Méhmióma kialakulásának okai

A hivatalos álláspont szerint a mióma kialakulásának okai pontosan nem ismertek, mivel nem állnak rendelkezésre tudományosan alátámasztott adatok.

Ezért a szakemberek nem a mióma okairól, hanem méhmióma kockázati tényezőkről vagy hajlamosító tényezőkről beszélnek.  A szakértők egyetértenek abban hogy a mióma több tényező együttes hatására alakul ki.  Melyek ezek? Tizennégy (14 )pontban foglaltam össze.

Mivel minden betegség életmód eredetű, vizsgáljuk meg Ildikó példáján milyen okok vezethettek a narancs és szilva méretű miómákhoz.

Ildikó életvitele a mióma megjelenése előtt

Ildikó könyvelőként napi 8-10 órát dolgozik, egész napját egy zárt irodában ülőmunkával tölti. Hat órakor ébred, egy óra van a reggelire, készülődésre. Hét óra után pár perccel kislányával indul az iskolába. Reggel nyolc órakor kezdi a munkát, és megállás nélkül este öt óráig dolgozik. Az ebédszünet fél óra. Az irodai konyhában előre csomagolt szendvicset eszik vagy ami ritkább, munkatársával átugranak a közeli étterembe egy hagyományos menüre. Szabad levegőn csupán reggel hét és nyolc óra között, este öt és hat óra között tartózkodik. Alsó tagozatos kislányát egyedül neveli. Munka után óriási stresszt jelent az életében, hogy a csúcsforgalomban kislányáért fél hat előtt az iskolába érkezzen. Amikor túlóráznia kell, egyik nyugdíjas barátnőjét bízza meg a gyerek hazavitelével. Általában hat óra körül érkeznek haza mindketten holtfáradtan. Egy héten kétszer csinál nagy bevásárlást a közeli szupermarketben. Ildikó állandó időhiánnyal küzd. Az este vacsorakészítéssel, házi munkával és a gyerekkel telik. Este kilenc órakor marad egy óra pihenésre, én időre. Párkapcsolatai hosszabb, rövidebb életűek, volt férje külföldön dolgozik. Több mint hét évig fogamzásgátló tablettát szedett. A hétvége házimunkával, bevásárlással telik, havonta egy alkalommal túrázik.

Ildikó táplálkozása

Reggelijét sietve fogyasztja el, ami többnyire szalámis kifli, lekváros bukta, néhány darab keksz, tejeskávé. Tízórai egy alma, egy Balaton szelet, szénsavas narancs ital. Ebéd a hagyományos vajas, sonkás szendvics, vagy egy szelet sült hús, sült burgonya, savanyú uborka, dobozos majonéz. Uzsonna általában egy forró csoki rizsszelettel. Vacsora egy gyors tejbegríz, mirelit pizza, más félkész kaja. Folyadékpótlásról gyakran elfeledkezik, általában szénsavas italokat, csapvizet és sok tehéntejet iszik. Ildikó két szilva és egy narancs méretű miómával rendelkezik.

Mióma okai és életmód

A mióma a XXI. századi életmód és hajszolt életvitel következménye. Ildikó sok társunkhoz hasonlóan akaratán kívül szokásaiban a szülőktől örökölt mintát követi. Táplálkozásában a tápanyaghiány, üres kalóriák, a friss zöldségek, gyümölcsök, gyógynövények hiánya, sok gyorséttermi étel, ki tudja mennyi ideje a csomagolásban lévő hipermarketes félkészételek,, otthonát az ösztrogén hatású vegyszerek uralják.

Mióma és hormonális problémák külső jelei

Idő hiányában kevés lehetősége van a testmozgásra. 165 cm magas, 74 kg, 12 kg túlsúllyal küzd. Ösztrogén dominanciára utaló emésztési zavar, gyakori puffadás, karikás szemek, ödémás láb és kéz jellemzi. Nem vár babát, mégis hat hónapos terhesnek néz ki. Menstruációs ciklusa 23 nap, a második, harmadik napon elviselhetetlen mennyiségű Kétszáz Forintosra emlékeztető darabos vérzéssel. Menstruációja 10 napig tart, időnként középidőben barnázást tapasztal. Megjelenésében hordozza a hormonális problémák külső jeleit: sápadt, kissé tokás, kövérkés, fénylő arcbőr, töredezett haj. Hangulata hullámzó,. Kirobbanó jókedvét a menstruációt megelőző magába zárkózás követ. Életvitelében felfedezhetjük a mióma, ösztrogén dominancia, hormonális problémák hajlamosító tényezőit. 

Ildikó életvitelében a mióma, ösztrogén dominancia, korai változókor jellegzetességeit hordozza, történetben a mióma 14 okát ismerheted meg.

A tudomány mai állása szerint a mióma pontos okai nem ismertek. Abban azonban minden szakértő egyetért, hogy a mióma évek alatt több tényező együttes hatására alakul ki. Okok helyett hajlamosító tényezőkről beszélnek. Fotó: unsplash.com

Tizennégy (14) mióma-hoz vezető rizikó tényező

A lenti címsorokban egy-egy miómával összefüggő társproblémát és kapcsolódó mioma.hu bejegyzés linket találsz.

Ösztrogén dominancia

Ösztrogén dominanciában felborul a női ciklus 28 napja alatti  ösztrogén-progeszteron egyensúlyi arány. Több info: Ezek az ösztrogén dominancia tünetei és okai.

Ösztrogén hatású vegyületek felhalmozódása a szervezetben

Az ipari termelésben az ösztrogén hormonhoz hasonló tulajdonságokkal rendelkeő anyagokat találunk.  A tejipari termékekben található növekedési hormonok, antibiotikum maradványok, csomagolóipari szennyeződések, fogamzásgátló hormonokkal szennyezett ivóvíz, hosszú szállítási idővel rendelkező, tartósítás miatt permetezésen átesett import termékek, egyes festékek, rovarirtó maradványok. Több info: Bizonytalan hatású ösztrogén dominanciát kiváltó vegyületek   Forrás:  How ‘everywhere chemicals’ help uterine fibroids grow

Peteérés nélküli ciklusok

A hölgyek életében a termékeny korból a menopauzába átmenet során a hormonszintek csökkennek. Elsőként a progeszteron szintje csökken. Ezt a jelenséget erősíthetik fel a környezeti ösztrogén hatású anyagok. A hiányzó progeszteron következménye lehet a peteérés elmaradása, a peteérés nélküli ciklus.  További info:  Ezek a mióma és változókor összefüggései kilenc pontban.  

Pajzsmirigy alaulműködés

Az ösztrogén dominancia, a mióma, a pajzsmirigy alulműködés gyakran kéz a kézben járó társbetegségek. További info: 12 tipp az egészséges pajzsmirigyért  

Mentális stressz, érzelmi stressz

A mióma a lelki vívódások nyomaként is értelmezhető. Érzelmi okai között a gyermekvállalással kapcsolatos problémákat, szexuális traumát vagy a keratív energiák elnyomását is megtaláljuk. További info: A mióma pszichooszexuális háttere I.  rész  A mióma pszcichoszexuális háttere II. rész  A mióma pszichoszexuális háttere III. rész  

Fényhiány és D-vitamin hiány

A D- vitamin hiány  daganatos betegségekben játszott szerepéről már sok-sok kutatási adat is rendelkezésre állnak.  A betegség kimenetelét befolyásolja a D-vitamin hiány mértéke, ami 33 százalékkal emeli meg a mióma kockázatát. További info:  D-vitamin hiány mint mióma hajlamosító faktor 

Ülőmunka miatti mozgáshiány

A kínai hagyományos gyógyászat szerint a mióma a kismedencei energiaáramlás elakadását mutatja. Tény hogy talán több a mióma az egész napos irodai ülőmunkát végző hölgyek körében.  További info:  Az ülő életmód 11 veszélyes hatása 

Egyszerű szénhidrátok, magas GI-vel rendelkező élelmiszerek

A magas glikémiás indexű, rostokban és tápanyagokban szegény gabonák és gabonafélékből készült pékáruk hormonális szempontból kedvezőtlen folyamatokat indíthatnak el.  Kapcsolódó bejegyzés:  A mióma feltételezett okai között található a rossz anyagcsere 

Ásványi anyag és vitaminhiány

A méh egészségét biztosító kulcsvitaminok, ezek egyike az E-vitamin, és antioxidánsok hiánya is hozzájárulhat a méhmióma kialakulásához.  Fontos hogy a tápanyagok jussanak el a méhet friss vérrel ellátó erekbe.  További info: Vitaminok, ásványi anyagok, nyomelemek a mióma panaszok csökkentésében, E-vitamin   Antioxidáns terápia   

Emésztési zavarok

Miómával sűrűn jár együtt hasi puffadás. A belső női nemi szervek közvetlen szomszédságában található tápanyagcsatorna falára lerakódott, pangó ételmaradványok belülről fejtenek ki kedvezőtlen hatást. Külföldi természetgyógyászati oldalak első helyen említik ezt az okot, gyógymódként pedig a beöntések variánsait nevezik meg.  További info: Hasi puffadás, bélrendszeri lerakódás mint a mióma kiváltó okai 

Gyenge májműködés

Sokan nem is gondolják, hogy a hormonegyensúlyt tekintve egyik kulcsfontosságú szervünk a máj.  A májban bomlanak le a hormonok és minden a szervezet számára szükségtelen anyag. További info:  Méhmióma kockázati tényező a túlterhelt máj és annak jelei 

Rendszeres gyógyszerszedés

A fájdalomcsillapítók rendszeres fogyasztása,  az öt évnél hosszabb ideig tartó fogamzásgátló tabletta, vagy  hormonkészítmények nőgyógyászati dagantokra hajlamosító hatásáról talán már Te is hallottál. Kapcsolódó bejegyzés: Fogamzásgátló tabletták és mióma megjelenésének összefüggései   Mióma, perimenopauza kezelése – szakértői interjú 

Mellékvese kimerülés

A mellékvese kimerülést mint a mióma okainak egyikét a stressz tényezőkkel összefüggésben kell említeni.  A krónikus stressz úgymond „zabálja a progeszteront” ezzel komoly hormonegyensúly problémához, ösztrogén dominanciához és mellékvese kimerüléshez vezethet, gyakran a méhben felbukkanó miómával együtt.

Örökletes tényezők

A szakirodalom a mióma okai között örökletes tényezőket is említ,  ezért ne zárjuk ki ezt a lehetőséget sem. Jómagam úgy gondolom a genetikai kódot életmód tényezők hozzák működésbe.  Egy hasonlattal élve a pisztoly  csak akkor dördül el, ha meghúzzák a ravaszt.  Talán a genetika is így működik. A betegséghez vezető dominók összeomlása külső hatásra indul el.

Csatlakozz a közösséghez!

További hasznos mióma, hormonális problémák természetes kezelése bejegyzéseket, hormonbarát, menzesz barát életmód tippeket a mioma.hu/ Tudásbázisban találsz. Kérdésed van? Csatlakozz a közösséghez!

37 hozzászólás
  1. Kata megjegyzése

    Kedves Gabi!
    A cickafarkfűvel kapcsolatban volna kérdésem. Sok helyen olvasom, hogy mióma esetén nem ajánlott fogyasztani, mert a mióma növekedését okozhatja. Maria Treben viszont azt írja a könyvében, hogy cickafarkfű ülőfürdőt kell alkalmazni, naponta, amíg a mióma el nem tűnik. Lehetséges, hogy teaként fogyasztva növelheti a miómát, fürdőként használva viszont zsugorítja?
    Köszönettel: Kata

    1. Cserháti Gabi megjegyzése

      Kedves Kata! Mária Treben a XX. század első felében alkotott és a fitoterápiában szinte mindenhol hivatkoznak rá. Azóta történtek újabb kutatások. Úgy tudom hogy a cickafark az ösztrogén hatás felé hajlik, ezért az ösztrogén dominancia kiváltotta miómánál teaként ma nem ajánlják. Más nőgyógyászati betegségeknél igen. Pl, fiatal, túl sovány hölgyek menstruációs ciklusának beállításánál segíthet. Magam is használtam a cickafark teát ellég sokáig és az a tapasztalatom, hogy a vízvisszatartást, hasi puffadást inkább fokozta. Közösségünkben tapasztalat, hogy a palástfű, pásztortáska, piros málnalevél, fahéj teák mióma, erős menzesz esetén hatásosabbak. A növények, gyógynövények, zöldségek, gyümölcsök hormonális hatásáról a kutatások ma is tartanak.

      1. Kata megjegyzése

        Kedves Gabi! Köszönöm szépen a választ! Üdvözlettel: Kata

  2. gyöngyi megjegyzése

    Sziasztok, holnap mondják meg a mióma műtétem melyik napra fog esni. Nem vagyok túl nyugodt. Sajnos most már a mióma (méhfalban) és a méhem is nagyon nagy. Mióma 90mm x 80mm, a méhem mint egy focilabda. Június van, hat hónapja kisebb megszakításokkal folyamatos a vérzésem. Most épp tíz napja nem, de fáj, görcsölök, puffadok és borzasztóan feszül a hasam. Méheltávolítás előtt állok.Kérlek mondjatok nyugató szavakat.

  3. Anett megjegyzése

    Sziasztok!Tudom, hogy nincs a mai napig pontos ismeret a mioma kialakulásának okáról, azaz csak összefüggéseket „gondolnak”, de mégis érdekelne , pl. bármelyik orvos, küldött bárkit további vizsgálatokra? Pl; hormonok ,vagy pajzsmirigy……vagy ételallergia ,vagy bármi egyéb, vagy javasolt bármit azon túl, hogy magát a miomát / méhet kivenni, figyelni? Illetve akinek miomája van, az tudja e esetleg magáról hogy van-e bármi más eü gondja? (Inzulinrez., pajzsmirigy, hormon, cukor, allergia) Köszi az infot.

    1. Nóra megjegyzése

      Emgem a fentiek kozul mindenre vizsgaltak.10 eve van miómám. Inzulinrezisztenciat sikerult kimutatni. Hashimotot is. De sztem utobbi csak a mióma utan lépett fel Hormonpanel tokeletes volt.

      1. Zsuzsa megjegyzése

        Tavasszal tudtam meg, hogy 2 miómám van,2-3 centisek.Teendő nincs,5cm-ig nem foglalkoznak vele. Aki változókorba kerül annak elvileg elsorvadhat. Ennyit mondott nekem az orvos. Okosabb nem lettem az infóitól.

        1. Gabi megjegyzése

          hát igen csak mire vége a változókornak meg ennek az egész rosszul létesdinek addigra vannak akik tönkre mennek pszichésen, anyagilag, kialakul más betegség. Két szakmám is van, és árufeltöltőként dolgozom, mert a rosszullétek miatt nem is mernék visszamenni felelősebb állásba. Volt, hogy eladóként pénztároztam, és jött az iszonyatos hasi görcs, fejfájás, de nem mertem szólni a fönöknek, nap végén nem is stimmelt a pénztárzárás. Amikor a fájdalmaim előjöttek elrontottam dolgokat. Végül felmondtam mert nem akartam, nagy bajba kerülni. Hála égnek a leltarjaim jók voltak. Csak egyre sűrűbben rosszul vagyok.

          1. Móni megjegyzése

            Nálam ugyanez. Nekem tavaly áprilisban találtak 3-at,4-et,aztán 6 miómát, mostmár tele vagyok. Mind pici. 10 cm-rel nagyobb már a méhem,mint kéne. Várjuk a klimaxot, vagy a teljes méheltávolítós műtétet. Már nem is vagyok havonta berendelve! Kontroll 1 év múlva lesz, vagy ha döntök a műtét mellett. Semmi más kivizsgálás nem volt. Természetesen magán nőgyógyászhoz járok, egy vagyonért.

          2. Cserháti Gabi megjegyzése

            Nagyon sajnálom azokat akik a mèhkivètelig eljutnak. Tulajdonképpen nekem sem mondott semmit az orvos,volt egy általános laborom ès ennyi. Tulajdonképpen több dolog egyszerre lehet hatasos a miómákra. Szerves magnèzium,kalcium,cink,nagy dózisú D vitamin, zöldtea, progi teák. stb. Plusz gyógygombák. Èn ezeket szedem most is, a „régi” tíz évvel ezelőtti közérzetemhez képest lényeges a változás. A hasam nem szúrkál, eltűnt a diszkomfort èrzès, nem puffadok. De általánosságban elmondható szerintem hogy a nők ezzel magukra vannak hagyva.

          3. Zita megjegyzése

            Én is próbálkozom. Nem is nő, sőt az első időben zsugorodott, csak most lett több. Nem adom fel. Nekem jó volt a cukor, fehérliszt, tejmentes diéta, de vírusos lettem, legyengültem. Használtam progeszteron krémet. Az is szuper, de sokszor elfelejtem. Nekem most semmi fájdalmam, problémám nincs. Azóta nem ömlik a mensim. Tüneteim inkább a hízás és a nagy hasam. Mióma előtt nem volt nagy hasam.

          4. Ilona megjegyzése

            10 ev utan 8 hete mutottek. Soha egyszersem mondta a dokim, h induljak el barmerre is. Pedig 80 kg vagyok, sok kudarcba fulladt fogyokura utan sem gondoltam azt, h talan mas is allhat a hatterben. Csak a diagnozist kovetoen kezdtem beleasni magam a temaba es itt meg a neten olvasgattam. Felhivtam az endokrin ambulanciat, h, szeretnek hormonpanelt vizsgaltatni. Nem akartak foglalkozni velem, mert milyen orvos kuldott, semmilyen, magam miatt szeretnek. Azt ugy nem lehet, mert csak indokolt esetben. Felsoroltam par tunetet, az nem eleg meg kulonben is beutalo!!! Csak amikor kozoltem, h egyebkent 1 het mulva kiveszik a mehemet egy rohadt nagy mioma miatt na akkor azt birta mondani a no a telefonba, h jaaa, hat lehet elobb kellett vna jelentkeznem. Igy tud adni idopontot, fél évre dec. 15. Gondoltam, köszi, sokra nem megyek vel. Az altatorvos, akivel a mutet elott konzultaltam, elmondta, nem is erti, miert nincs az éves kotelezo szuresek kozott a pajzsmirigy vizsgalata.

          5. Nagy Kati megjegyzése

            6 éve járok kontrollra és orvosokhoz a miómáim miatt, Négy különböző orvosnál voltam….egyszer sem és egyik sem még csak meg sem említette a holisztikus okokat, az inzulinrezisztenciát, az ösztrogéndominanciát, az életmódot, a hormonháztartást…semmit… csakis műtétről beszélt mindegyik, meg hogy „hát ez van, hajlamos vagyok rá, öröklött, nincs mit tenni. nekem ez nagy szívfájdalmam, hogy a modern nyugati orvoslásban nincs helye a más típusú megközelítésnek. sajnos most ki kell majd venni a méhem, mert már kényelmetlen, de én biztos vagyok benne, hogy azért tudtam 6 évig húzni extrém méretnövekedés nélkül, mert olvastam sokat a mióma okairól, figyeltem az étkezésre és az ösztrogénszintre, és igyekeztem lassítani a folyamatokat. (6 év alatt nőtt 4 cm-ről 8ra, ami sztem lassúnak számít, és a növekedés nagy része az utóbbi fél évben történt, amikor kicsit elengedtem magam, és nem figyeltem a diétára.) de senki nem fogja neked ezt elmondani, és beszélni a sport, az életmód, az étkezés fontosságáról ezzel kapcsolatban. nagyon szomorú, de így van. elküldenek, hogy vágják ki, és kész.

          6. Cserháti Gabi megjegyzése

            Csodálkozom magam is, hogy az egészségügyi panaszok közötti összefüggéseket nem keresi senki, pl. pajzsmirigy alulmüködés, elégtelen progeszteron, ösztrogéndominancia, amit endokinologus tudna kezelni, vagy IR. Tehát nem is az lenne a lényeg hogy holisztikus vagy természetgyógyászati szempontokat nézzenek,ami nem a hagyományos orvoslás része, és kétes az eredmény. Hanem az a meglepő , hogy addig se jutunk el, hogy hormonpanelra vagy pajzsmirigy viszgálatra küldjenek, hogy esetleg lássák azt, hogy a miómás nők hány százaléka küzd ezekkel, és van-e összefüggés a kialakulás és növekedés között.

          7. Kora megjegyzése

            Én 9 éve szenvedek a miómáktól.Az egész méhem tele van nagyokkal sok kicsivel. Az egyik a hólyagomat nyomja és vizeléskor fáj. 2004-ben már volt egy hasifeltárásos műtétem szintén Egy gyerekfejnagyságú mióma miatt. Én is kipróbáltam mindent de a rosszullétek állandóak sajnos. Többször jeleztem a nőgyógyásznak de csak a műtétet javasolja.Szerintem nem véletlen , hogy a nők így szenvednek a miómáktól, mert erre nem igazán fektetnek hangsúlyt az orvoslásban.Tavaly voltam hormonvizsgálaton. A progeszteron kevés, az össztrogénem nagyon sok. Pajzsmirigyet nem sikerült kivizsgáltatnom, mert 8 éve akárhányszor voltam vérvételen a TSH mindig jó pedig ultrahangon kimutatták mindkét lebenyem meg van nagyobbodva és olykor szur is ne beszélve arról, hogy már félve eszek mert 70 kg lettem és ízületi problémáim is vannak. Nyaki, gerinc artrithisz, deréksérv és még sok minden. Sajnos családon belül is van a genetikában még rák is arra is oda kell figyelnem.A másik fontos dolog ami nem mellékes a párkapcsolatom sem jó, ami nem segít hozzá a gyógyulásomhoz.Nem számíthatok a „páromra”, ha megműtenének. Gyógyteákat iszom, vitaminokat szedem, gyógyszereket mellőzöm.

  4. Anikó megjegyzése

    Sziasztok! Nem pont a csoport témájába vág a kérdésem, de Ti biztos tudtok segíteni. Tegnap este voltam Ács profnál, vetettem citológiát, csinált uh-t és megvizsgált rendesen a miómáim miatt.
    Azóta barnázós vérzésem van. Még soha nem voltam így, középidő után vagyok. Járt már valaki így egy kiadós vizsgálat citológia után? Mit tanácsoltok, mit tegyek most?

    1. Cserháti Gabi megjegyzése

      Szia! Ez normális, 1-2 nap alatt elmúlik.

      1. Niki megjegyzése

        Én rákszűrés közben is mindig vérzek. Betéttel megyek és utána is még napokig. Nekem azt mondták h normális csak szenzitiv a méhszáj.

        1. Lilla megjegyzése

          Ugyanez volt a legutóbbi rákszűrésen, nekem 2-3 napig tartott.

          1. Zsuzsa megjegyzése

            Szia! Nekem vizsgálat után 13 napig volt barna folyásom. Nyugi elmúlik, de kellemetlen.

  5. Ildikó megjegyzése

    Sziasztok! Tegnap voltam nőgyógyászanál, aki megállapította hogy 6 cm-es miómám van. Derült égből villámcsapásként ért a hír, hiszen a hasi puffadáson kívül nem érzek panaszt.
    Voltam hormonvizsgálaton. Szeretném megkérdezni, mivel lehet csökkenteni a magas ösztrogén szintet? Nálam az okoz panaszokat. A progeszteron rendben van.

    1. Kriszta megjegyzése

      Régebben írta valaki, hogy Indonalt szedett és az annyira működött neki, hogy eltűnt tőle a petefészekcisztája. Én most szedem 3. hónapja, de úgy tűnik, felszívódási problémák is vannak nálam, szóval nálam még nem használt, nem tudok nyilatkozni.Ez a termék neve. https://www.indonal.hu/

      1. Cserháti Gabi megjegyzése

        Szia Ildikó, ha szabad javasolni természetes módon csökkentsd az ösztrogén szintet. Minél kevesebb ösztrogén hatású vegyülettel érintkezz, tehát kerüld a vegyszereket, kerülendő a tartós gyógyszerfogyasztás,
        kerülendők a tartósító anyagos, félkész élelmiszerek, kerüld a csomagoló anyagokban hosszú időt eltöltő ételeket, biztosan próbálkoztál már de érdemes vegyszermentes háztartást, konyhát, kiskertet kialakítani. Ösztrogén kivezetésre nagyszerűek a keresztesvirágú élelmiszerek (brokkoli, karfiol, karalábé, édeskáposzta, kelkáposzta) hüvelyesek (bab, borsó, lencse-félék) gyökérzöldségek (sárgarépa, petrezselyem) a reggeli mustármag, utifűmaghéj és citromos langyos víz kúra. Kerüld az import, hosszú szállítási idővel rendelkező élelmiszereket. Tiszta élelmiszereket használj a konyhában. A mioma.hu/Tudásbázisban ösztrogén dominancia csökkentése kulcsszóra keresve további hasznos információkat találsz. https://mioma.hu/tudasbazis/

  6. Melinda megjegyzése

    Azt látom, egyre több nőnek van miómája!
    Azt mondják hormonzavar miatt. Az én dokim szerint húsevéstől van főleg azoknál akik gyakrabban esznek húst.
    Bár tudjuk a mai húsok tele vannak nyomva mindennel ez is kiválthatja.
    Kíváncsi lennék, van-e köztetek vegetáriánus? Mi a véleményed?
    Szerintetek is köze van a momanak a táplálkozáshoz?

    1. Lili megjegyzése

      Én alig eszem húst. Biztos hogy nem a húsevés okozza. Akkor inkább az élelmiszerekben lévő káros, hozzáadott anyagok.
      És persze mint minden betegségnek, a miómának is van lelki oka is. Úgy gondolom, hogy többtényezős a kialakulási ok, de mivel valóban egyre több a miómás nő én is biztos vagyok benne, hogy a mai „modern”táplálkozás hozzá járul. Gondolok itt a tartósító szerekre, állagjavítókra, ilyen olyan adalék és ízjavító, finomitó anyagokra.

    2. Lili megjegyzése

      alig eszem húst. Biztos hogy nem a húsevés okozza. Akkor inkább az élelmiszerekben lévő káros, hozzáadott anyagok.
      És persze mint minden betegségnek, a miómának is van lelki oka is.
      Úgy gondolom, hogy többtényezős a kialakulási ok, de mivel valóban egyre több a miómás nő én is biztos vagyok benne,
      hogy a mai „modern”táplálkozás hozzá járul.
      Gondolok itt a tartósító szerekre, állagjavítókra, ilyen olyan adalék és ízjavító, finomitó anyagokra.

      1. Marcsi megjegyzése

        Alig eszem húst. Anyukámnak is és a nagymamámnak is volt miomája. Anyukámnak rosszindulatúvá változott…

        1. Taimi megjegyzése

          Az okát pontosan nem ismerik, kialakulása mögött lehet genetika is (sajnos örökletes, így fontos lenne tudni, hogy a családban volt-e érintett), és még további sok tényezőtől is függ. A táplálkozásban a vörös hús csökkentését, a szója kerülést, sok friss zöldség és gyümölcs, tejtermék fogyasztását javasolják, de a D vitamin hiánya is okozhat problémát. Igazából régen is sokan szenvedtek a miómától, csak sokszor nem tudtak róla, mert egyrészt az ultrahang vizsgálat nem volt ilyen fejlett, másrészt nem mertek róla beszélni. Sajnos még ma is sokszor tabu, és sokan szégyellik a betegséget

    3. Melinda megjegyzése

      Igen én is így tudom a hús részebn oka a miómának. Régen elég rosszul táplálkoztam, sok édesség, keksz, felvágottak, tejtermékek, sajnos az én hibám nem figyeltem oda!

      1. Ági megjegyzése

        Én azt gondolom a mióma lelki eredetű. De én sok dokinál megfordultam de egyik sem mondta a husevést?! Ez nekem uj. Én sem eszem annyi húst,de vega nem vagyok.

    4. Anna megjegyzése

      Sziasztok! Én 15 éve vegetàriànus vagyok es a napokban diagnosztizàltak nàlam egy nagyobb mint 6 cm es miómàt.

    5. Névtelen hozzászóló megjegyzése

      Sziasztok! Nálam is pár hónapja diagnosztizáltak 3 cm-es miómát. 4 éve vegetáriánus, 2 éve vegán vagyok. Viszont elég sok tofut fogyasztottam, mert amellett, hogy jó fehérje forrás, nagyon szeretem is. Most azzal teljesen leálltam, mert azt olvastam, a szója nem tesz jót a miomának. Nálunk a családban a legtöbb nőnek volt /van, gondolom nálam a genetika is közrejátszott a kialakulásában.

  7. Anikó megjegyzése

    Kedves Gabi!

    Érdeklődöm, hogy a mióma diagnosztizálása után szükséges-e endokrinólógushoz is fordulni a hormonzavar pontos megállapítása érdekében vagy „elég” ha a nőgyógyász által előírt kezelést követem?
    Üdvözlettel Anikó

    1. Cserháti Gabi megjegyzése

      Szia Anikó!

      Attól függ, melyek a panaszaid? Ha az orvos által előírt kezelés a tüneteidet enyhíti, akkor nem kell hormonvizsgálat. Mindenesetre nem tudom milyen életmódot folytatsz, érdemes arra is figyelned. Pici tudatossággal, odafigyeléssel sok tünetet Te magad is enyhíthetsz.
      Gabi

  8. Név Baloghné Dósa Ilona megjegyzése

    Tisztelt Gabi !
    2hónapja azzal kerestem fel nőgyógyászomat ,hogy hetek óta alhasi fájdalmaim , görcseim vannak .
    Mivel túlsúlyos vagyok csak ultrahangos vizsgálattal tudott meg vizsgálni . Közölte van2 miómám és van egy
    hüvelyi polipom . Kérdeztem mi a teendőm hiszen meg ilyedtem . Válasza : Nem kell vele foglalkozni menjek vissza fél ,de inkább egy év múlva kontrolra . A hasi fájdalommal forduljak a körzeti orvoshoz az tudni fogja hova küldjön . A szülés után vagy terhesség alatt (22-éve) hormonzavart kaptam . Hiába mentem orvoshoz nem foglalkoztak velem . Sajnos most már társult egy közép fokú depresszió is hozzá . Tisztában vagyok vele ,hogy orvosi segítségre van szükségem. De hova és kihez forduljak ,hogy komolyan vegyék a panaszokat ? El kezdtem inni minden féle gyógyteát ,amit a Bükkös füves Gyuri bácsi tanácsolt ! A diófalevele jó a miómára . Azt iszom .Csökkentek a fájdalmaim ,de még sem vagyok igazán meg nyugodva .
    Ha esetleg tud nekem tanácsot adni azt nagyon meg köszönném !
    Tisztelettel Baloghné Dósa Ilona

Válasz Niki számára
Mégsem

Emailcíme mások számára nem látható

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás