Mikor indokolt a méheltávolítás?
Szükséges-e a méh családalapítás után?
A méh a nőiség szimbóluma, ezért nem csoda ha hölgyek ezrei még a méheltávolítás gondolatától is irtóznak. Lelkileg mélyen traumatizáló hatása miatt érdemes több oldalról megvizsgálni a méheltávolítás indokait.
Mikor indokolt a méheltávolítás?
A méheltávolítás igazán az életminőséget igencsak romboló mióma, adenomiózis panaszok, súlyos vérszegénység esétén indokolt. Gondolok itt a szervmegtartó műtéten több alkalommal átesett, de kiújuló miómára. Öt-tíz évig visszatérő panaszok veszélyeztetik a munkavégzést és párkapcsolatot. Kapcsolódó bejegyzés: Évekig szenvedünk, ezt jelenti a diagnosztikai késés
A hölgyek méhük iránti érzelmeit megkérdőjelező kijelentéssel is találkoztam, amikor a méheltávolítást „ebédszüneti sétához” hasonlították, bagatellizálták. Szerintem a kijelentés nőtársaimra nézve sértő és döbbenetes. A méheltávolításnak ugyanis számos negatív hatása lehet. Egészségünkre gyakorolt következményei katasztrófálisak lehetnek (korai változókor, szívinfarktus), nem beszélve a hivatalosan hat hétnek kommunikált jóval hosszabb, kilenc hónaptól egy évig tartó gyógyulási időre.
A méh felesleges?
Dr. Barbara Ehret Wagener Németországban élő szülész-nőgyógyász doktornő évtizedek óta a méheltávolító műtétek számának csökkenését szeretné elérni. Szerinte a méheltávolítást életminőségjavító rutinműtétnek állítják be, ami szerinte sokkal inkább súlyos testi sértésnek minősülő beavatkozás. Ehret-Wagner doktornő a hagyományos nőgyógyászatot kritikus szemmel vizsgáló egészségügyi szervezet alapítója.
Felvilágosító tevékenységének köszönhetően a méheltávolítások száma Németországban csökkent. A Német Nőgyógyászok Szakmai Szövetségének Tudományos Konferenciáján Berlinben (2005) a „bátor oroszlán” elismerő címet nyerte el. http://www.aerztinnenbund.de/Mutige-L-win-des-Jahres-2005-ist-Dr-med.545.0.2.html)
Az endoszkópos, laparoszkópos eljárások (kulcslyuk sebészet) térhódítása ellenére a családalapításon átesett hölgyeknél még mindig indokolatlanul sok esetben végezték el a „felesleges szerv” eltávolítását.
Igazi indok
Az összes méheltávolítás kilencven százalékát még 15 évvel ezelőtt jóindulatú méhizom daganat mióma, endometrium betegségek, adenomiózis miatt végezték. A méh és vele együtt a fő hormontermelő szerv a petefészkek eltávolítása csupán rosszindulatúság vagy más módon nem megszüntethető extrém erős menstruáció esetén indokolt – nyilatkozta a doktornő. Németországban évente 140.000 teljes méheltávolítás történik, ami összesen 212 millió Euro költséggel.
Méheltávolítás számokban
Más európai országokban visszafogottabbak a számok. Az Egyesült Királyságban csupán 37.000 méheltávolító műtétet végeznek évente, ami a népesség számához viszonyítva egy harmaddal kevesebb mint Németországban. Franciaországban a műtétek egy része csupán részleges méheltávolítás. Nagy-Britanniában érvényben van egy méheltávolításokra vonatkozó rendelet, mely szerint a miómával rendelkező nőket fel kell világosítani méheltávolítás előtt a mióma kezelés alternatív lehetőségeiről. Sajnos Németországban nincs érvényben ilyen rendelet. Szerintem még itthon sem.
Egy év- kilenc hónap teljes felépülési idő
Sajnos még mindig sokan tapasztalják, hogy a méheltávolítás korán sem ebédszüneti sétához hasonlítható beavatkozás. Mióma műtét:Gyógyítás vagy testi sértés I. Állítják, hogy a gyógyulás csupán néhány hét. Ezzel szemben a teljes gyógyulás akár 9-12 hónapot is igénybe vehet. Gyakori a visszatérő akut fájdalom, gyakoriak a hólyag és bélproblémák, szövődményként inkontinencia, székrekedés, puffadás, hüvelyi folyás, hüvelyszárazság léphet fel. Még a „szelídnek” nevezett kulcslyuk sebészet is több izomréteget érint. Kívülről apró sebnek látszó hasi nyílás valójában mély lándzsaszúrás.
Termel a méh hormonokat?
A méh állítólag nem termel hormonokat, eltávolítása a petefészkek vérellátásának csökkenése miatt mégis hormonális eltérésekhez, korábban bekövetkező változókorhoz vezethet. Hogyan biztosítható a petefészkek vérellátása?
Petefészkek öregedésének lassítása, változókor késleltetése
Professzor Dr. Ács Nándor igazgató úr (Semmelweis Egyetem) érvei a kismedencei torna mellett:
- kismedencei szervek közötti vérkeringést serkenti
- vérkeringés-serkentés segítségével a petefészkek öregedése lassítható, a “változókor” későbbre tolható
- hormonális eltérések kiegyenlítésére lehetőséget biztosít
- kismedencei tornával a vérzészavar kezelhető, az erős menstruáció csillapítható
- kismedencei torna segítségével a mióma panaszok enyhülhetnek (a mióma viszont nem tűnik el)
- kismedencei tornával a trombózis és az arra való hajlam is csökkenthető
Petefészkek vérkeringését serkentő 27 perces kismedencei Női Egészségtorna. Rendeld meg most!
Agyvérzés, szívinkfartus
A méheltávolítás lelki traumával járhat. A hangulatingadozástól kezdve a nőiség jelképének gyásza felett érzett szomorúságon át a depresszióig, gyakran jelentkező lelki panaszok. Svédországban és az USA-ban végzett kutatások szerint a méheltávolítások hosszú távon jelentkező negatív hatását nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az ötven éves kor előtti méh és petefészek eltávolításnál negyven százalékkal emelkedhet az agyvérzés, szív és keringési rendellenességek esélye. Ha a méheltávolítás a petefészkek eltávolítása nélkül történik, a valószínűség további 20 %-kal emelkedik.
Korábbi kapcsolódó bejegyzések:
Méhmegtartó mióma műtét Hogyan készülj a mióma eltávolító műtétre? Mióma embolizáció méheltávolítás helyett A miómák elhelyezkedése Egy sikeres méheltávolító mióma műtét Egy rejtélyes betegség: Adenomiózis
Forrás:
13 mióma, adenomiózis információ a SOTE Klinika igazgatójától
http://www.aerztinnenbund.de/Mutige-L-win-des-Jahres-2005-ist-Dr-med.545.0.2.html
http://www.swr.de/-/id=7874136/property=download/nid=1046894/1yjv3j0/odysso110407.pdf
https://www.stadt-bad-salzuflen.de/
https://de.wikipedia.org/wiki/Deutsche_Gesellschaft_f%C3%BCr_Gyn%C3%A4kologie_und_Geburtshilfe
https://gynmuenster.de/operationen2.php
https://www.kantonsspitalbaden.ch/Fachbereiche/Gynaekologie/Gebaermutterentfernung/index.html
https://hu.wikipedia.org/wiki/Petef%C3%A9szek
Donáth Tibor: Anatómiai nevek (Medicina Kiadó 2005) (a katalógusokban formailag hibás ISBN-nel szerepel) ISBN 963-243-178-7, helyes ISBN 963-242-178-7
Henry Gray: Anatomy of the Human Body (Bartleby.com; Great Books Online)
Lampé László: Szülészet-nőgyógyászat (Medicina kiadó Budapest 1987) ISBN 963-241-588-4
Szentágothai János – Réthelyi Miklós: Funkcionális anatómia (Medicina Kiadó 1989) ISBN 963-241-789-5.)
Eldra P. Solomon – Richard R. Schmidt – Peter J. Adragna : Human Anatomy & Physiology Ed. 2nd 1990 (Sunders College Publishing,
Sziasztok! Most volt mióma miatt méheltávolításom. Már öt éve szenvedtem erős vérzéssel.Mivel külföldön élek, és stresszes az életem, nem halogathattam tovább. A kérdésem az lenne, hogy hamarosan kiveszik a katètert meg a drancsövet. Mennyire fog fájni?
Csak katéterem volt, de nem fájt szerencsére. Neked minek a draincső?
Úgyis adnak fájdalomcsillapítót, nem fogod megérezni. Nekem nagyon fájt, de nyilván túléltem:)))))
A katétert észre sem vettem, de a draint már igen. Nagy megkönnyebbülés volt, mikor kiszedték. Csupán egy pillanat volt az egész.
Nekem sokkal fájdalmasabb volt, míg bent volt a draincső.
Ez jó kérdés, nekem is jól jöttek volna a válaszok időben. Én egy éve lettem túl az egészen. Pillanatok alatt kihúzták! Borzalmasan félek az ilyenektől de nyugalom, mire szólítanak kint van.
Ne parázz rá. Lazíts. Ez a legrosszabb ha rágörcsölsz. Vegyél nagy levegőt elötte. Amikor húzzák, akkor folyamatosan fújd ki a levegőt lassan. Egy másodperc az egész.
A katétert nem éreztem. A drain eltávolítása minden kórházban más. Nekem jóval tovább volt bent mint általában másoknak négy napig, mivel pont beleesett a hétvége és az orvosom akarta kiszedni. A vékony csövet meg se éreztem. De mikor a vastagot húzta, olyan volt mintha az egész oldalamat akarta volna belülről kirántani. Nem fájt de horror érzés volt. Nem szabadna ennyi ideig bent hagyni. Gondolom beszívta a hájat és húzta. De ez egyedi eset, az összes többi nő az osztályon meg sem érezte.
Tegnap megléptem amit eddig nem mertem. Júliustól járom az orvosokat, hét centis miómám van, erős vérzéssel, hányinger-szerű fájdalommal. Három orvosnál voltam. Végül döntöttem. Decemberben méheltávolításom lesz. Laparoszkóppal csinálják. Sajnos sok kérdésemre nem kaptam választ a rendelőben, olyan gáz az időhiány és az állandó sürgetés. Aki már átesett rajta, kérem adjon tanácsot.
Mekkora fájdalommal járnak a műtétet követő órák és napok? Aki szült, a szüléshez képest milyen a fájdalom? Melyek lehetnek a kellemetlen mellékhatások méheltávolítást követően?
Szerintem ha nem vágnak, laparoszkóppal, néhány lyukon át műtenek fele annyira sem fáj, mint a császár!
Szia, laparoszkópiás műtéttel volt méhtest eltávolításom. Kedden műtöttek, szerdán este már fájdalomcsillapítót sem kértem. Az őrzőből szombaton lehetett saját lábon az osztályra átsétálni. Csütörtökön jöttem haza. Azóta jól vagyok. Három hétig voltam otthon, azóta dolgozom. Kitartás!
Egy ismerőst nemrég műtötték, a következőt válaszolta, nem kertelt. Három napig a falat levakarta annyira fájt. Őt vágták. Van aki azt mondja jobb a vágás mert a hasban mindent jobban látnak. Sajnos nálam ugyanez volt. De egyénenként változó. Végül a műtétet nem bántam meg, fél év alatt minden rendeződött. Légy optimista!
Engem szeptemberben műtöttek laparral. Méh, méhnyak ment. Nekem minimális kellemetlenség volt, fájdalom szinte semmi. Már el is felejtettem az egészet. Menzesz nincs. Örülök hogy rászántam magam.
Engem nyáron műtöttek. Sikerült laparoszkóppal. Öt miómát távolítottak el (kettőről tudtam), végül kivették a méhemet, mert nem tudták magában a miómát kihámozni, rossz helyen feküdt.Másnap erősebb volt a fájdalom, de nem kibírhatatlan. A császárhoz hasonló. Másnap már ettem. A gázok távoznak folyamatosan, de nem vészes. Tíz éve már volt egy laparoszkópos mióma műtétem. Akkor egy mióma volt, puffadtabb voltam a műtét után. Most szinte semmi puffadás. Különös, nem. Ennyit fejlődött a technika? A gázok és az altatás viszont megviselt. Egy hétig kínlódtam, utána napról napra jobban lettem.
Sziasztok! Hát ma lett végleges, eddig küzdöttem ellene, de sajnos nem lehet tovább várni, el kell távolítani a méhemet egy többgöbös 8 centis mióma miatt. Látom, hogy van sok cikk, meg tapasztalat ezzel kapcsoltban, mindent el fogok olvasni, de most inkább lelkileg érint meg a dolog. Okozott ez valakinek lelki megborulást? Hogy a nőiségem, a testem egy darabja odalesz? hogy nőnek tekintem-e magam majd ezután is? olyan érzésem van, mintha ezzel végleg elindulnék az öregedés és leépülés útján…pedig csak 42 éves vagyok. a fejemben még 30 se..nektek milyen volt ezzel az érzéssel megküzdeni?
Szia Erika, szerintem ez személyiségfüggő ki hogy éli meg. Van négy nőtípus, itt olvashatsz róla: https://mioma.hu/a-meh-elvesztese/ A döntésig eljutni és maga a műtét az a nehéz. Nekem Chrobak műtétem (részleges méheltávolítás adenomiózis miatt, a méh beteg részét csonkolták) volt. Fél év-egy év amíg feldolgozza az ember az nehéz, azután már könnyebb és kezded látni a pozitív oldalát is. Pl. nincs több vérzés, nincs vérszegénység, nincs puffadás, rosszullétek, otthongubbasztás. Olyan ez a méhkivétel utáni trauma mint minden más veszteség. Fel kell dolgozni, ki kell beszélni, idő kell hozzá. Néhány év elteltével pedig el is felejted az egészet. Az öregedés nem ettől, lesz, hanem ha az ember elhagyja magát. Tehát fel a fejjel és adj időt magadnak.
32èves vagyok,van egy 3éves kisfiam (szóval a mèhem jó szolgàlatot tett) ès volt egy 13cm es miómàm…Mèhmegtartással műtöttek…az utolsó pillanatig mondtam,hogy nem akarok már gyereket nincs szüksègem rà,ha úgy làtja jobbnak mehet. egy orvos sem akarta kivenni, mert mèg fiatal vagyok,de èn egy percig sem bântam volna annak tudatàban,hogy ilyesmin nem kell újra keresztül mennem!az egèszsègem sokkal többet szâmít…szerintem nem ettől nő egy NŐ,nem múlik ezen semmi ês szerintem sok minden jobb lesz :)kitartást kívànok!
42 éves leszek hamarosan,nincs gyerekem,màrciusban kivették a méhemet egy hatalmas miómàval együtt.Én nagyon örülök,hogy túl vagyok rajta!!Nincs vérzés,fàjdalom,rettegés,hogy mikor kezdek el újra vérezni,illetve a vàrakozàs,hogy mikor múlik el a vérzés.Nem érzem magam kevésbé nönek,söt
Nekem még nem vették ki,de a mióma elhelyezkedése miatt csak az lesz a járható út.Semmi gondom nem volt ennek a gondolatnak az elfogadásával,igyekszem azt az oldalát nézni,hogy nem lesz havilavi és az azzal járó rengeteg rossz dolog, fizikai és mentális rosszullét és baromi sok kiadás és nem kell majd többé a fogamzásgátlással sem foglalkozni.
Igen, én 41 voltam, nem terveztem gyereket, de amikor ezt közölték (honvéd), hogy ki kell venni a méhem, én 3 napig sírtam… magamon is meglepődtem… végül elmentem privát orvoshoz, és most van egy egészséges méhem. De valahogy én is úgy éreztem, hogy pszichésen nem tudom feldolgozni, hogy kivegyék a méhem, pedig nem vagyok ilyen ősasszony típus..
Sziasztok.nekem most spirálom van fent3 hónapja lassan. és cisztám is van.eddig semmi baj nem volt pár napja pecsételek és fájok.és ma tettem fel magamnak a kérdést.kell ez nekem szenvedjek és a gyerekemtöl veszem el ezt az idött.hát nem .arra jutottam hogy jövöhóba kell vissza menni a dokihoz és azt mondom vegye ki.élni akarok és a gyerekemmel törődni.de félek a műtét utáni lábadozástol.és a testem hogy fogja ezt bírni .
12 éve távolították el. Persze, hogy emlékszem a félelmeimre és a kétségeimre … de az életem és a szeretteim sokkal fontosabbak voltak a belső kis ördögnél. A műtét után visszakaptam az egészséges, csupa élet énemet. Csak a legjobbakat tudom azóta mondani és neked is jó egészséget , bátor, tudatos életet kívánok hozzá. Nehéz előtte elhinni, hogy utána minden jobb, de úgy lesz.
minden mutet utan nagy a trombozis veszely! A meh mutetek utan kulonosen… nekem ezert nem mutik a miomamat, mert trombozis hajlamom van es sajnos volt is mar trombozisom
Nem fogod megbánni! Nekem tavaly októberben volt méheltávolitó műtétem, 8 evig szedvedtem…..sulyos vashiányom volt stb….. ma adtam már plazmát teljesen egészséges vagyok jövök-megyek edzek dolgozom stb….
Én annyira örültem neki, hogy egy gonddal, felesleges szervvel kevesebb, szavak nimcsenek rá! Mint a vakbél, ki vele! Ettôl nem lettem kevésbé nô, csak sokkal-sokkal felszabadultabb.
nekem a műtétig vezető út volt nagyon nehéz, mert nem szültem, és azt nehéz volt elengedni. Viszont a vérzéseket, a fájdalmat, a kínlódást, a vérszegénységből eredő gyengeséget, a szorongást, na, azt nagyon könnyű volt. Én nagyon szerettem volna mindig gyereket, csak sajnos kicsit sokáig vártam vele, meg más körülmények miatt sem jött össze. Végül ez is megoldódott, lett egy örökbefogadott kislányom, és őt nevelni sokkal könnyebb egészségesen, mint kivérezve mondjuk ami az öregedést illeti, hát az valóban nem kímél, de ez nem a méhem hiánya, hanem a gyerek miatt van.
Még egy gondolat, a nőieség nem azon múlik, h a méhed meg van-e vagy sem, a nőiesség sokkal inkább a belsőn, kisugárzáson, magabiztosságon, személyiségen műlik. A mehkivetel egy nehez, súlyos topic,
de sok hölgynek könnyebséget ad, a feldolgozás ideje után.
Mióta kivették a méhem ami már megkeserítette az életem, jobban érzem magam a bőrömben és ez kifelé is látszik, azzal, h nem lehet már több gyerekem, letettem egy hatalmas elvárást, felelősséget, igazából szabadságot kaptam.
Sziasztok, februar 14-é n volt a mióma mutetem, az egyik petefeszek maradt meg, a másik ment.
Ma papir forma szerint kellett kezdodni a menszeszemnek. Es erzem es hogy gorcsol bent valami es rozsa szinu valadek volt egyszer pisiles utan. Csutortokon megyek vissza varatszedesre , de addig is szeretnek kerdezni toletek volt e hasonlo tapasztalat valakinek, es ez normalis e?
Szerintem ez teljesen ok, még nagyon friss a műtéted, a rózsaszínű váladék sebváladék. Részleges méheltávolítás után, attól függően hogy a méhnyakban maradt-e vissza méhnyálkahártya jelzés értékű maszatolós menzesz előfordulhat.
Nekem chrobak műtétem volt 1 éve, és a menstruáció idején mindig van minimális pecsételő „vérzés”.
A méheltávolítás kihat a szexuális életre?
Mik a tapasztalatok? Köszönöm
Állítólag szexuális vonatkozásában nagy különbség van teljes és részleges (méhnyak marad) méheltávolításnál. Részleges méheltávolításnál a méhnyak és petefészkek megmaradnak. A méhnyak biztosítja a környező szerveket rögzítő szalagok közötti folytonosságot. A méh-ideg fonat nem sérül, nem csökken a szexuális élvezet. Ellenben teljes méheltávolításnál a méh-ideg fonat sérülhet, ami a hüvelyi orgazmus érzést gyengítheti. Az orgazmusok gyakorisága csökkenhet. A méhnyak körüli szövetek átvágása idegdúcok sérüléséhez vezethet, ritkán de károsodhat a hólyag és a végbél. A hólyag és végbél érzékenyebbé válhat, ami gyakoribb vizelet és székletürítési ingerhez vezet.
A hüvely hossza 12 százalékkal csökkenhet. A méhnyaknyák fokozza a hüvely síkosságát, hiányában a hüvely szárazabb, a közösülés fájdalmas. https://mioma.hu/meheltavolitasteljes-vagy-reszleges/
Sziasztok! Két nagy mióma miatt méheltávolításom volt. Méheltávolítás után egyszer valamikor az intenzívebb, megerőltetőbb testmozgáshoz is vissza lehet térni vagy azt már örökre el kell felejteni? Mik a tapasztalatok?
Nekem két és fél hónapja volt ugyanez. Egyéni szerintem. Mindenki máskèppen regenerálódik.
en 46 eves vagyok es négy hete volt a 3. hasi mutetem es 3. hasfelvagasom. eleget mozgok alapallapotban. most ket négy hét telt el es meg csak a hazban setalok ki se mentem a hazbol. szoval en tuti betartom a hat hetet a konnyu jogahoz is, es a kismedencei torna kezdéshez. futast sajnos mindig utaltam. nordic walking nalam a nyero. de mindenki maga erzi ezt, nekem most igy esik jol, egyik mutetemet sem pihentem ki korabban, most megadom magamnak a pihenest, ezt igenylem. siman lehet hogy Te mashogy igenyled.
Mondjuk a laparosztkopos mióma eltávolítéás mas mint a méheltávolítás. 12 éve 2 hettel a műtet utan mar kemény kerti munkat vegeztem. meg is szivtam, nem figyeltem oda….jott egy ujabb hasi mutet. semmit nem pihentem a korhazbol mentem vissza dolgozni egyből, akkor irodaban dolgoztam es hat nyar volt. most mar jobban figyelek.
Sziasztok, augusztusban történt, most három hónappal vagyok Chrobak műtét után. Nincs méhtestem, a méhnyak maradt. Döbbentem taoasztalom, hogy megjött a menzeszem három napja. Ma voltam a nőgyógyásznál. Azt állítja minden rendben. A méhnyálkahártyából benn maradt valamennyi és ez okozza a vérzést. A vérzés kevesebb egy normál menstruációhoz képest, de darabos és sötét színű (miómás). Próbálom felfogni, hogy mi történik velem… Múlt hónapban nem volt menstráucióm és tényleg nagyon örültem, most értetlenül állok a dolog előtt. Én úgy tudtam eddig Chrobak műtét után teljesen megszűnik a vérzés. Ha tudna valaki tanácsot adni, mi a teendő ebben az esetben, nagyon megköszönöm.
Nekem valahogy úgy mondta az egyik doki, mikor erről volt szó, hogy ugrik a méhem, és csak a méhnyak marad, hogy ha leégetik – lehet rosszul írom-, és igazából azt sem tudom hogy mit égetnek le, akkor nem lesz vérzés. Szóval, nekem mintha úgy tálalta volna az orvosom, hogy ez választható dolog. Mármint legyen utána menzes vagy ne legyen. Én ennyit tudok. Jobbulást kívánok neked.
Sziasztok, valaki, aki nálam jobban informált, hátha tudja a választ csupán kíváncsi vagyok kivették a méhem, a petevezetőket, de a méhnyak és a petefészkek maradtak. Hogy lehet ez technikailag hiszen a petefészek feljebb van. Akkor most hova csatlakozik be? Nem tudom elképzelni. Másik kérdésem, hogy három hete még mindig vérezgetek, nem vészes pecsételő (a műtét 4hete volt). Akinek ilyen műtéte volt, volt vérzés? És ha igen meddig normális ez? Kímélem magam, betartok mindent.
Szia, szerintem ez a hónap kérdése. Van egy ábrám erről, amiben a petefészek, a méhnyak lóg a semmiben. (nézd meg a csoportban)A következő professzori interjúban felteszem a kérdést. Nekem is ilyen volt, csupán néhány napig véreztem, keveset. Fel tudod hívni az orvosodat?
Én se tudom pontosan, meg elképzelni is nehéz, de azért a szervek nem csak úgy lógnak a semmiben, hártya, meg szalagok, meg izom van körülöttük, egymás között… ha csak a méh tartaná a petefészkeket, akkor eleve hogy áll meg ott „magasan”, és nem lóg két oldalt. Valahogy így lehet szerintem.
Üdv!
Nekem két éve vették ki a méhemet (méhszájjal együtt) 2 kg-os mióma miatt (nem hiszed el, de 55 kg voltam, és szinte semmi sem látszott belőle). Du. fél 4-kor toltak ki a műtőből. Semmim sem fájt (legalábbis a korábbiakhoz képest semmi említésre méltót nem éreztem. Másnap hajnalban már megpróbáltam felkelni egyedül. Nehezen, de ment. Annál is inkább, mert a nővérnek megígértem…:) Jutalomból még reggel megszabadított a katétertől. Már aznap többször sétáltam, s így tettem a további napokban is. Otthon sem hagytam el magamat. Naponta lejártam a boltba (megküzdve a k… nehéz ajtókkal) reggel, majd a Vásárcsarnokba csirkemellért. A legrosszabb a gyengeség volt, de ennek ellenére egyre hosszabb távokat tettem meg, közepesen lazára kötött sállal a hasamon.
A műtét előtt nem kaptam beöntést, s utána sem kerültem az intenzívre (más kórháznál ezt olvastam).
Üdv: K. A.
A méheltávolítást a legjobb elkerülni! Nem szabad megvárni,míg elkerülhetetlen lesz! Szerintem komoly trauma. Én nem a méh elvesztésétől félek,hanem az ezzel járó számomra ijesztő dolgoktól, mint beöntés, húgycsőbe katéter, altatás, gerincbe adott érzéstelenítés, kiszolgáltatottság, maradandó hasi heg és persze mi van akkor,ha utána kampec a szexuális vágynak,orgazmusnak? mi van,ha maradandó egészségváltozást okoz?
Nem mondom,hogy a mióma jelenléte ne okozna maradandó változást és valamekkora kockázatot a rákra,de miután a műtét eléggé drasztikus,így mégis kisebb a kár. Itt van a hasamban egy gömb,néha érzem és látom,de komoly bajt évek óta nem okoz. A méh nem csak azoknak kell, akik még fiatalok és akarnak szülni!
Kedves Melinda!3 évig èltem 10 cm es miomaval.Nem kívànom senkinek a fajdalmakat,verzest,félelmet ,bizonytalansagot.Termeszetesen èn is harcoltam termeszetgyogyaszhoz jartam ,gyogyteakat iszogattam, persze sok munkahelyi stressz ért és a munkám miatt az étkezésemre nem volt időm figyelni. A mioma a teáktól nem lett kissebb. Sôt hirtelen 13 cm lett,es leallitotta a vizeletem.Kateterel tudtam pisilni 1 hetig.Aztan megmütottek!Most jol vagyok 10 nap utan.Szerintem ha valakinek nagyon nagy. A mioma ne szenvedjen.Mindenkinek kitartàst és gyogyulàst!