Felhívás a Debreceni Egyetem Bölcsésztudományi Kar kutatásban való részvételre

Téma: méheltávolítás utáni trauma

0
A kutatás célja olyan hölgyek érzéseinek vizsgálata akik lelki okok miatt terméketlenségben (infertilitás) szenvednek, tehát méhük teljesen épp, illetve olyan nők vizsgálata akik valamilyen okból méheltávolító műtéten estek át.
Sajnos kevés szó esik a méheltávolítás lelki következményeiről. A hölgyek hasonlóan érezhetnek, mint a funkcionálisan meddő nők, abban az esetben ha nem született gyermekük. A kutatásban vizsgálják, hogy talán a gyermek megléte pozitív hatással lehet a nők műtét utáni lelki állapotára. Az eredményeket a nők lelki támogatásában használják fel, olyan tekintetben, hogy rálátást kapjanak, mely területen élnek át károsodást (depresszió, párkapcsolati elégedettség, nőiesség érzet).

A kutatás vezetője

Pinhasov Mirjam, harmadéves pszichológus hallgató a Debreceni Egyetem Bölcsésztudományi Karán. Szakdolgozati kutatásában hiszterektómián átesett és meddő nők nőiesség érzetét, párkapcsolattal való elégedettségét és észlelt depresszióját vizsgálja egy kérdőív formájában.
A méheltávolítás egy trauma legtöbb hölgy életében. Igaz, olyan esetről is hallotunk már amikor foghúzáshoz hasonlították. Segíts kitölteni a kérdőívet, hogy eldöntsük, a méheltávolítás egy trauma vagy annyi csupán mint egy foghúzás. Illusztráció: drchrisnichols.com.au
A kutatás Dr. Héjja-Nagy Katalin, egyetemi adjunktus szakmai felügyelete alatt zajlik.  A kérdőív kitöltése anonim, önkéntes. A kitöltők nem azonosíthatók be és csupán vizsgálat-vezetőnek van hozzáférése az összegyűjtött adatokhoz, valamint kizárólag ebben a kutatásban használják fel.
A vizsgálat célja, hogy jobban megismerjék a termékenységi zavarok és méheltávolítás pszichés hátterét, következményeit. Az eredményekkel hozzájárulnak a meddő és méheltávolításon átesett hölgyek lelki segítéséhez. https://docs.google.com/…/1FAIpQLSdMSCma7hKN8U…/viewform

 

Segítségedet előre is köszönöm!

 

Cserháti Gabi

 

Kapcsolódó bejegyzések:

A méheltávolítás típusai 

A méheltávolítás lehetséges hatásai  

Hogyan kerüld el a méheltávolítás utáni szövődményeket? 

Lelki dilemmák: egy méheltávolítás története

Hogyan viszonyulnak a hölgyek méhük elvesztéséhez? 

 

Kapcsolódó termék:

Mioma Organic Life 3.0 életmód program: egy kísérlet a méh megőrzésére 

 

Irodalom:

Hysterectomy

 

 

Írjon választ!

Emailcíme mások számára nem látható

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás