A miómáról a Kossuth Rádióban

Fotó: samsamwater.com
0

A Kossuth Rádió nagy kedvencem, gyakran hallgatom. Ezért óriási öröm volt számomra amikor Bakos Csaba szerkesztő megkeresett, hogy vállalnám-e a beszélgetést egyenes adásban a Kossuth Rádió Napközben műsorában.

Bár az adás szerint mióma ügyben Magyarországon minden negyedik nő érintett, én kicsit kevésnek érzem ezt a számot, illetve azt gondolom, ez az adat pontosításra szorul. A teljes magyar női populációt érintve talán az adat helytálló, ha azonban a 40 feletti korosztályt nézzük, akár minden második nőről is beszélhetünk. Nehéz a magyarországi mióma helyzetről pontos adatokat találni. A gyógyszergyárak biztosan vezetnek erről adatbázist. A mióma gyógyszer fejlesztésében élenjáró Richter Gedeon NyRt. Marketing Osztályát kellene ezzel kapcsolatban megkérdeznünk. Rákerestem a Richter honlapján a miómára a sajtóközlemények között, a következő adatot találtam:

„EU-ban körülbelül 300 000 sebészeti beavatkozás történik a miómákkal kapcsolatban, ezek közül megközelítőleg 230 000 a méh eltávolításával jár. A betegség jellemző tünetei a fokozott méhvérzés, vérszegénység, fájdalom, gyakori vizelési inger, vizelet visszatartási nehézség és meddőség.”

Hiányolom a magyar mióma adatokat.

És hiányolom a korosztályok szerinti adatokat, amelyben szét kellene választani a mióma kapcsán a 38/40 év alatti és a 38/40 év feletti nők körében előforduló méhmióma gyakoriságot. Feltételezésem szerint előbbi esetben lehetséges a minden 4. nőt érint jelző, második esetben (a 38/40 év feletti nők esetében) akár a „minden 2. nőt érinthet” is megfelelhet a valóságnak. Várom feltételezésem megerősítését vagy elvetését! Te mit hallottál erről?

2016. augusztus 09-i Kossuth Rádió Napközben műsorában a következő

forgatókönyv szerint zajlott a beszélgetés

Kattints, itt meghallgathatod.

Fotó: samsamwater.com
Fotó: samsamwater.com

Műsorvezető: Horváth Szilárd
Szerkesztő: Bakos Csaba
Gyártásvezető: Rácz Szilvia

Bevezetés a miómáról

Minden negyedik hölgy méhében található jóindulatú daganat. A mióma, bár gyakran teljesen tünetmentes, nők ezreinél akár meddőséget is okozhat. A mióma jóindulatú, nem rákos jellegű daganat, kialakulásában elsődlegesen hormonális okok játszanak szerepet. A mióma hagyományos kezelése a műtét, de léteznek-e kevésbé agresszív eljárások?

Bakos Csaba az érintetteket, a hölgyeket kérdezte. Ezt követően két orvossal és a mioma.hu szerkesztőjével beszélgetett.

Élő telefonbeszélgetés Dr. Mosonyi Attila szülész-nőgyógyász genetikussal, az Eszterházy Károly Egyetem professzorával, amelyben a következő kérdésekre kapunk választ:

Hány éves korosztály betegsége a mióma?
Miért hallani olyan ritkán erről?
Hogyan és mikor lehet felismerni?
Nem lenne-e célszerű szűrést szervezni az anyaméh megtartása érdekében?
Mi a protokoll kezelése a miómának?
Miért találkozunk gyakrabban manapság a miómával?

 

Élő telefonbeszélgetés dr. Nagy Erzsébet diabetológus, belgyógyász-endokrinológus doktornővel, akitől a következő kérdésekre kaptunk választ:

A mióma nagyrészt endokrin eredetű, és az ösztrogént teszik felelőssé. Így van?
Van-e összefüggés a táplálkozás és a női szervezet hormonháztartása között?
Milyen szerepet játszanak a betegség kialakulásában a fogamzásgátlók?
Milyen mértékben lehet gyógyítani a hormonrendszert?
A táplálkozással lehet-e segíteni?

 

Élő telefoninterjú Cserháti Gabi a mioma.hu szerkesztőjével. Kérdések:

Mikor és hogyan szembesült a miómával?
Miért gondolta, hogy blogot indít a témáról?
Miért nem hallunk a miómáról gyakrabban, ha már ennyi hölgyet érint?
A klasszikus kezelés mellett mit lehet még tenni a gyógyulás érdekében?
Mennyire tudja megélni nőiségét a betegséggel élő vagy már megműtött hölgy?

 

Legfontosabb következtetések

  • Amikor a mióma tüneteket okoz, akkor már a betegség előrehaladott állapotban van.
  • A mióma nem hirtelen a semmiből alakul ki, hanem hosszabb idő után, több tényező együttes hatása következtében. Ezért az életmód változtatás is hosszabb idő után fejti ki hatását. Fél év, egy évre tehető. A közérzetjavulás már egy-két hét után jelentkezik.
  • Panasz mentesség esetén is érdemes évente a rákszűréssel együtt kismedencei ultrahangvizsgálatot kérni, az időben felfedezett mióma göbök természetes eszközökkel történő kezelése érdekében.
  • Tudatos életmóddal, kitartással a mióma hajlamosító tényezők növekedést serkentő hatása mérsékelhető.
  • A mióma gyakoribb előfordulása a XXI. században a nők magasabb szülési életkorával összefüggésbe hozható. A 20-30 év közötti életkor lenne ideális szülésre. Ezzel szemben a mai nők 35-45 év között szülnek.

 

A Kossuth Rádió Napközben 2016. augusztus 8-i adását itt hallgathatod meg. Nyisd meg a linket. 

 

Ne hanyagold el a mióma-t!

Járj rendszeresen nőgyógyászati szűrővizsgálatra és figyeld a növekedés ütemét. Életmódbeli hajlamosító tényezők ismeretével, azok kiküszöbölésével Te magad is sokat tehetsz a mióma növekedésének megfékezése érdekében. Több száz nő sikerrel próbálta és bevált. A Mioma Organic Life 2.0 program segítségével a mióma növekedését fékezheted, ha kitartó vagy és jól csinálod a mióma akár össze is zsugorodhat. A mióma panaszok megszűnnek. A műtét előtt adj magadnak még egy esélyt, semmit nem veszíthetsz! Mioma Organic Life 2.0

Forrás:

https://www.richter.hu/hu-HU/Befektetok/Documents/RCH140127ER01H.pdf#search=mi%C3%B3ma%20adatok
https://www.richter.hu/hu-HU/sajtoszoba/Pages/Kozlemenyek/pr160509.aspx

http://hangtar.radio.hu/kossuth#!#2016-08-09

http://www.mediaklikk.hu/musor/napkozben/

http://www.mediaklikk.hu/2016/08/08/napkozben-szunyoginvazio/

http://www.mtva.hu/hu/kozonsegszolgalat/kozonsegszolgalat-gyik/hallgassa-vissza-a-magyar-radio-musorait-1

http://www.mediaklikk.hu/kossuth/

 

 

 

Írjon választ!

Emailcíme mások számára nem látható

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás