokihoz.
            A gyógyszert amugy nem javasolta a specialistám, mert hogy komoly májkárosito, pedig csak progeszteron.
            Laparoszkoppal megcsinálná egy doki röpke 600 ezerért a Robert Károly kórházban.
            Vicc. Szerintem ez megy TB-re is más kórházban. Senki sem szeretne arra ébredni műtét után hogy nincs méhe.

          9. Anikó megjegyzése

            Sziasztok! A kérdésem az lenne, nektek fáj a derekatok a miomatól?
            van egy 8 cm -es miomam. A háziorvos szerint a miomatól van. Kaptam beutalót is a nőgyógyászhoz. Már 3 hónapja egyre jobban fáj a derekam.
            Es egyre elviselhetetlenebb. Köszönöm a segítségét.

          10. Marcsi megjegyzése

            szia..nekem 2 mioma volt 11 es 7 centisek..alig birtam neha menni ugy fajt a derekam. 3 honapja volt műtétem, azóta jobb a helyzet.

          11. Cserháti Gabi megjegyzése

            Igen, a derékfájdalom egy jellegzetes mióma tünet. Nekem is volt és gyakran hallom másoktól is. A puffadás, derékfájás természetes eszközökkel is jól kezelhető. Szerencsére egyre több kedvező visszajelzéssel találkozom. Itt találsz több segítséget: https://mioma.hu/emesztest-konnyito-hazi-anizs-keszitmenyek/ A puffadás a belek falán található évtizedes ételmaradványoktól, lerakódásoktól is lehet. Így szüntesd meg:https://mioma.hu/kave-beontes-mioma-eseten/ https://mioma.hu/eszkozok-felfuvodas-ellen-ii/ https://mioma.hu/haspuffadas-belrendszeri-lerakodas-mioma/

          12. Ani megjegyzése

            miómám van..43 éves vagyok..anyuka…ket napja volt egészségügyi küretem..
            több apro 1,5 cm mióma van a méhemben.néha azt hiszem elverzek ugy menzeszeltem….gyógynövény teák használnak..
            a hasam fáj, a derekam szinte leszakad…. es gyenge vagyok ha megjön. ezek a panaszok a miómátol vannak. tudtok segíteni?

          13. Cserháti Gabi megjegyzése

            Ani, őrült májusi hideg van, szinte mindenki a mioma tünetek súlyosbodásáról számol be.
            „amióta ez az idő van, nagyon brutális”
            „2 napja csak fekszem….”
            ” minden elképzelhető has derék, hát, láb fájdalom, szédülés, hányinger, erőm nincs, reggel voltam vérvételen alig vártam hogy lefekhessek”
            ” a mioma hidegfront érzékeny, többszor hidegfrontkor lettem olyan rosszul, hogy kórházba kerültem és meg is műtöttek”

          14. Kriszta megjegyzése

            Sziasztok, menstuációs panaszaim vannak, hosszan tartó darabos vérzés ami vashiányos állapotot okoz.
            Valamint ösztrogén dominanciám van. Peteéresem van, de tüszőrepedés nincs, nincs progreszteron termelődés.
            49 éves vagyok és az orvosi javaslat méheltávolítás.

          15. Szabó Andrea megjegyzése

            Amikor kiderült, hogy miómám van nekem nem alhasi fájdalmaim voltak .Mondhatni semmilyen nőgyógyászati problémám és fájdalmam sem volt. Talán csak annyi, hogy sűrűbben jártam mosdóba mintha felfáztam volna de nem volt vészes. A fő gondom a hízás volt. Utóbbi miatt volt meccsem a dokikkal mert szerintük a hízásnak semmi köze sem volt a miómához. Érdekes a műtét után visszaállt a súlyom, úgy -10-val. Szerintem a hízás és mióma kapcsolódik.

  6. Gáspár Anett megjegyzése

    Nagyon hasznosnak találom ezt a honlapot. Sok kérdésemre találtam választ.

    1. Lengyel Zsuzsi megjegyzése

      Kedves Gabi!
      Nemrég találtam rá a miómával foglalkozó honlapjára.
      Nagyon tetszik, mert a tájékoztatók részletesek és a témával kapcsolatban egy oldalon belül szinte minden
      kérdésre válasz kaphat az érdeklődő, még akkor is ha nem szakember. Mikor elolvastam a honlapon az információkat rádöbbentem, hogy sok problémám is a miómából ered.
      Még egyszer szeretném megköszönni, hogy részletesen leírja a tüneteket, a kiváltó okokat,
      a javuláshoz vezető életvezetési tippeket és ha más megoldás nincs a műtét lehetőségét is.

      Sajnos az orvosok csak egy területtel foglalkoznak, nem egyben nézik a beteget és nem tartják fontosnak a tájékoztatást.
      Ha nem találom meg ez azt oldalt még mindig ott tartanék, hogy ” Jó indulatú daganat és
      nem kell vele foglalkozni, ha nem okoz problémát”, miközben egy csomó tünetet tapasztalok magamon
      és ezt még el is mondom az orvosnak, aki a menstruációs panaszaimra küretet ajánl.
      Köszönettel: Lengyel Zsuzsa

  7. Éva megjegyzése

    Az árva csalán teát pontosan a ciklus mely szakaszában kell inni 10 napig? A ciklus hányadik napjától (ciklus első napja, amikor megjön) ?És hogy értetted, hogy három alkalommal? 3 hónapon keresztül 10-10 napig?

  8. 20 eves vagyok megjegyzése

    Sziasztok! A menstruációm első napján borzasztóan rosszul vagyok. Nem bírok felkelni az ágyból, rázom a lábam, mint valami idegbeteg, és hányok legalább 3x..volt mikor 9x ..irtózatosan fáj a hasam, sírok is. Nem bírom, ha körülöttem beszélnek, csörömpölnek. 20 évesen lehet miómám?

  9. Anyuka megjegyzése

    Sziasztok!
    36 éves vagyok, 9 éve szültem. Azóta nem szedek fogamzásgátlót. (előtte sem szedtem, mert iszonyúan felerősítette a migrénemet). Novemberben volt egy petefészekcisztám, ami aztán fel is szívódott. A párommal babát szeretnénk, a június hónap volt az első „éles” hónap a próbálkozásban utolsó menzeszem május 31-én jött meg. Június 15-én itthon voltam, és emlékszem, állandóan el akartam aludni. Aztán pár nap múlva elkezdett nőni a hasam, felpuffadt. A nadrágjaim nem érnek be (elég vékony vagyok) a hét végén már csak gumis derekú cuccokat tudtam felvenni. A kislányommal mikor állapotos voltam, az is már nagyon hamar látszódott. A hasam aztán elkezdett fájdogálni, néha étvágytalan voltam, és a hasamat mindig „éreztem” alul. Már azt hittük, hogy elsőre sikerült a baba, de aztán 28-án megjött. Viszont azóta is fájdogál a hasam alul (soha nem szokott fájni menzeszkor). A menzeszem ugyanolyan, mint máskor. Nem tudom, hogy miért fájhat a hasam már lassan két hete. Mióta megjött, picit talán kisebb lett, de még mindig jóval nagyobb, mint szokott lenni. Kényelmetlen ülni, és egész nap érzem… Mi lehet ez? (Nőgyógyászhoz június 13-ára tudtam bejelentkezni, előtte nem is leszek itthon, tehát esély sincs rá, hogy most felkeressem.) Köszönöm a válaszokat…

  10. zsani megjegyzése

    Az lehetséges hogy megint be van gyulladva? Már több mint egy éve járok a dokimhoz ilyen tünetekkel csak vérzés nélkül mindig azt mindta bevan gyulladva a néhem.kaptam antibiotikumot és ennyi.vagy kérjem meg én hogy küldjön el vizsgálatikra?kicsit félek hogy nagyobb a baj.

    1. Cserháti Gabi megjegyzése

      Igen, biztos hogy gyulladás van. A nők 95 %-nál kimutatható valamilyen fertőzés következtében meglévő krónikus gyulladás a reproduktív szervekben, amelyek gyakran tünetmentesek lehetnek. A fájdalom, láz egyértelműen gyulladás jele. Ajánlom a gyulladáscsökkentő élelmiszerek fogyasztását, a gyulladást előidézőek teljes mellőzését. Ezekről a mioma.hu FB oldalán találsz egy ábrát.

    2. Csillag megjegyzése

      Tavaly háromszor voltam nőgyógyásznál – legutóbb decemberben – elhúzódó és fájdalmas menstruáció miatt, az ultrahang 4 cm körüli miómát mutatott – még májusban -, de azt mondta az orvos nem kell vele csinálni semmit.
      Azóta egyre rosszabb lett, pontosan két hónapja minden nap váltóruhát hordok magammal, de szerencsére eddig még sikerült elkerülni a kiszámíthatatlan, hirtelen erős vérzések miatti kellemetlenségeket. A szüleimhez való vidéki buszozást is mondtam már le emiatt.
      Ma kértem laborbeutalót, pénteken megyek egy nőgyógyászhoz, és lehet, hogy egy másikhoz is be fogok jelentkezni.
      A Mióma megelőző életmód 22 pontját kijegyzeteltem, próbálok fokozatosan minél többet betartani belőle.
      Amit a mioma.hu-n a lelki okokról olvastam, abban is volt olyan, amiben magamra ismertem. 40 éves vagyok, a barátom szeretne gyereket, én nem (vagy nem tudom eldönteni).

Válasz Kriszti számára
Mégsem

Emailcíme mások számára nem látható

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás