Visszahúzódik-e a mióma a változókorral?

6

Ötven pluszos hölgyek gyakran szembesülnek óriásnak számító labda méretű miómával. Ebben az esetben a betegek rendszerint több orvostól kérnek szakvéleményt.

Kapcsolódó bejegyzés:  Egy eset, eltérő diagnózisok, ezért kérj másodvéleményt   

Hogy látják a szakemberek?

Az egyik orvos méheltávolítást javasol, a másik orvos azt tanácsolja várják meg a klimaxot, hiszen azután úgyis visszahúzódik. Legtöbb hölgy ódzkodik a méheltávolítástól, méhétől nem szeretne megválni, inkább kivár.

Mi a hölgyek tapasztalata?

Ma már egyre többször halljuk hogy a klimax után nem feltétlenül húzódik vissza a mióma. Hölgyek 10-15 évet is kivárnak miómával, klimax után eltelik 3-5-7 év. Azt várják, hogy majd csak összezsugorodik. Előfordul hogy összezsugorodik és előfordul hogy nem. Hatvan felé közeledve is marad a mióma akkora amekkora korábban volt, több esetben csecsemőfej nagyságú. Előfordul hogy hasi hízásnak tűnik a betegség, holott „csak” a mióma növekedik szépen lassan de biztosan. Klimax után menstruációs fájdalmat, erős menstruációt nem okoz, de növekedni növekedhet. Egy megoldás van, a rendszeres orvosi kontroll és a mióma növekedésének vagy zsugorodásának figyelemmel kísérése.

Fotó: Freepik.com

„Szunnyadó” mióma

Klimax után nem zsugorodó miómát a szakemberek „szunnyadó” vagy „alvó” miómának hívják. Ha a nőgyógyászati ellenőrzések bebizonyítják hogy a mióma nő,  műtét válik szükségessé.

Mitől függ hogy a mióma klimax után visszahúzódik, a mérete nem változik, illetve növekszik?

Mivel tudományos magyarázatot nem találtam, feltételezésekre hagyatkozom. Szerintem változókor után az ösztrogén dominancia ugyanúgy fennállhat mint korábban. Véleményem szerint ettől függ a növekedés vagy visszahúzódás. Egy biztos az életmód-változtatás használ. Az ösztrogén hatású vegyületek kerülése, a felesleges ösztrogén kivezetése a szervezetből, progeszteron hatású gyógyteák, az egyszerű, gyors felszívódású szénhidrátok, cukor és az üres kalóriák kerülése használhatnak. A tiltólistás élelmiszerek inzulin kiáramlást előidőző hatására a mióma hirtelen növekedésnek indulhat.

Íme a mióma eltávolítás lehetőségei

Ha a mióma zavaró, panaszt okoz,  például hat hónapos terhes hasad van a mióma miatt, vágj bele a mióma kezelések valamelyikébe.  Melyek a legfontosabb szakorvosi kezelési módok a gyógyszeres és méhen belüli spirál felhelyezésen kívül?  Katt a linkre és ismerd meg jobban az eljárásokat.

Mióma laparoszkópos eltávolítása

Mióma hiszteroszkópos eltávolítása

Mióma lézeres eltávolítása (csak külföldön)

Méhartéria (mióma) embolizáció  (Hasi vágással, felnyitással nem járó invazív eljárás, ami fél év alatt csökkenti a mióma mértetét illetve elhalnak tőle a miómák)

Rádiófrekvenciás mióma kezelés hasi seb és altatás nélkül (5 cm-es miómáig)

Forrás:

mioma.hu közösség 

6 hozzászólás
  1. . megjegyzése

    Sziasztok,egy fontos kérdés merült fel bennem, a már egy ideje növekvő miómával kapcsolatban.Létezik olyan hölgy az oldalon, akinek a Mirena és/ vagy a változókor megoldotta a mióma problémáját, vagyis felszívódott, lebomlott, eltűnt, vagy bármi más, és nem újult ki.

    1. . megjegyzése

      Én legalább hét évig küzdöttem a mióma okozta bő, darabos vérzéssel, következményes vérszegénységgel. Kétszer ajánlották fel a méhkivételt, amit sokáig nem szerettem volna. Ez év májusában a nem szűnő vérzés miatt volt egy abrasiom. A szövettan változó kornak megfelelő képet irt le, ezért a Ryeqo mioma elleni gyógyszert írta fel az orvosom. A vérzés teljesen elmaradt , az életminőség ezzel javult. Azonban augusztusban erős hasi fájdalom jelentkezett, kiderült hogy bal oldali petefészek cystam is van. Egy hónappal ezelőtt ezért megoperálták, a két petefészek maradt meg.Bár hasi műtét történt , de sajnálom, hogy hamarabb nem szántam rá magam. 51 éves vagyok de kitudja meddig várhattam volna a menopauzát. Hormont pedig nem szerettem volna sokáig szedni. A gyógyszer úgy tudom hasonló elven működik mint a Mirena spirál.

      1. Cili megjegyzése

        Nekem a Ryeqo nem vált be,ahogy elkezdtem szedni folyamatos bő vérzést okozott,néha darabosat,ami előtte sosem volt.Doktor el se akarta hinni.

        1. Viki megjegyzése

          Nekem a mióma a Mirena mellett alakult ki (1,5 évvel a felhelyezése után), pár hónap alatt teniszlabda nagyságúra nőtt: óriási vérzéseket okozva. A végeredmény: nyáron eltávolították a méhemet..

          1. Anikó megjegyzése

            Nekem azt mondta a doki, hogy külfali miómám van és a menopausánál majd fel fog szívódni. Gondolom ez nagyban attól függ, hogy milyen típusú. Nekem egyébként semmilyen tünetet nem okoz.

          2. zsuzsa megjegyzése

            Van olyan ismerősöm, aki menopauzáig küzdött erős vérzéssel és görcsökkel, vérszegénységgel, abból következően pedig állandó éhséggel és súlygyarapodással. Tíz évet csinált így végig, majd elmondása szerint a menopauzával mintha „elvágták volna” mindezt. A leletei szerint a mióma teljesen felszívódott. Ő most 58 körüli, a miómája szülés után alakult ki, így az orvos akkoriban, tízen évvel ezelőtt, nem javasolt műtétet.

Írjon választ!

Emailcíme mások számára nem látható

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás