A mióma természetes úton történő gyógyítása

Mi az a mióma embolizáció?

4

Be kell látni:a mióma embolizáció lényegét eddig magam sem értettem. A Semmelweis Egyetem Radiológiai Klinika igazgatója Bérczi Viktor professzor úr magyarázta el a lényeget.

A mióma embolizáció más mint a hagyományos nőgyógyászati sebészeti beavatkozások

A női méhet érintő vágással járó sebészeti beavatkozásokat például a Semmelweis Egyetemen a Szülészeti Nőgyógyászati Klinikán, a mióma embolizációt a Radiológiai Klinikán végzik.

Mit jelent a mióma embolizáció?

Mióma embolizáció során a panaszt okozó miómákat kezelik a hagyományos értelemben vett (a has vágásával járó) műtét nélkül. Sok hölgynél méheltávolítás helyett végzik. Az eljárás során a lágyéki ütőéren keresztül jutnak el mindkét oldali méhartériához vékony 1.3 mm átmérőjű katéter segítségével.
A katéteren keresztül mindkét méhartériába mintegy fél milliméter átmérőjű szemcsék sokaságát fecskendezik. Ennek hatására a következő hónapok során a mióma illetve miómák mérete jelentősen csökken. Hat hónap alatt átmérőben mintegy 25 százalékkal, térfogatban 50-60 százalékkal. Tehát térfogatban a mióma eredeti térfogatának 40-50 százaléka marad meg. A következő hónapokban a mióma által okozott panaszok a betegek 75-85 százalékánál csökkennek.

Katéter jelentése: Vékony cső, amely a testüregek váladékának elvezetésére szolgál.

Mennyi ideig tart és hogyan zajlik a mióma embolizáció?

A beavatkozás átlagosan egy órán át tart. Helyi érzéstelenítésben végzik, altatásra nincs szükség. A beavatkozás során a beteg antibiotikumot és bódító-fájdalomcsillapító gyógyszereket kap intravénásan. A beavatkozáshoz jódtartalmú kontrasztanyagot használnak. A jódérzékenységet az orvosnak jelezni kell.

Forrás: Semmelweis Egyetem
Kapcsolat:

Semmelweis Egyetem Radiológiai Klinika

(II. számú Szülészeti Nőgyógyászati Klinika épületében)

Klinika igazgató:Prof. Dr. Bérczi Viktor egyetemi tanár az MTA doktora
1082 Budapest, Üllői út 78/A
titkárság: 210-0307
titkarsag.radi@med.semmelweis-univ.hu

 

Mióma, ösztrogéndominancia kezelése, hormonegyensúly természetesen

A mióma ösztrogénfüggő daganat melynek okai a gyakori peteérési zavar (a tüszőrepedés elmaradása, a progeszteronhiány, az egyoldalú ösztrogénterhelés). Ilyen esetben tehát a kiváltó okot kell megszüntetni. Hogy ez sikerüljön életmódváltással befolyást gyakorolhatsz a mióma növekedés gyorsaságára, vagy a növekedés visszafordítására. Ha kitartó vagy és az életmódváltoztatást jól csinálod a miómák akár el is sorvadhatnak. Ebben segítünk!

Életmód a kínzó mióma-menstruációs panaszok megszüntetése, a hormonegyensúly érdekében Étrend a hormonegyensúly helyreállítása érdekében Női Egészségtorna

 

Kapcsolódó bejegyzések

Mióma embolizáció Budapesten

Mióma embolizáció méheltávolítás helyett 

Méheltávolítás: teljes vagy részleges

Mióma méheltávolítás: szövődmények elkerülése

Életmód a kínzó mióma-menstruációs panaszok megszüntetése, a hormonegyensúly érdekében

Étrend a hormonegyensúly helyreállítása érdekében

4 hozzászólás
  1. Juhász Beáta megjegyzése

    Tisztelt klinika!
    szeretnék a Bérczi doktorhoz kerülni a miómátol megszabaduklnék ha tudnának segítenii ebben

    1. Cserháti Gabi megjegyzése

      Kedves Bea! Javaslom jelentkezz a Radiológiai Klinika Titkárságán és egyeztess konzultációra időpontot a 06-1-210-0307 telefonszámon.
      Ha szükséges és a titkárság nem jelentkezik további elérhetőségek:Dr. Bérczi Viktor igazgató, egyetemi tanár, az MTA doktora
      Radiológiai Klinika, Semmelweis Egyetem
      1082 Üllői út 78/a, Budapest
      e-mail: titkarsag.radi@med.semmelweis-univ.hu
      berczi@hotmail.com
      mobil tel: 20-825-8091
      Magyar Radiológusok Társasága, leköszönt elnök

      1. Ria megjegyzése

        Érdeklődnék, hogy nagy mióma esetén (18 cm) is végezhető az embolizáció? Vagy először mindenképpen szükséges lenne csökkenteni a méretén? Több ismerősöm alternatív módszerekkel tudott csökkenteni a mióma méretén (táplálkozás, gyógynövények, mozgás, meditáció https://mioma.hu/kezeles-termeszetes-modon/mioma-organic-life/). 39 éves leszek, még nincs gyermekem, de szeretnék. Kérelk adjatok tanácsot kihez forduljak?

        1. Anita Kovács megjegyzése

          Félév alatt tudtam csökkenteni a 12 cm-es mióma méretét sajnos csak 9 cm-re.

Írjon választ!

Emailcíme mások számára nem látható

1 × kettő =

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás