Mióma műtét

0

Ibolya mioma.hu szerkesztőségébe küldött írása alapján egy friss méhmegtartó mióma műtétről olvashatsz.

Sok ismeretet szereztem erről az oldalról, ezért én is segíteni szeretnék nektek. Muszáj volt a mióma műtét mellett döntenem. A daganat már szétfeszítette a méhet, a tetejét 4 cm-rel kitolva.  A mióma hatásai katasztrofálisak voltak. Fél éve Hormondiétázom.

A legnagyobb gondom az volt, hogy a méhnek maradnia kellett. Jónéhány orvost végigjárva találtam egy hihetetlen szakembert és embert Sz doktor urat a SOTE II. Szülészeti Nőgyógyászati Klinikán.  Ajánlom a doktor urat azoknak a hölgyeknek akik hozzám hasonló cipőben járnak és nem akarnak további súlyos összegeket költeni orvoskeresésre.

A műtét laparoszkópiának (kulcslyuksebészet) indult de vágás lett belőle. Még fotóm is van, talán hasznos lehet. (A kissé ijesztő fotó az oldal alján található.)
Tapasztalati alapon állítom, az oldalatokról lesett Dr. T csúnyán elhajtott 15 perc alatt és elmagyarázta miért lehetetlen a méh megtartása, sőt azt is felvetette rákos daganatom van, addig Dr. Sz alapos vizsgálatot követően elmondta hogy a méhem megtartása nem lehetetlen és mindent meg fog tenni a méhem megtartása érdekében. Így is lett.  4 órás volt a műtét. A vágást leszámítva most minden rendben, jól érzem magam. Még „feldobtam” az orvosnak hogy folytatom a diétát. A lenti fotót látva örülök kicsit (!!!) hogy tolta a dolgot abba az irányba, hogy a miómát ki kell szedni. Ezért is kaptam a fotót mert úgy sem hittem volna el mekkora……hááát…….) Nekem természetes hogy folytatom az életmódbeli/diétás változtatásokat. Illetve a mióma kialakulásakor fennálló stresszhelyzetet, az elnyomást már meg is szüntettem. Nagyrészt ….szerintem itt kezdődik minden:((((((

Jelen pillanatban nyomozok milyen állapot van a testemben (hormonok, gyulladás, stb.) A mióma nehogy újra kialakuljon.

Köszönök mindent.

Sok sikert, sok tudatos beteget!

 

Csak erős idegzetűeknek!

A fotó műtét közben készült.  Ha nem bírod a vér látványát, ne nézz ide!

A bejegyzésben szereplők valódi nevét személyiségi jogaik miatt nem hozzuk nyilvánosságra.

A bejegyzést 2017. március 31-én a mioma.hu szerkesztőségébe érkezett levél alapján Cserháti Gabi szerkesztette.

Kapcsolódó bejegyzések:

Méheltávolítás. Teljes vagy részleges?

Laparotómia, laparoszkópia. Mit jelentenek?

A nőgyógyászati küret



Írjon választ!

Emailcíme mások számára nem látható

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás