Vaspótlás növényi étrenddel I.
A vashiány ma már népbetegségnek számít, állítja a svájci Eisenzentrum igazgatója. Állítólag a világon minden második, harmadik embert érint a probléma.
Mindig is vashiányos voltam (különbség a 20-as, 30-as, 40-es éveim során csak a vashiány mértékében volt, a vashiány az idő múlásával emelkedett) ezért nem szeretett velem futni senki. Ugyanis futás közben borzasztóan lihegtem. Futás közben beszélgetni, az pedig végképp nem ment. Ezért csodálkozom a csoportban futó hölgyeken, akik egymás mellett beszélgetve kocognak.
A légszomj és erős szívdobogás érzés vashiányra utalnak
Ha futás, lépcsőzés vagy fizikai aktivitás során úgymond „lihegsz”azaz „alig kapsz levegőt” nem csak az erőnléteddel van a baj. Az erős lihegés formájában jelentkező légszomj a vashiány egyik jele lehet.
Vashiány és mióma
38 éves korom után az egyre erősebb menstruációs vérzés következtében a vas szintem, ezzel együtt az erőnlétem folyamatosan csökkent. Kiderült, hogy az erős menstruációs vérzés oka mióma. Ekkor tudtam meg hogy az alvadékos, rendellenesen erős menstruáció a mióma egyik tünete. Évek múlva pedig a mióma még súlyosabb változatát adenomiózist diagnosztizáltak. Mit jelent az adenomiózis?
Vaspótlás növényi étrenddel?
A nőgyógyászati panaszokat enyhítő életmód során nem zárjuk ki teljesen a biogazdálkodásból származó húsféléket, de elsősorban a növényi és gabona alapú élelmiszereket részesítjük előnyben. A helyzet az, hogy megrögzött húsfogyasztók körében is gyakran találkozunk vashiánnyal. A vashiány nem csak a növényi étrend követőinek problémája.
A vas szükséglet csak növényi étrenddel is jól pótolható, amennyiben tisztában vagyunk néhány fontos alapelvvel és életmódszabállyal. A növényi étrend és a vashiány között nincs összefüggés.
A pusztán növényi étrend nem vezet automatikusan vashiányos vérszegénységhez. A húsmentes táplálkozás (mind a vegetáriánus, mind a vegán) legtöbbször a vashiány kialakulásának rizikó tényezői között szerepel, ezt a feltételezést azonban kutatások nem támasztják alá.
.
Két tévhit:
• Vérszegénység esetén a húsfogyasztás elengedhetetlen
• A vegetáriánusok mindegyike vérszegény
Ennek ellenére statisztikai adatok bizonyítják, hogy a rendszeres húsfogyasztók között semmivel sem kevesebb a vérszegénységgel küzdő betegek száma. Eszerint a vashiány mégsem függ össze a húsfogyasztással?
VASKÖZPONT SVÁJCBAN
A ma már népbetegségnek számító vashiányos betegek kezelésére létrehoztak Svájcban egy úgynevezett VASKÖZPONTOT. Az intézményt a vashiányos vérszegénység kezelése területén több évtizedes tapasztalattal rendelkező Dr. Beat Stephan Schaub doktornő alapította. Dr. Schaub tapasztalata szerint ma minden második, harmadik embert érint a vashiány. A vashiányos állapot kialakulásának pedig semmi köze nincs a vegetáriánus táplálkozáshoz.
A vasszükséglet pótolható pusztán növényi étrenddel! Hogyan?
Hogyan lehet a vasat pótolni növényi étrenddel, a gabonafélékben és olajos magvakban található, a vas felszívódását gátló fitin savak és oxálsavak ellenére?
Melyek a jól felszívódó vasat tartalmazó növényi élelmiszerek?
Milyen tényezők vezetnek valójában vashiányhoz?
A húsfogyasztáson túl mi szükséges a vas hasznosulásához?
A vashiány kialakulásának rizikó tényezői között nem elsősorban a húshiány, hanem más anyagok hiánya szerepel. Melyek ezek?
A cikk folytatását itt olvashatod: A vaspótlás növényi étrenddel II. Vaspótlás növényi étrenddel III. A vashiány mértékének megállapítása érdekében készítsd el az alábbi tesztet. Vashiány teszt
Ne hanyagold el a mióma-t!
Járj rendszeresen nőgyógyászati szűrővizsgálatra és figyeld a növekedés ütemét. Életmódbeli hajlamosító tényezők ismeretével, azok kiküszöbölésével Te magad is sokat tehetsz a mióma növekedésének megfékezése érdekében. Több száz nő sikerrel próbálta és bevált. A Mioma Organic Life 2.0 program segítségével a mióma növekedését fékezheted, ha kitartó vagy és jól csinálod a mióma akár össze is zsugorodhat. A mióma panaszok megszűnnek. A műtét előtt adj magadnak még egy esélyt, semmit nem veszíthetsz! Mioma Organic Life 2.0
Kapcsolódó bejegyzések: Vérvétel után, vérszegénységre utaló értékek Tuti tippek nagymamámtól vashiányos vérszegénység esetén A vérszegénység kezelése házilag Hová vezet a rendellenes menstruációs vérzés? 13 tipp, mire figyelj ha vasat szedsz!
Forrás:
http://www.zentrum-der-gesundheit.de/eisenbedarf-vegan-decken-ia.html
http://www.zentrum-der-gesundheit.de/vegetarische-vegane-ernaehrung.html
http://www.zentrum-der-gesundheit.de/eisenmangel-ia.html
http://www.eisenzentrum.org/ez/daten/
http://www.coaching-for-health.net/eisenzentrum/FAQ/FAQ.pdf
https://de.wikipedia.org/wiki/Phytins%C3%A4ure
https://de.wikipedia.org/wiki/Oxals%C3%A4ure