Méheltávolítás hasi vágással Debrecenben

Csilla története

4

Csilla történetén keresztül szeretnék segítséget nyújtani a Debrecen környékén élő betegeknek. A sikeres méheltávolítás egy évek óta húzódó dilemma története. A mióma nagy mérete és a családalapítás befejezettsége miatt a szakemberek a vízszintes hasi vágással járó mióma és méheltávolítás mellett döntöttek.

A sikeres beavatkozás a Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Egyetemi Kórház Szülészeti Nőgyógyászati Osztályán történt. Csilla történetében megismerheted a mióma előzményeit, a műtéti felkészülés feladatait, a méheltávolítás menetét, a kórházi tapasztalatokat, és a műtét utáni állapot alakulását. Remélem hogy az írás bátorítást nyújt, és ha épp Te is hasonló cipőben jársz mint a cikk írója, a részletes beszámolónak köszönhetően kevesebb aggály és félelem nélkül vágsz bele.

Kapcsolódó bejegyzések: Mióma embolizáció Debrecenben
Laparotómia, laparoszkópia mit jelentenek?   A méheltávolítások három típusa: teljes, részleges, petefészkekkel együtti   Hogyan kerüld ez a méheltávolítás utáni szövődményeket?

Csilla története: öt év miómával

Évek óta tudom, hogy miómám van. Amikor felfedezték, akkor a nagyobb, hátsó fali kb 5 cm-es volt, a bal oldali pedig 3 cm-es. Ekkor a doktornő hormon tartalmú gyógyszert javasolt, ami menopauzához hasonló tüneteket okozott volna. Mivel alapvetően inkább a természetes módszerek híve vagyok és tüneteim se voltak, ezért nem éltem a lehetőséggel. A miómáim szépen lassan növekedtek és az évek során, bármikor látta orvos, mindig hitetlenkedve fogadta, hogy nincs semmilyen panaszom, nincs fájdalom, nincs elhúzódó vérzés, semmi olyan, amivel a legtöbb nő küzd ilyen esetben.

A Covid előtti évben azt mondták a szokásos vizsgálat alkalmával, hogy mindenképpen érdemes lenne megfontolni egy műtétet, mert várhatóan a miómák még nőni fognak és előbb-utóbb biztosan lesz valamilyen panaszom (Ekkor kb. 8 és 5 cm-esek voltak).  Ilyenkor persze az ember megpróbál tájékozódni, hogy mi várható, mire kell számítani és azt találtam, hogy a méh eltávolítása is egy valós „lehetőség” ebben a helyzetben. Ez természetesen fejbe kólintott, mert hát ez nem olyan dolog, amit rögtön természetesnek veszünk és elfogadunk szerintem. Beletelt némi időbe, mire sikerült elrendezni magamban, hogy ez olyasmi, ami nagy valószínűséggel meg fog történni és sajnos, mire ezt az akadályt megugrottam, beütött a Covid.

2022 eseményei

A járvány ideje alatt nem szerettem volna kórházba menni, de úgy tűnik ez már nem járvány, inkább az életünk része, ráadásul tüneteim még mindig nem voltak, de egyre gyakrabban éreztem, hogy „nem férek a hasamtól”, ezért nem volt értelme tovább halogatni bármilyen beavatkozást. Viszont gondban voltam, hol is kezdjem.

Logikusnak tűnt egy magánrendelőt felkeresni, ahonnan egy magánkórházba irányítottak volna tovább, de valahogy nem volt szimpatikus az egész helyzet. Szerencsére időközben csatlakoztam a mioma.hu Facebook csoporthoz, ahol hasonló cipőben járó nők megoszthatják tapasztalataikat. Itt kaptam azt a javaslatot, hogy keressem fel a Kenézy Kórházat.

Vizsgálati időpontot kb. másfél hétre kaptam. Hamar kiderült, hogy amire készültem az be fog következni: méheltávolítás lesz hasi vágással. A vizsgálat után következett a műtéti időpont egyeztetése. Megbeszéltük a részleteket és tovább is küldtek rögtön minden szükséges vizsgálatra (vérvétel, EKG, vese ultrahang, aneszteziológia, mellkas röntgen), semmiért nem kellett külön telefonálnom, időpontot foglalni stb. A cég, ahol dolgozom, fizet magán egészségbiztosítást a dolgozóinak, de ott elintézni bármit elég körülményes, hogy állami intézményben mindez ennyire egyszerű volt, az több volt mint pozitív meglepetés számomra.

A műtét előtti nap

Hétfőn voltam vizsgálaton, a műtétet következő hét péntekre írták ki. Előtte csütörtök 11 órakor kellett jelentkeznem a Kenézy Kórház Nőgyógyászati Osztályán. Miután kitöltöttem néhány papírt és csináltak egy PCR tesztet (3 oltásom van) felkísértek egy másik műtétre váró beteggel a második emeletre és “átadtak” bennünket az ottani nővéreknek. A folyosóról nyíló ajtók mögött egy két illetve egy egy ágyas szoba van a hozzájuk tartozó fürdővel, mi a két ágyas részt foglaltuk el. Aznap már nem lehetett enni és vizet inni is csak éjfélig. Mivel nagy hasi műtétről volt szó a hashajtás is része volt az előkészületnek, ami egy meglehetősen új és érdekes „élmény” volt számomra.

Késő délután érkezett a nővér, hogy elmondja a másnapi menetrendet:
  •  6:30-ra kellett készen lenni, lezuhanyozva
  • a kórház által adott hálóinget kellett felvenni fehérnemű nélkül
  • az őrzőbe egy kisebb csomagot lehetett bevinni (telefon, töltő, könyv, kulacs stb.) Saját hálóing nem kellett.
  • Teljes intim borotválást kellett megejteni.
Csilla történetéből megtudod, milyen út vezetett az 5 cm-es miómától a méheltávolításig és azt is hogy a debreceni Kenézy Imre Klinikán milyen tapasztalatokra tett szert az egészségügyi ellátást illetően. Fotó: bunte.de

 A műtét napja

Reggel 7 előtt átkísértek bennünket az őrzőbe, ahol mindenki kapott ágyat, mérték a vérnyomást, véroxigént stb. és utána csak várni kellett. Volt olyan közöttünk, akinek nem csak egy “egyszerű” mióma / méheltávolítás volt betervezve, hozzá külön lejött a műtő orvos és elmagyarázta, hogy mi várható és miért.
Heten (7) vártunk műtétre, volt aki kisebbre, volt aki nagyobbra. Az én esetem elég egyértelmű volt (egy nagy hátsó fali mióma és egy kisebb bal oldalon, a méh mérete kb. akkora mint 20 hetes terhesség esetén, korábbi császármetszés miatti összenövések) gondolom ezért én voltam az első akit betoltak a harmadikon lévő műtőbe.
Ott már voltak ketten – hárman, ők segítettek elhelyezkedni a műtőasztalon, bekötötték az infúziót és már aludtam is. Katéter, intubálás, stb., mind ezután történt így ezekre nem is emlékszem.

Amikor a műtét után magamhoz tértem az őrzőben minden rettentően fájt és úgy éreztem szétszakadok. Egymás után kértem a fájdalomcsillapítókat, egy – egy adag után pedig általában elaludtam. Később valamikor délután a műtétet végző orvosok lejöttek és beszéltek mindannyiunkkal. Igaz ez a kép is elég homályos, aki laparos műtéten esett át, az jobban emlékezett erre a részre. A nővérek közben rendszeresen ellenőriztek mindenkit, akinek gond volt a katéterével, azt cserélték, akinek nem volt, azt kísérték a WC-re, adták a fájdalomcsillapítókat, segítettek inni vagy bármi mást amire szükség volt.
Este a műszakváltás után a nővérek mindenkit felállítottak és járkálni kellett egy kicsit, hogy reggel könnyebb legyen. Kaptunk tiszta hálóinget és megmostuk az arcunkat, kezünket, hogy kicsit felfrissüljünk.
Az éjszaka nekem még elég fájdalmas volt, csak hajnal 2-3 körül lett annyi erőm, hogy válaszoljak az érdeklődő üzenetekre.

A műtét utáni napok

Reggel 5 előtt volt az ébresztő, akkor kiszedték a katétereket, visszakísértek bennünket a szobáinkba és reggelire már kaptunk háztartási kekszet, illetve később egy nagyon könnyű ebédet. Aki akarta maradt a kórházi hálóingben, szerintem azt naponta cserélik, vagy szükség esetén, de én inkább váltottam a sajátomra.
Szombaton még kértem reggel fájdalomcsillapítót, de azóta csak éjszakára veszek be. Feszül a varrat és néha húzódik a hasam, de napról napra, egyre jobb. Vasárnap haza jöhettem volna, de kértem, hogy maradhassak még egy napot, mert így éreztem biztonságosnak. Senkinek nem volt kifogása a kérésem ellen.
Alig több, mint egy hete volt a műtét, alapvetően mindent meg tudok csinálni, csak lassabban, 3 kg-mal vagyok könnyebb, mint a műtét előtt és ha lefekszem most lapos a hasam, hosszú idő óta először.

“Semmilyen félelem nem volt bennem.”

Összességében nagyon örülök, hogy a Kenézy Kórházat választottam. A kórház tiszta, felújított, a nővérek és az orvosok figyelnek, bármi kérés, kérdés van segítenek. Őszintén merem mondani, hogy semmilyen félelem nem volt bennem a műtét előtt és teljes nyugalommal bíztam magam a műtétet végző orvosra. Viszont úgy gondolom lehet bármennyire is gondos az ellátás, az, hogy hogyan élünk meg egy ilyen műtétet nagyban múlik rajtunk. Nekem volt időm fejben is felkészülni és ez biztosan sokat segített, mind a korházi tartózkodás, mind utána a felépülés során.
Biztos vagyok benne, hogy, ha nem félelemmel és tagadással indulunk neki egy ilyen beavatkozásnak, akkor sokkal könnyebben leszünk túl a nehézségeken és élhetünk újra teljes életet. 

Csilla

 

Kapcsolódó oldalak

Mi a mióma?    A mióma természetes vagy alternatív  kezelése  Mióma szakorvosi kezelési lehetőségek a gyógyszertől a spirálon át a hiszteroszkópos mióma eltávolításig  (összefoglaló)   Méhen belüli eszköz a hormonspirál

Kapcsolódó termék

A méhmióma alternatív kezelését célzó Mióma Organic Life 3.0 életmód program.

 

Irodalom:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Ken%C3%A9zy_Gyula  

https://www.mayoclinic.org/tests-procedures/abdominal-hysterectomy/about/pac-20384559 

https://www.umm.de/gebaermuttermyome/hysterektomie/ 

https://hu.wikipedia.org/wiki/Elektrokardiogr%C3%A1fia   

https://en.wikipedia.org/wiki/Uterine_fibroid   

https://www.bunte.de/  

4 hozzászólás
  1. Ildi megjegyzése

    Sziasztok, hasi méheltávolítás utáni hetekben tapasztaltatok lábszár es comb fájdalmat mind a két oldalon? Nekem 3. hete volt a műtét és “nyillalóan” fájnak a lábaim napközben, de éjszaka nem érzek fájdalmat.

    1. Cserháti Gabi megjegyzése

      Ezzel azért menj el orvoshoz. Lehet csak a mozgáshiány de ilyenkor fennáll a trombózis veszélye is. Az első napokban nem is biztos,hogy fáj éjszaka. Egy érsebész vagy ultrahang doplerrel azonnal látja. Vagy a sürgősségin vérből.

      1. Judit megjegyzése

        megkérdezhetem hogy vagy most ennyi idővel a műtét után? Elvileg én is erre készülök. Csütörtökön megyek bemutatásra, ott döntik el,hogy mi lesz pontosan. Elvileg laparoszkóppal szeretném én is a műtétet és nem tudom nekem teljesen vagy csak részlegesen veszik- e ki a méhet. Ami elvileg egészséges, csak folyton vérzek mégis. Óriási dilemma így. Kíváncsi vagyok mennyi idő alatt si

        1. Ildi megjegyzése

          Tudom, nehéz döntés. Műtét óta eltelt 4 hétben azt már látom, nem szabad másokból kiindulni. Ahány ember, annyi szervezet, mindenki más. Engem eleinte nagyon türelmetlenné tett, hogy apsz nem ott tartottam a felépülésben, mint ahogy sokaknál olvastam. Csapda. Már elfogadtam, hogy én másképp működöm, így könnyebb lelkileg és fizikailag is. Nem fogok hazudni, engem nagyon megviselt a műtét. Valószínűleg inkább lelkileg és ebből következik, hogy fizikailag is. Így a 4.hét végére kezdem visszanyerni az életet, és ahogy mondani szokták, fejben dől el sok minden. Szerintem az is számít, van e segítséged a műtét utáni időszakra, mind lelkileg, mind fizikailag.hát nekem ez a 3-ik laparom volt, egyik sem volt könnyű. Dokim is mondta, hogy sokan beleesnek ebbe a hibába, hogy azt gondolják, ez könnyebb és kettőt pislog és már gyógyult is, holott ez is egy nehéz műtét, sőt, talán még több szövetet is érint, mert a test különböző pontjain támadnak a műszerekkel. Akkor dönts mellette, ha már teljesen biztos vagy benne!

Írjon választ!

Emailcíme mások számára nem látható

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás