Amit az év végi hajrában könnyen elfelejtünk…
miómás nőket érintő téli folyadékpótlás
Észrevetted már hogy amikor nagyon elfoglalt vagy elfelejtesz inni. Semmi nem indokolja hogy télen kevesebbet igyunk mint nyáron. Pedig gyakran ez a helyzet, mivel télen kevésbé érezzük a szomjúságot.
Kellő folyadékpótlás a mióma életviteli kezelésében és a műtétek (mióma eltávolítás, méheltávolítás) utáni regenerálódás időszakában is fontos, hiszen a hormonrendszer működését hátráltató salakanyagok (xenoösztrogének) kivezetése a nyirokrendszeren keresztül részben ezen is múlik.
Tehát télen is figyelnünk kell az elegendő mennyiségű folyadékpótlására.
Hogyan ne felejtsünk el elegendő mennyiségű folyadékot inni?
A folyadékpótlás fortélyaira felhívó ötlet segítségével életminőséged javulhat. Téli időszakban könnyen elfeledkezünk a folyadékpótlásról, ami többnyire abból áll, hogy reggel, délben, este iszunk egy-egy csésze teát, a többiről elfeledkezünk. Este pedig azon kapjuk magunkat, hogy alig ittunk valamit.
Ha nincs izzadás, alig érzünk szomjúságot. Pedig télen sincs szükségünk kevesebb folyadékra, mint az év más időszakában. Igyunk többször kevesebbet az egyszerre nagyobb mennyiség helyett. Szervezetünk óránként egy liter vizet képes feldolgozni, a többi kiürül. Kapcsolódó bejegyzés: Milyen vizet igyunk?
Meleg levesek
Télen ideális megoldást nyújtanak a melegítő alapanyagokból készült levesek, amelyeket reggelire is fogyaszthatsz. Melegítő hormonbarát gabonák az árpagyöngy és zabpehely. Utóbbi többnyire gluténmentes az árpagyöngy viszont nem. Tehát az árpát gluténra érzékenyek ne fogyasszák. Egy zöldséges árpagyöngyös karalábé leves, vagy egy tányér finom zabpehely leves fagyos téli reggeleken napindítónak tökéletes.
Meleg gyógynövényteák
A téli folyadékpótlás, levesek mellett gyógynövényteákkal történjen. Reggel érdemes másfél-két litert elkészíteni és termoszban munkahelyünkre magunkkal vinni. Erős menstruációban érintettek számára a palástfű, pásztortáska, fahéj vagy árvacsalán tea jó választás. Antioxidáns hatásuknál fogva fejtik ki vérzéscsillapító, gyulladáscsökkentő hatásukat.
Mióma műtétre készülőknek pedig a kollagénben gazdag csontokból, zöldségekből, fűszerekből álló terápiás levest ajánlom, amivel már a műtétre felkészülés időszakában borítékolható a gyors, hegmentes sebgyógyulás és kirobbanó energia.
Alkoholmentes puncs, alkoholmentes pezsgő
Közösségi forralt borozás kapcsán javaslom a karácsonyi puncs alkoholmentes változatát tripla mennyiségű szegfűszeggel (magas ORAC értéke miatt), mivel az alkohol miómával, ösztrogén dominanciával rendelkező hölgyeknek nem való, emelheti az ösztrogénszintet. Ösztrogénszintünket pedig inkább csökkenteni kell, mint emelni. Szilveszteri koccintásra pedig ajánlom a házi alkoholmentes pezsgőt, amely alapja a szőlőlé egy kis gyömbéres csavarral. Kapcsolódó bejegyzés: Így hat az alkohol a menstruációs ciklusra
Folyadék típusok napi elosztása
Tehát téli időszakban nem ördögtől való dolog a reggel levessel indítása, amit ebéd idején egy másik mondjuk fokhagymakrém levessel egészíthetünk ki. Este mehet a puncs, napközben a szűrt magnéziumban gazdag ásványvíz az imént említett gyógyteákkal.
Tízóraira, reggelire ihatsz melegítő téli zöldturmixot és /vagy kurkumás aranytejet.
Ne felejts el inni: három tipp
1. Mindig legyen nálad egy kulacs vagy vizes flakon ami emlékeztet az ivásra.
2. Íróasztalodon mindig legyen egy pohár, amit folyamatosan újra töltesz.
3. Legyen íróasztalodon egy bögre is a gyógynövényteáknak.
További téli italötletek:
- Házi chai tea
- Forró csokoládé zabtejjel
- Zöld tea fekete borssal
- Kardamomos fűszerkávé
- Narancsos gyümölcstea
- Fahéjas almahéj tea
Még egy nem elfelejthető apróság
Figyelnem kell, ha útra indulok ne igyak sokat reggel mert ha nem találok a városban mosdót, megtörténhet a baleset. Ilyen napokon este pótolom a kimaradt folyadékmennyiséget. Vízhajtó teákat például csalántea, városi ügyintézős napokon nem iszom.
ORAC érték (Oxygen Radical Absorbance Capacity) jelzi az adott élelmiszer szabadgyök megkötő kapacitását. A szegfűszegé 314.446, míg a szegfűszegolajé 10.7 millióval az egyik legmagasabb.
Milyen gyógynövényteákkal, további életviteli megoldásokkal tudod csökkenteni a vérzés mennyiségét és a mióma növekedését? Segítséget a Mioma Organic Life 3.0 életmódprogramban találsz.
Forrás:
https://www.allergiakozpont.hu/hirek/a-glutenmentes-etkezes-buktatoi
https://mioma.hu/antioxidans-terapia/
https://www.csun.edu/~lisagor/2010Fall/494-10Fall/ORAC%20value%20handout.pdf
https://keego.at/blogs/news/12-tipps-um-auch-im-winter-genug-wasser-zu-trinken?s