Fontos tudnivalók babát tervező hölgyeknek

Mire számíts miómával ha babát terveztek?

0

Már meglévő miómával a teherbeesés esélye függ a mióma méretétől, méhen belüli elhelyezkedésétől, a hölgy életkorától, hormonális és egészségi állapotától. Meghiúsuló terhességnél sokszor nőgyógyászati problémákat feltételeznek, pedig a terméketlenség valódi oka anyagcserezavarral összefüggő hormonális probléma.
Hozzávetőlegesen a terméketlen hölgyek tíz százalékának van mióma a méhében, de csupán a hölgyek három százalékánál jelent egyértelmű okot a teherbeesés szempontjából.

Méret

Kis vagy közepes méretű mióma alacsonyabb kockázatot jelent a teherbeesés szempontjából, mint a nagy. Kicsinek számít a három centiméter alatti, közepes a 3-7 cm közötti, nagynak számít a nyolc centimétertől nagyobb mióma. Kicsi és közepes mióma mellett a hölgyek többsége viszonylag rövid idő alatt esik teherbe, a babát könnyen kihordják.

Életkor

Életkorral együtt emelkedik a terméketlenség esélye. A teherbeesés esélye negyven év felett mindössze tíz százalék.  Ha miómáról van szó, az előbbi állítás fordítva igaz. Míg a húsz éves korosztályban elenyésző a mióma betegek száma, addig negyven év felett már csaknem a hölgyek fele rendelkezik a jóindulatú daganattal.
Akinél hajlam mutatkozik miómára, fogjon bele mihamarabb a családtervezésbe, mert az életkor emelkedésével  a dupla kockázat miatt esélye csökken.

Mióma műtétek

A miómával rendelkező hölgyeknél, ha az összes teherbeesés feltételként ismert tényezővel nincs probléma, ott egyedül a mióma lehet a teherbeesés kizáró oka.  Feltételezések szerint ezeknél a nőknél a mióma elhelyezkedése révén torzítja a méh belső felszínét. Ez esetben célszerű belevágni a babavállalás előtti műtéti mióma eltávolításba. A méh regenerálódása körülbelül hat hónapot vesz igénybe. Ezt követően lehet próbálkozni.

Melyik a legkíméletesebb mióma eltávolító eljárás egy későbbi terhesség szempontjából?

Sokan hezitálnak a mióma laparoszópos eltávolítása, a hasi vágásos műtét illetve a mióma embolizáció között. Tervezett terhesség szempontjából a legkedvezőbb a laparoszkópos mióma eltávolítás. Ez a legkíméletesebb a hasi vágásos mióma eltávolítással illetve a mióma embolizációval szemben. Babát tervezők vegyék figyelembe azt a tényt, hogy méhartéria embolizáció során a méh vérellátása kárt szenvedhet.

Hogyan befolyásolja a mióma a teherbeesést?

Miómával a méh felszíne rugalmatlanná válik, a méh vérellátása romlik. Méhnyaki mióma akadályozza a spermiumok méhbe jutását, a méh falában található mióma bedomborítja a méh falát, ezzel nehezíti a megtermékenyített petesejt méhnyálkahártyába ágyazódását. Egy 2010-es tanulmány szerint a meglévő miómák egyharmada az első trimeszterben nő meg. Többségük mérete nem változik. A miómák a terhesség korai szakaszában (ritkán) vetéléshez vezethetnek. 12-14. hét után a vetélés kockázata csökken.

Freepik.com

Ha terhesség alatt keletkezik

„Új” miómával is gyakran találkozunk terhesség folyamán, hiszen megjelenése-a magas ösztrogénszinttel van összefüggésben. Az ösztrogénszint a terhesség első három hónapjában emelkedik leggyorsabban, ezért ebben az időszakban bukkannak fel leggyakrabban.

Halogatás

Ha már egy ideje sikertelenül próbálkoztok érdemes felkeresni egy termékenységi és hormonspecialistát.
A gyermekvállalás halogatása nagyobb kockázat a sikertelen teherbeesésre, mint maga a mióma. Harmincöt éves kor után a teherbeesés spontán módon nehezebb. Mióma mellett a hormonális eltérés kialakulásának esélye is emelkedik.
Jó hír, hogy a miómával kihordott terhességek nagy részében a kilenc hónap zavartalanul,  problémamentesen telik.

Virág terhessége

32 éves koromban 1,5 cm-es hátsó fali miómából terhesség alatt csecsemőfejnyi lett. Gondot nem okozott, simán szültem természetesen. Már a szülés utáni hat hetes kontrollra kisebbedett, később teljesen visszahúzódott az eredeti méretre.

Kamilla terhessége

Egy külső fali miómával ikerterhességet hordtam, ki. Terhességem alatt megnőtt a mióma, de terhesség után visszacsökkent a mérete.

Kapcsolódó bejegyzések:

Terhesség miómával: a lehetséges komplikációktól a szülésig    13 mióma, adenomiózis információ Professzor Dr. Ács Nándor a Semmelweis Egyetem Szülészeti Nőgyógyászati Klinika igazgatójától 

Méhmióma tíz pontban   Termékenységfokozó fagyöngy hatása  Ligetszépe olaj a hormonegyensúlyért 

Kapcsolódó termék: Mioma Organic Life 3.0 életmódprogram 250 gyógyító hormonbarát receptet tartalmazó Hormondiéta   

Forrás:

Mióma terhesség alatt és teherbeesés során: amit tudni kell

https://www.brendon.hu/a-beagyazodas-jelei-es-az-ideje-blog-x-66

Myom: Schwangerschaft trotz gutartigem Gebärmuttertumors?

https://www.albertinen.de/gesundheit-medizin/albertinen-krankenhaus/kliniken-zentren-

institute/gynaekologie/ihre-behandlung/interdisziplinaeres-myomzentrum/myome-kinderwunsch/

https://www.albertinen.de/

https://babafalva.hu/mioma-es-terhesseg/ 

https://www.nhs.uk/conditions/infertility/causes/ 

https://www.mayoclinic.org/diseases-conditions/female-infertility/symptoms-causes/syc-20354308

https://www.mayoclinic.org/diseases-conditions/pregnancy-loss-miscarriage/symptoms-causes/syc-20354298   

 

 

Írjon választ!

Emailcíme mások számára nem látható

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás