Milyen tényezők hatására növekszik a mióma?

Fotó: Womens Health Advice
30

A méh-mióma  jóindulatú daganat a perimenopauza, túlnyomó részben a hölgyek utolsó termékeny éveinek (38-52 éves kor) jellemző betegsége. A betegség a fiatalabb  korosztályt is érintheti, gyakran találkozunk 20, 30 éves mióma panaszokkal küzdő hölgyekkel is.

Mikor következik be egy nagyobb mióma méretének csökkenése?

A mióma hormonfüggő jóindulatú daganat, változókor után a mérete csökkenhet. Amennyiben ebben az időszakban mérete nem csökken, vagy a mióma növekedésnek indul, úgy felvetődik a rosszindulatú daganat gyanúja. A mióma nem hirtelen egyik napról a másikra keletkezik. A mióma évek alatt fejlődik ki és növekszik nagyra. Ezért a mióma kialakulása folyamán hosszú ideig tünet és panaszmentes. Vélemény egy NLCafe mióma cikk nyomán, amelyben arról írok ne várd meg amíg a mióma nagy lesz.

Fotó: Womens Health Advice
Fotó: Womens Health Advice

Ilyen panaszt okoznak a miómák, ha növekedésnek indulnak

A mióma növekedése attól függően hogy a méh belső vagy külső felszínén helyezkedik el más-más panaszokat okozhat. Az öt cm-től nagyobb mióma deformálja a méh et, ami menstruációs vérzészavart okozhat.

 

 

 

A méh belső falában található mióma panaszok (submucosus mióma)

Méh külső felszíni mióma okozta panaszok (subserosus mióma)

• a mióma óriássá fejlődhet
• nyomja a környező szerveket
• gyakori vizelési ingert okoz
• vizelet-elakadást okozhat
• végbélre gyakorolt nyomás miatt székelési nehézségek
• krónikus alhasi fájdalom
• derékfájás
• hátfájás

.A miómák elhelyezkedés szerint további csoportokat alkotnak. Gyakoriak a méhfalban, vagy a méhnyaknál elhelyezkedő miómák. Bővebben: Miómák elhelyezkedése

A mióma növekedése függ az ösztrogén és progeszteron hormonok együttes hatásától. A mióma megelőzése és kezelése érdekében elsődleges cél a hormonegyensúly megteremtése. A változókor jellemző betegsége a mióma.  Változókor után várható az ösztrogén és progeszteronszintek csökkennek.

A mióma növekedése életmódváltoztatás hatására megállhat

Járj rendszeresen nőgyógyászati vizsgálatra és figyeld a mióma növekedés ütemét. Tájékozódással, életmódváltoztatással sokat tehetsz a mióma növekedés megfékezése, a mióma műtét elkerülése érdekében. Ebben nyújt segítséget a Hormondiéta. Ha kitartó vagy a mióma akár össze is zsugorodhat.

Forrás:

A mióma korszerű kezelése

https://www.mayoclinic.org/diseases-conditions/uterine-fibroids/symptoms-causes/syc-20354288 

https://my.clevelandclinic.org/health/diseases/9130-uterine-fibroids  

https://www.uclahealth.org/fibroids/what-are-fibroids

 

30 hozzászólás
  1. Angéla megjegyzése

    Sziasztok! Van koztetek olyan, akinek egy nagy miomat eltavolitottak, de kisebbeket bent hagytak mutet soran? Es ha igen, mi volt utana? A kisebbek nőttek, vagy nyugton maradtak, volt mégegy kovetkező mutetetek?

    1. Zorka megjegyzése

      Nekem így volt pont, ahogy leírtad. Volt egy bazi nagy, műtétnél kiderült hogy van egy pici is. Rossz helyen volt, nem nyúlt hozzá a doki, mert akkor még ragaszkodtam a méhemhez, és úgy altattak el, hogy az marad. Teljesen jól voltam, ez a pici nem okozott problémát, de lett az utóbbi 3 évben sok sok új, így most megint műtét előtt állok.

      1. Zsuzsa megjegyzése

        Én hasonló szituban vagyok. Van egy nagyobb amit hasi úton tudnak kivenni, de a kicsit még hasi úton sem…ezt nem is értem. Állítólag olyan rossz helyen van. Vagy laporosan eltávolítják a méh felső részét. Emellett döntöttem, kedden műtenek. Ha már előre megmondják hogy pár év múlva újra műtét és akkor már biztosan csak a méh eltávolítása marad…
        fél éves huza-vona utan úgy döntöttem szeretnék túlleni rajta egy műtéttel.

  2. Sári megjegyzése

    Most jöttem az orvostól. Komolyan, elküldött. Most tényleg várnom kell tavaszig, vagy nyár elejéig, ki tudja meddig, hogy megműtsenek. Nem lényeg, hogy 6centiről 13centire nőtt a miómám cirka 6hónap alatt.
    Miért nem tünt fél a dokimnak márciusi kontrollon, hogy nagy gáz van. Nem.hiszem, hogy nem látszott, hogy a nagy miómán kívül több darab szövi át a méhem kívül belül? Meg ha nem járnék folyton dokihoz akkor megérteném, de papírom van róla, hogy márciusban ott voltam. Vérszegény lettem, és a menzesz fájdalmam és vérzés intenzitásom az egekben. A vizeletem pang, nem tud rendesen ürülni,. A széklet sem tud rendesen távozni. Tényleg várnom kell ? Most komolyan. Tényleg várni?

    1. Heni megjegyzése

      Igen. Én is tavaly vártam..igaz csak 2 hónapot, és amint újraindult a műtő, az első voltam.

      1. Ági megjegyzése

        Ugyanebben a helyzetben vagyok,csak nem miómával!!! Szeptemberben ki volt tűzve a műtét időpontom,megvolt minden vizsgálat előtte! Erre másnap,lemondta az orvos! Én lassan 1 éve várok,hogy kivegyék azt,ami nem oda valo!

        1. Erika megjegyzése

          Ne hagyd annyiban, ha vizelet és székletürítési problémád van és vérzel, akkor el fogják végezni a műtétet. Covid alatt két műtétem volt igaz ez nem volt halasztható. Tavaly december 15-én lettem rosszul a covid alatt. Én SBO-ra mentem, minden vizsgálatot megcsináltak.Januárban már műtét volt.

          1. Gabi megjegyzése

            igen, egyetértek. Nem hiszem el, hogy ez nem minősül sürgősségi műtétnek… nekem is tavaly májusban, már a lezárások, korlátozások alatt volt meg a műtétem. Szerintem se hagyd annyiban!

          2. Gréta megjegyzése

            Szia, hat havonta jártam kontrollra, az orvos nem látott változást. Egy miómát látott kb 2 centiset. Időközben nagyon erős fájdalmaim lettek, amit mondtam neki ,és visszajött egy csomó panasz ami rosszabbodott,úgyhogy szerencsére találtam egy másik orvost aki specialista volt ,és érdekes amikor megvizsgált három!! Miomát talált uh- amik közül az egyik már hatalmas volt. Emiatt( a göbök hirtelen növekedése miatt) voltak fájdalmaim, panaszaim. Az volt a szerencsém, hogy dokit váltottam.

          3. Melinda megjegyzése

            Februárban voltam nőgyógyásznál iszonyú görcseim és olyan mennyiségű vérzés nagy darabos hogy megmozdultam már ömlött belőlem napi 4×2 kettő nospa forte és 4×2 algoflex forte melett kapartam a falat a fájdalomtól az ájulás kerülgetett.Kiderült hogy női ökölnyi hátsó falu mióma van ami nyomja az idegeket a kereszt csontnál és nyomja közben a holyagom is meg van nagyobbodva a méhem ha nem is voltam még a mensim a nélkül is folyamatos fájdalmaim voltak… Közölte velem hogy nincs műtét és jó darabig nem is lesz… Írt fel novynette fogamzásgátlót hogy ne betegedjek meg szedjem folyamatosan szünet nélkül… Ennek az lett az eredménye hogy május 11 a mentő vitt el 200/100 vérnyomás 11,5 cukor kb plusz 15 kg ha nem több. És nehéz légzés szédülés… A mentősök előtt le a kalappal amit meg tettek értem.Sürgősségi maga a katasztrófa.. Tüdő embolia gyanúval vittek be! Kórházba vérvétel melkasröngen oxigént kaptam.. Közölték velem hogy a szervezetem fel van telve folyadékkal, szóltam hívjanak nőgyógyászat, erre az volt a válasz nem hívnak! döntésem el, hogy szedem e a gyógyszert keressem meg az orvosom… Abba hagytam a gyógyszert vissza mentem az orvoshoz annyi volt a válasza hogy miért nem őt kerestem fel (nem tudtam hogy el fog vinni a mentő)Írt fel másik gyógyszert saját felelősségemre nem szedtem be!( közben havonta hívogat OM kelett mikor mehetek a műtéti beutalóért) Júniusban végre megkaptam tőle a papírt hogy bemehessek a korhazba előjegyzésre kaptam is időpontot szeptember elejére ! Itt közölték velem hogy nem így működik hogy egyből műtét akkor nagyon megilyedtem előtte szövettani eredmény kell után döntik el a műtétet! Még lett a szövettani és okt 29 írták ki a műtétem! A műtéten túl vagyok (előtte pont megbetegedtem kis híján majdnem elmaradt!) Túl vagyok rajta elég rögös volt az út és a folyamatos bizonytalanság (tavaszi műtét aztán nyár aztán lett ősz vége) Kitartást kivánok neked és minden kedves sorstársamnak (teljes méh és méhnyak eltávolítás volt petefészkek konzerválásával) „röviden az én tőrténetem”. Lassan de biztosan gyógyulok.

  3. Viki megjegyzése

    Sziasztok!lassan indulnak a műtètek 13 cm volt a miómàm szerintem màr nőtt azóta hasam nagy kemèny vèrzèsem erős!elvagyok keseredve mert fèlek ha itt lesz az idő a műtètre!
    Nincs màs megoldàs? Ami összezsugorítanà esetleg? Csak a mèhkivitel a megoldàs? Van mèg akinek ekkora van? Vagy aki tud rà megoldàst valamit? Kèrem segítsègeteket! Mindenkinek kitartàst kívànok aki ebben a cipőben van! Köszönöm!

    1. Magdi megjegyzése

      Üdv, nekem laparoszkópos műtéttel távolítottak el 3db miómát. Ebből a legnagyobb 10 cm-es volt. A méhem megmaradt.

      1. Eszter megjegyzése

        Nekem 12 miómàm van. Mikor utoljára nézték februárban, a legnagyobb 3cm volt, de ezek már összeolvadtak, a méhem akkor volt csecsemőfej mérerű. Azóta érzem, hogy nőtt, most nemtom mekkora, holnap megyek a nőgyógyászomhoz. Ma voltam műtét előtti kivizsgáláson a kórházban.

        1. Judit megjegyzése

          Szia Viki, nekem a 8 ludtojas méret mellett volt egy tizensok centis. Méhmegtartó műtétem volt. 3,5 kiló volt bennem. Fel év eltelt, voltam kontrollon, minden ok, egyelőre nem latszodott, hogy gond lenne.

          1. Cserháti Gabi megjegyzése

            Szia Viki, léteznek alternatív gyógymódok, vagy életmódváltoztatással, az ösztrogén dominancia csökkentésével, az ösztrogén hatású mérgek kivezetésével, progeszteron hatású táplálkozással, sok mozgással, vitaminokkal van lehetőség a mióma természetes kezelésére, esetleg zsugorítására. Regina így írt erről. https://mioma.hu/ot-centi-mioma-meretcsokkenes-felev-alatt/ Persze ehhez idő kell, sok figyelem és szervezés. Ha van lehetőséged, vágj bele. Gyógyulást, jó egészséget kívánok!

  4. Krisztina megjegyzése

    Sziasztok! Történetem a következő.. 42 leszek jövő hónapban és most diagnosztizáltak nálam kettő pici 2cm-es 0,9 cm miómát:(mivel ennél a ciklusnál alhasi fájdalmaim voltak derékfájással, szédüléssel..előtte is jelentkezett ilyen tünet 2-3ciklusnál de intenzívebb szurkálást nem éreztem mint a mostaninál.. Így nem vártam, mondom megnézetem mi ez és elmentem itteni nőgyógyászhoz.. Aki a fentebb említett miómákat diagnosztizálta. A kérdésem az lenne, ti mit javasoltok menjek e egy másik orvoshoz is és utána vetessem ki, vagy próbáljam meg az étrendemet megvaltoztatni stb? Minden válaszért hálás vagyok, mert kissé kétségbe vagyok esve…Köszönettel.

    1. Zsuzsa megjegyzése

      zia, nekem is kicsi van 2 éve ( 46 vagyok) . Ennél a méretnél, ha az elhelyezkedése, vagy az általa okozott nagyon erős tünetek nem indokolják, szerintem nem kerül szóba a kivét, viszont figyelni kell , hogy miként alakul. Az étrend változtatása, gyógynövények (progeszteron hatású teák, pl. Hölgyi tea) fogyasztása segíthet. Ezzel kapcsolatban itt is és a neten is sok javaslatot találhatsz (ösztrogén dominancia téma) Megijedned nem kell, ahogy látni fogod itt a csoportban, sokkal durvább esetek vannak és sajnos gyakori a mióma.

      1. Dóri megjegyzése

        Szia Kriszta, Én 45 éves vagyok. Tavaly szeptemberben találtak egy 25 mm-es miómát. Három orvos is azt mondta, hogy ezzel nem kell foglalkozni. Nekem semmilyen plusz tünetet nem okoz. Békésen egymás mellett élünk.
        Nagyon időben vagy. Talán megúszod.

  5. Éva megjegyzése

    Sziasztok! Ma voltam kontroll vizsgálaton mūtét után 6 héttel. Szept 2-én mūtöttek volt egy 6.5 cm-es miómám kivették. Nagy meglepetésemre a doki már talált egy 2.5cm, és egy 7mm-est a méhben. Az lenne a kérdésem, hogy csak én vagyok ilyen szerencsétlen vagy más is járt már így?

    1. Gabi megjegyzése

      Szia, szerintem ott lehetett a műtét alatt is már az a 2 centis göb. Nem hiszem, h 6 hét alatt alakult ki. Csak a kisméretűekkel nem csinálnak semmit, amíg nem okoznak gondot.

      1. Angéla megjegyzése

        Nem akarlak elszomorítani, de velem ezt 12 évig csinálták! Több város között ingáztam, nagyon sok orvosnál voltam, de senki semmi pozitívat nem mondott. Műtétek, miómák és végűl méhkivétel. Biztos vannak olyan nők akiknél több miomagöb is van, de az orvosok nem szólnak, ha csak nincs valami panasz. Az egészbe az dühít, hogy egy ember altatásban, felnyitva, nagyműtéten, nehéz felépülés és végűl kiderül, hogy még maradtak bent miómák. Válts életmódot, sok nőnek leállt a mióma növekedése.

    2. Eta megjegyzése

      Sziasztok! Úgy látom, gyakori tendencia, h műtét után visszanőnek a miómák!
      Ebből arra következtetek, hogy amíg nem oldjuk meg a mögöttes lelki problémát, addig nem tudunk véglegesen megszabadulni tőlük,
      mindig generálunk újabba(ka)t. Mi lenne, ha nem az orvosoktól várnánk, h megmondják, mitől alakulnak ki,
      meg a hajlammal magyaráznánk, mert ez is csak olyan “felelősség áthárítás” hozzáállás, hanem közösen, ki-ki a saját tapasztalatát megosztva, próbálnánk meg feltárni a tünet lehetséges okait?
      A Germán új medicína szerint gyermek utáni vágy miatt alakul ki, de hallottam olyat is,
      h nőiességgel és párkapcsolati problémával függ össze. Bármelyik igaz lehet.
      Kiszolgáltatott helyzetemben a veszekedések alatt és közvetlenül utána mindig éreztem, h feszül, szinte “háborog” a méhem.
      De orgazmus után is jelentkezett ez az érzés. Sőt, mintha nőtt volna a vérbőség miatt…
      Persze, nem gondolom azt, h ez utóbbi miatt alakult ki, csak hogy növesztheti a már meglévő miómát..
      Lehet, h hülyeség, de ezt vettem észre! Az enyém már olyan nagy, h érzem a méhemben zajló folyamatokat,
      mert a mióma feszíti a méhet, és a méretét is ki is lehet tapogatni.
      Arra gondolok, h érdemes lenne végeznünk egy kutatást ezen a téren!
      Talán így sikerül ráébrednünk az okára, ha pedig azt tudatosítjuk ès dolgozunk rajta,
      megpróbáljuk valahogy feldolgozni, kioldani magunkból a sérelmeket, fájdalmakat,
      akkor hátha nem nőnek többet vissza..

      1. Lilla megjegyzése

        Egyetértek. Nálam nincs gyerek utáni vágy (van már gyerekem) viszont párkapcsolati problémák erőteljesen hatnak rám és nálam a kevés szex is szerintem.

        1. ---- megjegyzése

          Sziasztok, én is egyetértek. Emlékszem a vitákra, amelyek után ültem a fürdőben és fogtam a méhemet, hogy ez most nagyon nem jó…pár hónappal később volt az első mióma diagnózisom. Abban a veszekedéseben, amit azóta többször megbeszéltünk, nagyon megsértve éltem meg a gondoskodó, női mivoltomat…azóta sokat dolgozom a táplálkozás mellet a nőségem megélésén, nem könnyű.

          1. NORA megjegyzése

            Nekem júniusban kezdődött a kálváriám, 5 orvosnál jártam, mindegyik azt mondta, hogy műteni kell. De én hiszem, hogy sikerülhet eltüntetnem, összezsugorítanom. A jelenlegi orvosomat úgy néz ki, hogy rá fogom tudni venni arra, hogy várjunk még a műtéttel. Szeretném befejezni a 6 hónapos hormondiéta kúrát, nagyon bizom benne. Ezen felül már keresgélek más irányba is. Női jóga, Aviva torna. Egyébként, azt hiszem sikerült megtalálnom az okát, hogy miért is növesztettem oda. Igyekszem dolgozni rajta. De talán ez a legnehezebb része…

          2. Rita megjegyzése

            Szívesen hallanék én is a lelki oldalról. Épp most egy test-orientált pszichoterápiában veszek részt. Azt vettem észre, a testtudatosság sokat segít. Meg szoktam kérdezni a méhem, épp hogy van, mire van szüksége, jobban figyelek a relaxációra. Nálam van gyerek utáni vágy.Én egyfajta lázadást azonosítottam a méhem felől, ami miatt miómát alakított ki, ezt küldte üzenetként. Igyekszem minél jobban megfejteni az üzenetet.Még az Aviva tornát érzem hasznosnak, és egy személyre szabott hormondiétát csinálok.

          3. Eszti megjegyzése

            A méh a teremtést szimbolizálja. Pozitív módon ki kell bontakoztatni a teremtőerőt. Aki megtalálja azt a dolgot az életében amit örömmel csinál, létrehoz valamit, nagy valószínűséggel nem növeszt miómát. Erre sajnos a méheltávolító műtét után ébredtem rá.

  6. Pálma megjegyzése

    Kinek mennyi idő alatt nőtt ilyen nagyra a miómája? (7-15cm) Nekem 1 éven belül a háromszorosára nőtt.

    1. Szilvi megjegyzése

      Sajnos nekem a mióma egy év alatt megnőtt hirtelen – évekig 3 cm volt, azután félév alatt nagyon gyorsan a duplájától több lett 8 cm.

      1. Zsuzsi megjegyzése

        Éb úgy vettem eszre a miómat, hogy marol-holnapra úgy egy het alatt, oriasira bőtt a hasam. Akkor 9 cm-es volt. Ennek harom eve. Most neha 11, neha 10, a mehem 15 cm. (bar egyszer 4.5 volt, igy gyanakszom, talan tobb mioma is van, szerintem lehetetlen ekkora kulombseg)

Válasz Krisztina számára
Mégsem

Emailcíme mások számára nem látható

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás