A mióma természetes úton történő gyógyítása

Méhmegtartó mióma műtét

26

Judit megszabadult a miómától és még a méhe is megmaradt

Méhmegtartó mióma-műtét a babák érdekében

Judit 40 éves, háromgyermekes anyuka, akinek a méhében egy csecsemőfej nagyságú és három kicsi miómát fedeztek fel. A mióma panaszokat nem okozott, de mivel gyorsan nőtt, mihamarabb orvosi beavatkozásra volt szükség.

Végül több módszer együttes hatásának köszönhetően először a mióma méretét csökkentették, majd szervmegtartó műtéttel operálták ki a méhmiómákat. Judit a műtét utáni lábadozás időszakában döbbent rá, hogy mennyi mindent megtehetett volna a műtét elkerülése érdekében. Ha például időben utánanéz a mióma természetes gyógyítását lehetővé tévő módszereknek, vagy akár a megelőző nőgyógyászati kezeléseknek. De azt is elhatározta, hogy mióma-megelőző életmódot folytatja, hogy ne nőjön újra a méhében mióma. Judit története sok tanulsággal szolgál, ezért érdemes elolvasnod betegségének részletes történetét.


Judit szerencséje, hogy rendszeresen jár szűrővizsgálatra

Felelős gondolkodás a gyermekekért. Járj rendszeresen szűrővizsgálatra!
Felelősséggel tartozunk gyermekeinknek. Gondolj arra, hogy az unokáidnak is még hosszú ideig szüksége lesz Rád! Válts életmódot és járj rendszeresen szűrővizsgálatokra!

Judit lelkiismeretes és felelősen gondolkodó Anyuka, aki rendszeresen elmegy a szűrővizsgálatokra. Évekkel ezelőtt egy rutin nőgyógyászati vizsgálaton derült ki, hogy van egy borsószem méretű miómája. Az orvos, akihez 15 éve járt és bízott benne, annyit mondott:

“Amíg panaszt nem okoz a mióma, nem kell vele foglalkozni. Egyébként ez a klimaxban majd jó eséllyel visszahúzódik.”

Judit ekkora rákeresett az interneten a miómára: az első Google találatban ugyanazt írták, mint amit orvosa mondott. Judit megnyugodott, hátradőlt és élte tovább életét ugyan úgy, mint előtte. Évenként továbbra is megjelent a szűrővizsgálatokon és kb. három év elteltével orvosa ennyit mondott:

Judit sajnos ez a mióma nő, lassan ki kell venni, de majd az is lehet, hogy az egész méhével együtt, de az még nagyon messze van.”

Ekkor ez a mondat Judit tudatalattijához is éppen, hogy eljutott. Kérte orvosát, hogy találjanak olyan fogamzásgátlási módszert akár, ami a miómát is olyan irányba befolyásolja, hogy tényleg soha ne legyen ebből gondja, mert rettegett mindenféle műtéttől. Judit egyéb okból kezdte elveszteni bizalmát orvosában, de mert nehéz ezt újra kezdeni egy másik orvossal, 5 hónap elteltével keresett fel egy újabb orvost.

Ekkor a miómáját férfi ökölnyinek mérték, és még három apró miómát is felfedeztek a méhében. A diagnózis szerint az ilyen gyorsan növő daganat akár rosszindulatra utaló jel is lehet. A gyógyításra tett első orvosi javaslat Judit miómás méhének eltávolítása. A daganat gyors növekedése miatt nem volt idő a várakozásra. Judit rövid időn belül három különböző nőgyógyászt is felkeresett, azzal a kérdéssel hogy milyen lehetőségei vannak a gyógyulásra?

Áttérés a “mióma zsugorító” életmódra

Közben elhatározta, hogy az életmódján változtat a mióma méretének csökkentése érdekében.

  • A hét öt napján Aviva torna gyakorlatokat végzett.
  • Változtatott táplálkozásán: még több nyers zöldséget evett, húst nagyon ritkán, kerülte a tejet, a fekete teát zöld teára cserélte, a fehér rizst barna rizsre, kerülte a cukrot és a feldolgozott élelmiszereket.
  • Az ösztrogén jó irányba történő lebontását elősegítő növényeket evett (brokkoli, karfiol, kelbimbó) – lásd a makrobiotikus táplálkozásról szóló Arwen torna módszer c. cikket.

Az orvosok Judit számára – mivel lassan eléri a 40 éves kort és túl van a családtervezésen – leginkább a méh kivételét javasolták.

Judit, ki kell vennünk a méhét!

Ezt azzal indokolták, hogy a mióma így biztosan nem újulhat ki, a méh biztosan nem rákosodhat el és nem is süllyedhet le később. Vérzés-zavarai sem lesznek és nem lesz vérszegény sem.

  • A laparoszkópos megoldást a mióma mérete miatt nem javasolták
  • Arról próbálták győzködni, hogy méh nélkül mennyivel egyszerűbb egy nő élete és a szex is szabadabb.
  • Arról minden orvos megfeledkezett, hogy ezzel mit okoznak egy nőnek pszichésen, és hogy egy szerv kivételének milyen szövődményei lehetnek.
  • Judit hit abban, hogy a mióma az csak a tünet, de ha azt ki is operálják, alapvetően az okokat kell megszüntetni, amit a szervkivétel nem old meg. Erre az orvosoknál is rákérdezett, de volt olyan onkológus, akinél nemhogy az ösztrogén dominancia, hanem még az ösztrogén szó sem hangzott el.

Judit ismerősének miómáját sikeresen eltávolították – hasi műtéttel

Judit nagyon öntudatos nő, nem engedte át a döntést az orvosok kezébe. Addig olvasott, míg úgy érezte a szerv kivétel nem lehet az ő gyógyulásának útja, ráadásul neki miómája még problémát sem okozott. Így addig keresett, amíg nem talált olyan orvost, aki hajlandó volt a méhe helyett a mióma-göböt kioperálni. Judit úgy gondolkodott, hogyha állandóan eltörnének mondjuk az ujjai, akkor sem vágná le senki tőből a kezét, az újabb törések veszélye miatt, hanem újra és újra begipszelnék. Judit ragaszkodott a méhéhez és még az újabb gyermekvállalás esélyét sem zárta ki teljesen. Őt ne csonkolják, hanem gyógyítsák – gondolta magában.

A mióma gyógyításának szempontjai

Az orvosokat járva megállapította, hogy a mióma kezelésének módját a következő szempontok alapján határozzák meg:

  • A nő életkora. 40 fölött, a családalapításon túli nőknél általában a méh kioperálását javasolják az orvosok.
  • A páciens akar-e még gyermeket? Ha 40-en túli és akar, nyilván nem a méhamputációt fogják javasolni.
  • Mekkora a mióma mérete?
  • Milyen a mióma elhelyezkedése?
  • Milyen súlyos panaszokat okoz?

.

A mióma gyermekfejnyiből teniszlabdányira zsugorodott

Juditot hasi műtéttel sikeresen megműtötték, a méhe megmaradt. Judit a műtét előtti reggelen könyörgött a kórházban, hogy még egy ultrahangot csináljanak, hátha miómája már kisebb és laparoszkóppal is eltávolítható. Ultrahangot nem végeztek már, ezt nagyon sajnálja. Ugyanis zárójelentésén már nem gyerekfejnyi, hanem egy teniszlabdányi és egy kisebb mióma kioperálása állt. Nem tudni minek köszönhető a mióma zsugorodása, mert Judit részben a betegség körüli feszültség, részben a diéta következtében 8 kilót fogyott.

Elképzelhető, hogy elmérték a miómája méretét, vagy valóban a fogyás, a diéta és az Aviva torna hatására sikerült miómája méretét csökkentenie.

A hat hetes kontrollon a műtétet végző orvosának feltett két kérdést:

  1.  Műtét után mikor lehet babával először próbálkozni? A válasz: A műtétet követő harmadik hónapban.
  2. A másik kérdése az volt, ha épp nem szeretne most babát, akkor idővel milyen fogamzásgátlási módszer az, amely a mióma megelőzésére alkalmazható?

Újra szerette volna kiprovokálni egy orvosból az ösztrogén dominanciát, de nem sikerült. A hagyományos módszereket ajánlotta.

A méhmegtartó mióma műtét pszichológiája

Méhmióma műtét a has felnyitásával
Méhmióma műtét a has felnyitásával

A szervmegtartó műtétek világszerte egyre fontosabbá válnak. Sok helyen csak végső esetekben, vagy súlyos panaszok esetén szabad egy szervet kioperálni. Emellett van a nőknek egy mindenek fölött álló, életet adó képessége, amelyet a férfi társadalom részéről is nagy tisztelet és elismerés övez.

A világ legcsodálatosabb dolga egy pici baba kihordása és világra hozása. Ez a képesség semmihez sem fogható és ezzel csak a nők rendelkeznek. Ezt a képességet pedig minél tovább meg kell őrizni.

Judit sehogy sem akarta elfogadni a méh kivételét, mint megoldást a mióma gyógyításra.

Aki keres az talál” tartja a mondás. Judit végül rátalált egy nőgyógyászra, aki elhivatott a szervmegtartó műtétek mellett.

A Chrobak műtét (azaz a méhtest amputálása a méhnyak meghagyásával) és a laparoszkópos műtét (részletes leírását itt találod) között van egy, még kevésbé ismert mióma eltávolító műtét.

Ez a hasi műtéttel történő mióma eltávolítás.

Hasi műtéttel történő, szervmegtartó mióma eltávolítás

Judit a műtétet követően egy női homeopata orvoshoz kezdett járni a kiújulás megelőzése érdekében. Ő volt az első orvos, aki azt mondta, hogy nagyon jól tette, hogy nem engedte a méhét kivetetni, és ő volt az, akinek először az eszébe jutott, ami négy nőgyógyásznak nem: hormonvizsgálatra küldte Juditot.

Ekkor egyértelműen kiderült, Judit termel elég progeszteront (nincs itt szó hiányról), de ösztrogénszintje határérték feletti, vagyis nála is kialakult az ösztrogén dominancia. Kapott alkati szert, javasolják a természetes progeszteron pótlást és egyéb homeopátiás kezelés még folyamatban van. Judit úgy gondolta, hogy kell lennie olyan nőgyógyásznak is, aki képes megelőzésben gondolkodni és nőgyógyászati vonalról is meg tudja támogatni a megelőzést. Addig keresett, amíg talált ilyen orvost.

Nem 15 perces vizsgálaton volt, hanem másfél órát beszélgettek a vizsgálaton túl. Beszéltek a megelőzésről is. A hormontartalmú spirál felhelyezését javasolták neki, amely progeszteront bocsát ki magából, a méhben szívódik fel, negyven éves kor felett is alkalmazható, akár dohányosoknak is adható és megakadályozza a méhben az ösztrogén függő jóindulatú folyamatok (mióma, endometrozis és polip) kialakulását.

Juditnak több olyan ismerőse is van, akiknek endometriózis kezelésére ezt tették fel és sikeresen helyrehozták a problémát. Angliában pedig endometrozis műtétek után is automatikusan felhelyezik a kiújulás megelőzése érdekében. Juditot egy dolog bántja még: a műtét utána hasa nagyon csúnya lett, de azt plasztikáztatja majd, ha nőgyógyászatilag rendben lesz. Nagyon örül, hogy új orvosa megelőzés-párti, laparoszkópos specialista és szenvedélye a női szervek megmentése.

Ha ne adj’ Isten bármi baj lenne, Judit most már jó kezekben van, kár, hogy nem talált rá jóval előbb.

A Chrobak műtét (azaz a méhtest amputálása a méhnyak meghagyásával) és a laparoszkópos műtét között van egy, még kevésbé ismert mióma eltávolító műtét.

Ez idő alatt Judit sokat olvasott a mióma kialakulásának okáról az interneten. Az ok kiderítése az első lépcső ahhoz az úton, hogy megakadályozza a mióma visszanövését.

A mióma kialakulásának oka, az ösztrogén dominancia?

Olvasmányai során találkozott az ösztrogén dominancia fogalmával, amely azt jelenti, hogy a méh jóindulatú daganata az ösztrogén fokozott sejtosztódást kiváltó hatásának köszönhető. Tudjuk, hogy az egészséges szervezetben az ösztrogén progeszteron egyensúlyban áll. Tehát az ösztrogén dominanciát plusz progeszteron bevitellel lehet ellensúlyozni. Több oldalon azt is olvasta, hogy a miómák gyakran visszanőnek.

Azért, hogy ez ne történjen meg, továbbra is folytatja a mióma kialakulását megelőző életmódot:

  • D vitamin pótlása minden nap 10 perc természetes napfénnyel
  • jobban odafigyel étrendjére
  • sokat sétál
  • Aviva tornázik

Ha Te is ismersz valakit, akinek van a miómával kapcsolatban egy tanulságos története, szólj neki, hátha meg szeretné osztani másokkal.

Az interjút készítette és lejegyezte: Cserháti Gabi

Budapesten, 2013. júniusában

 

Klikkelj további hasznos mióma információkért: Mióma tünetei Mióma kialakulásának okai Mióma kezelése természetes úton  Mióma kezelése orvosi segítség  Hasznos tények…, amelyeket érdemes tudnod!  Mióma főoldal  Mióma történetek

 

Iratkozz fel a Mióma Blogértesítőre!

Rendszeresen frissülő információt kapsz a betegség kialakulásának hátteréről. Választ kapsz arra a kérdésedre, milyen lehetőségeid vannak a panaszaid enyhítésére természetes módon? Mit kerülj az életmódodban annak érdekében, hogy visszanyerd a mióma előtti életminőséged?

Hogyan tudod elkerülni a mióma műtétet? Tarts velem!

26 hozzászólás
  1. Adrienn megjegyzése

    Segîtséget szeretnék kérni!
    Előre is köszönöm,a választ!
    7hete hasi műtéttel,2 nagy miómat távolîtottak el a méhemből,méhmegtartásal.
    Borzalmas menseseim voltak,alvadékos…10/12 napig eltartott,fájdalmas,már már szinte képtelen voltam dolgozni is!(Ápoló vagyok)egyre gyengébb kimerültebb voltam,nagyon szenvedtem!
    Az orvosom,azt javasolta h tartsuk meg a méhem..(most úgy érzem,h jobb lett volna ha ki veszik a méhem is)
    Mivel a mensesem sajnos,most is alvadékos..és sok!
    Természetesen az orvosom azt mondta,ha a gyógyszer nem vállik be,újra meg kell műteni,méheltávolîtás céljából!(egy világ omlott össze bennem!)
    Nagyon nehezen gyógyulok,úgy érzem..a hasam sokkal nagyobb mint műtét előtt,duzzadt,érzékeny..ödémás..szinte semmilyen nadrágom nem jön rám,kellemetlen érzés nélkül,leginkabb rövidnadrágban,kinyúlt dolgokban vagyok!
    Lehajolni sem tudok rendesen…sajnos…hason sem tudok aludni…nagyon kellemetlen!
    Nem beszélve arról,h nem tudok dolgozni sem!
    Fogamzasgátló tablettát îrt fel a nőgyógyász ,h a hormonokat kordába tartsa..sajnos nagyon szenvedek,nem gondoltam volna hogy ennyire hosszadalmas és fájdalmas lesz a gyógyulásom.
    A kérdésem az lenne,hogy a hasam meddig lesz ennyire ödémás,és érzékeny?Mert szerintem ez nem.normális!

    Előre is köszönöm a válaszukat!!

    Üdvözlettel:D. Adrienn (42év)

    1. Andrea megjegyzése

      Engem ápr 24 műtöttek méheltávolitással hasonló problémával ,laparoszkóppal 5 lyuk van rajtam gyógyszer nem segített, ödémás nem vagyok mert puffasztómentes hormondiétát követek,lehet h neked is segitene félig hason is tudok már pihenni kicsit lehajolni mèg nem megy de nem is javasoltak kb 3 hónapig. Jobbulást és kitartást kívanok.! Irhatsz priviben is ha gondolod. T. Andrea

      1. Adrienn megjegyzése

        Kedves Andrea!

        Sajnos nagyon sok kérdés van,bennem!
        Az orvosomtól nem tudok kérdezni,mert sajnos nem ezen a föld nevezetű bolygón él…(felsőbbrendű fajhoz)tartozik,képtelen megérteni azt,h az amin ilyenkor egy nő keresztűl megy,az teljesen kiszámîthatatlan….
        Vannak fájdalmaim,igen vannak!Ha lehajolok,ha többet “megyek” itthon…akkor duzzad,fáj,és le kell feküdnöm….izzadok,elgyengülök,égő fájó érzés lesz a hasamban ott lenn és,akkor pihennem kell!
        Soha sem hittem volna,hogy ennyire nehéz lesz…
        Néha kétségbe esem,nézem a hasam…nem ugyanaz mint műtét előtt….
        Olyan lett mint egy kötényhas…de nem bőr lóg…
        Van hasi hájam,viszont ez több…duzzadt,érzékeny…a szövetekben ödémás..
        Diétázok,nem nagyon eszek egyébként sem…zsemle/felvágott….leves…..gyümölcs…
        Nem viszem túlzásba,ezt a részét sem..
        Hason még most sem tudok,feküdni…ülni sem jó sokáig…a fizikai része pedig,max délig birom erővel…utánna,lassîtott verzió!
        Borzalmasan el vagyok keseredve,mert én aki képes volt odébb vinni akár egy hegyet is…îgy ebben az álapotban van!
        Mi lehet ez?? Miért???
        Lassabban megy a gyógyulás???
        Volt aki hónapokat mondott műtét után…
        6/8 hónapot…
        Minden válasz,jól esik…Îrj…irjatok,tapasztalatok…gyógyulások…minden tanács jól jön!

  2. Fejes Rita megjegyzése

    Kedves Gabi, van új, jelen idejű információd a Magyarországon is elérhető UH thermoterápiáss mióma eltávolító módszer rendelőjének elkészültéről ill h hogyan, mikorra lesz mindez elérhető??? Várom szíves válaszod? F.Rita

    1. Cserháti Gabi megjegyzése

      Még mindig csak a két külföldiről van tudomásom. http://mioma.hu/elso-szemelyes-tapasztalat/ http://mioma.hu/wp-content/uploads/mioma-gyogyitasa.pdf A Pécs melletti Bakócán létesülő projekt -ki tudja miért- elakadt! Erről én is szívesen megkérdezném az illetékeseket. Valaki más tud róla?

  3. Edina megjegyzése

    KÖSZI A VÁLASZT! A búzafűlevet igaz porból van, de ihatom-e mert magas a fehérje tartalma?

    1. Cserháti Gabi megjegyzése

      ihatod. ha lehet ne a por, hanem természetes formában. ez növényi eredetű, tehát rendben van nincsenek benne gyulladáskeltő hatású arachidonsavak.

  4. Major Edina megjegyzése

    Edina vagyok 47 éves. Januárban két hetet véreztem. Voltam nőgyógyásznál. Ő P2 eredménnyel mondván, egy év múlva kontroll engedett utamra. Utána rosszul lettem. Vérvétel történt, bebizonyosodott a vérszegénység. 2016 március, áprilisban bő menstruációs vérzés. Újra vérvételre mentem. A vasszintem rendeződött. Felkerestem egy másik nőgyógyászt is, aki miómákat állapított meg. Iszonyú derékfájásom van, emiatt menni alig bírok. Esmyát kaptam. Iszom a magam készítette zöld turmixokat. Húst alig eszem. De a séta 3 km-re (ott van a bolt, mivel tanyán élünk nincs kocsi) kimerít, mire odaérek rosszul leszek. Mit csináljak hogy jobb legyen? A miómáim még picik. Köszönöm előre is a válaszod.

    1. Cserháti Gabi megjegyzése
  5. Kata Varga megjegyzése

    Udvozlom
    Szeretném kérdezni hogy ausztriában végzett fokuszált ultrahangos (MRgFUS) mioma eltávolito mutétrol van e informácioja,hogy menyibe is kerul ez a mutét.
    Elore is koszonom válaszát
    Kata

    1. Ági megjegyzése

      A módszer itthon is lett volna. Ui. Valaki kinyomozta hol érheti el itthon az MRgFUS (fókuszált ultrahangos mióma eltávolítás) eljárást. Megtalálta a kórházat, és elmondása szerint a főorvos közölte vele, hogy nem indították be soha a kezeléseket mert műteni “könnyebb” és egyszerűbb a miómákat. A gép egy darabig valamelyik teremben pihent, majd kivitték az országból a kihasználatlanság miatt. Nem tudom mennyi volt itt az igazság a leírtakban. Megtaláltam egy másik cikket is, amiből kiderül, hogy 2003-ban tényleg megpróbáltak segíteni nekünk és kapott az intézmény egy, az eljárás végzéséhez szükséges gépet.
      http://medicalonline.hu/cikk/myoma_mutet_kes_nelkul

      1. Anett Szűcs megjegyzése

        Sziasztok!
        Keresem azok tapasztalatait, akiknek gyermekfej méretű miómát úgy ki tudtak műteni,hogy a méhük is megmaradt. Melyik orvos,hol,mikor műtötte és mekkora volt a mióma. Az orvosom egyből méheltávolítást akar, amit szeretnék elkerülni.
        Miomaval szenvedőknek kifejezetten jót tesz ha egészségesen táplálkoznak?

        1. Cserháti Gabi megjegyzése
        2. Cserháti Gabi megjegyzése

          Egy új műtéti tapasztalat, egy szuper orvossal. https://mioma.hu/mioma-mutet-uj/. A műtét laparoszkópiának (kulcslyuksebészet) indult de vágás lett belőle. Még fotóm is van, talán hasznos lehet. (A kissé ijesztő fotó az oldal alján található.) Azért ne áltasd magad ha az életmódodon nem változtatsz a mióma visszanő, a változókori nehéz és elhúzódó lesz. Nem mindegy hogy 2-3 év vagy 10-15 év alatt zajlik le.

      2. Angéla megjegyzése

        Felvettem a kapcsolatot a Helios Amper Dachau Klinikával. Nagyon készségesek voltak, el is végezték az MR leleteim alapján az elemzést. Sajnos nem vagyok alkalmas a kezelésre. Túlságosan erezettek a miómák, a bélrendszer is útban van. Nem lehet biztonságosan elmozdítani az útból. A mióma-embolizációt vagy a méh eltávolítását javasolják. (Az MR felvételhez háziorvosi beutaló kellett, mert kontrasztanyagos volt. Akkor is kell beutaló, ha magán finanszírozásban történik a vizsgálat.Köszönöm, hogy segítettél Mariannal felvenni a kapcsolatot. Jó volt beszélni vele, nagyon pozitív ember! Szeretném eldönteni a további utam, a műtétet el szeretném kerülni. Az enzimtől, mivel nincs sok tapasztalat.
        Azóta végzem a Női Egészségtornát, igyekszem beilleszteni gyakrabban az életembe! Próbálkozom az életmódbeli változtatásokkal is, tehát dolgozom.

      3. Gabi_706 megjegyzése

        Olvastam az oldalan, hogy On kapcsolatba lepett a dachaui klinikaval, ahol MRgFUS kezelesre van lehetoseg miÓma eseten. Az On altal leforditott e-mail emlit bizonyos mellekleteket is, kivancsi lennek ezekre a mellekletekre, mert ha alkalmas paciens vagyok, szeretnek ezzel a modszerrel megszabadulni a miomamtol, ami elegge megkeseriti az eletemet. Lenne esetleg lehetoseg arra, hogy megtekintsem ezeket a mellekleteket? ettol fuggetlenul en is irni fogok a klinikanak, de azt tervezem, hogy mas klinikaknak is irnek ezzel kapcsolatban. Megkerdezhetem Ont, hogy melyik klinikakat erdemes ezzel kapcsolatban Nemetorszagban vagy esetleg Europa mas orszagaiban felkeresni? A fo szempont a dontes kapcsan sajnos nem csak a szakmai hozzaertes is, de a jarulekos koltsegek is.

        Anyagi okoknal fogva a szukseges MRI felvetelt is Magyarorszagon szeretnem elkeszittetni, ami alapveto ahhoz, hogy eldonthetove valjon, hogy nalam ez a lehetseges egyaltalan szoba johet vagy sem. Am ehhez szuksegem lenne az utasitasokra, amik alapjan az MRI felvetelt elkeszitethetem.
        Sajnos en tobb hormonalis problemaval is kuszkodom. Közben szeretnek a miómátol is megszabadulni, nagyon novekedesnek indult, gyakori hasfajast, gyakori vizelesi ingert is okoz. Felek, hogy ha tovabb varok elveszithetem a mehemet is. Igy most osszeszedtem magam es rendezni szeretnem a problemat.
        Ha nem mukodik az MRgFUS eljaras nalam, akkor muteti eljarasnak kell alavetnem, de ahhoz, hogy cselekedni tudjak, mindenkeppen szuksegem volna arra, hogy eldontotte valjon, hogy az altalam preferalt non-invaziv modszer alkalmazhato nalam vagy sem. Ha ideje engedi és nem túl nagy erofeszites, akkor tegye meg nekem, hogy segit abban, hogy a szamomra szukseges informaciot szamomra eljutattja

        1. Cserháti Gabi megjegyzése

          Kedves Gabi! Örülök érdeklődő levelednek. Kérésednek megfelelően e-mailben küldöm el a dokumentumokat.
          A lézeres mióma eltávolítást is ajánlom figyelmedbe, bár egyelőre az is csak külföldön megoldható:
          https://mioma.hu/a-mioma-lezeres-kezelese-hola-biolitec-eljaras/
          https://mioma.hu/a-mioma-lezeres-eltavolitasa-klinikak-europaban/
          Remélem segítségedre lehetek! Ha időd engedi, kérlek oszd majd meg velünk gyógyulásod történetét, az örömteli híreket!

        2. Zsuzsa megjegyzése

          Azt szeretném megkérdezni, hogy ami a miomára javaslot gyógytea, az méhtest polyp esetén is alkalmazható-e? Jelenleg abrasio során eltávolították a méhtestemből a polypot. Nem találtak rákos sejteket. De csak a kiújulás ellen szeretnék gyógyteákat fogyasztani. Mit javasolnak? Előre is köszönöm a válaszukat.

          1. Cserháti Gabi megjegyzése

            Polip területén még nincs tapasztalatunk. A gyógynövényteák semmiképpen nem ártanak, úgy tudom a mióma és méhpolip több közös hajlamosító tényezővel rendelkezik. A palástfű például olyan gyógynövény amely nőgyógyászati panaszok esetén általában segít.

  6. MOLNÁR SÁNDORNÉ megjegyzése

    Az az igazság ha meg is marad a méh előbb vagy utóbb elrákosodhat. Azért ajánlják ilyen esetben a méh eltávolítását időben hogy megelőzzék és kizárják a méhnyak rákosodását. Nem túl szerencsés ilyen esetben a méhmegtartás.

  7. Kati megjegyzése

    Kedves Gabi, kedves Sorstársak!

    29 éves vagyok, még gyermekvállalás előtt. 4 cm-es miómám van, de nincsenek panaszaim. Az orvosom azt mondta, hogy gyerekvállalás miatt illetve a veszély miatt, hogy nőhet a mióma, el kellene távolítani azt. Van valakinek ezzel kapcsolatban tapasztalata? Van itt köztetek olyan (Gabi, te ismersz esetleg valakit az előző hozzászólok közül) akinek volt mióma eltávolitó ( de méhmegtartó műtéte) és még utána gyereket vállalt?
    Nagyon félek, hogy a műtét nem okoz -e meddőséget. Nagyon szeretnék még kisbabát. DE attól is félek, ha tovább várok, és az általatok ajánlott kimélő gyógymódokkal próbálkozom, nem lesz -e még nagyobb és még súlyosabb a miómám. Kérlek, ha volt ilyen műtétetek, irjátok le nekem a tapasztalataitokat.
    Esetleg ismertek egy jó orvost, aki sikeresen rendszeresen végez mióma eltávolito de mégmegtartó műtéteket? Előre is köszönök minden segitséget és választ. 🙂

    1. Monikah megjegyzése

      Kedves Kati!
      Csak most bukkantam erre a honlapra és a kérdésedre, de hátha olvasod néha és másnak is jól jön az info. 2012. novemberben volt mióma eltávolító műtétem, hasfeltárással. A legnagyobb mióma csecsemőfejnyi volt és még másik 5 darabot távolítottak el. Leginkább az zavart ami a méhnyak/végbél/húgyhólyag háromszögben növekedett. Nagyon sok orvosnál jártam amikor kiderült, hogy mitől vannak a fura erős derékfájdalmaim. Mindenki csak a méheltávolítást tudta garantálni, mert veszélyes helyeken voltak. Akkor voltam 33 éves, gyermekem nem volt még. Szerencsére az egyik barátnőm anyukája olvasott egy interjút dr. Pálfalvi Lászlóval, aki engem is műtött végül. Műtét előtt mindenféle tornát, diétát stb. kipróbáltam, körbejártuk az embolizáció és a fókuszált UH témát is. De abban a helyzetben a műtét tünt jó döntésnek. A műtét sikeres volt, az elhatározástól számítva 4 hónapon belül megfogant a kislányunk, teljesen spontán, már betöltötte az 1 évet:) Miómák sajnos most is vannak, de ezt tudtuk, hogy kiújulnak. Mindenkinek kívánok egészségben teljes 2016-ot!

      1. Borsodi Judit megjegyzése

        Gabi!
        Végtelenül örülök és hálás vagyok neked, hogy létrehoztad ezt a honlapot, rengeteg hasznos info van rajta. Nagyon sokat tudunk így közösen egymásnak segíteni és lelkileg is jobb állapotba kerül az ember. Nekem nagyon sok hitet és reményt adott már most.
        A honlapodon olvastam több olyan történetet, hogy vannak olyan szakorvosok, akik “amit lehet mentenek.” Vagyis a női szervek “megtartása” mellett döntenek, amennyire ez lehetséges. Győrben nem találtam ilyen szakorvost. (40 felett “leírják” a nőket, a kórház érdekeit nézik, melyik műtét után mennyi pénzt kapnak.)
        Nekem egy kifelé növő kocsányos miómát kellene lefejteni a méhfalról, 2 db 2 cm-es petefészek cisztát megvágni, hogy ürüljön ki a tartalma és egy 2 cm-es méhszájon levő polipot lecsavarni. Egy műtét keretén belül elvégezhető.
        Kiket tudnál javasolni akik jól tudnak műteni és nem egyből a méheltávolítást javasolják?
        A mióma kezelés sorozat végén írni akarok egy összefoglalót a betegségem történetéről, mert úgy látom van megoldás a kezünkben, de sajnos Győrben csak tüneteket kezelnek, amiktől nem gyógyulnak a páciensek.
        Hálás köszönettel, Judit

  8. Krisztián megjegyzése

    A feleségemnek (30éves) van egy csúnya miomaja és megszertném kérdezni melyik orvost javasoljàk mivel ő is megszertné tartani a méhét. Válaszukat várjuk levélben. Köszönöm

    1. Névlívia megjegyzése

      Kedves Gabi
      Az én történetem szerencsésnek mondható.Terhességem alatt vették észre a 10cm-es miómát.A magyar orvosok azonnal terhesség megszakítását javasolták!!Nagyon szomorú lettem,így még az nap Ausztriába mentem orvoshoz.Az ő hozzáállása egész más volt!Nagyon pozitív voltam a terhesség alatt,nem is foglalkoztam a sok”okos”emberrel!Októberben Megszületett a kis angyalkám!teljesen egészséges,egy héttel később a kiírt időpontnál!császármetszéssel Eisenstadtban.sajnos a miómához nem nyúltak,.Az első kontrol a 10cm-es mióma csökkenését mutatta,de lett mellette még egy :(az orvosom azt mondta hogy szoptatás után ráér a műtét.33 éves vagyok,szeretnék még babát!azt szeretném kérdezni,hogy Önnek hogy sikerült a bécsi Kórházba”bejutni”?Ön szerint van rá esély hogy az orvosom autómatikusan ilyen kezelésre küldjön,vagy általában inkább a hagyományos hasi vágást alkalmazzák??az az eljárás amiről Ön írt,(hason fekve 4 órán át)azt többször meg kell ismételni?nagyon Félek,mert a magyar orvos a méheltávolítást ajánlotta kapásból (szinte meg sem vizsgált)Köszönöm a válaszát!Üdvözlettel:Lívia

  9. Kálmánné Orosz Olga megjegyzése

    Lehet hogy gyermekemnek is aki 21-éves miomája van. Mit tehetünk hova mehetünk hogy megmaradjon a méhe és eltűnjön a miómája,kérem szépen mit tegyek hol kérjek segítséget?
    Várom válaszukat a levélbe

Írjon választ!

Emailcíme mások számára nem látható

négy + tíz =

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás